bezár
 

film

2014. 08. 12.
Szórakoztató hangjegyuniverzum
John Carney: Szerelemre hangszerelve
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Egyszer rendezője, John Carney elkötelezett híve a zene filmhatásokat megsegítő, megsokszorozó alkalmazásának, ezért az idén moziba kerülő Szerelemre hangszerelve című vígjátékában ismét megzenésíti a filmkockákat.

Az ír származású forgatókönyvíró-rendező – aki vitathatatlanul műfajára talált lágy és keresetlen zenében úszó filmes munkáival – az Egyszer című zenés drámában a tiszta, nyers muzsika erejét használta fel annak érdekében, hogy líraibbá tegye a minimális büdzsével és ismeretlen színészekkel forgatott, dokumentaristán elmesélt történetet. A csöndes, visszahúzódó produkció 2007-ben elnyerte a legjobb film díját a Sundance Filmfesztiválon, feldolgozásmódjából adódóan azonban különösebb közönségsikerre nem számíthatott.

prae.hu

Szerelemre hangszerelve

A Szerelemre hangszerelve ellenben – mintha csak popularizálni kívánná a korábbi, szakmailag sikerre vitt filmstílust – Keira Knightley és Mark Ruffalo főszereplésével, valamint egy nagyon amerikai háttérkörnyezettel prezentálja, hogy lehet fogyaszthatóan, ám szépen muzsikálni egy lezser, keserédes vígjátékban is. A két sztárszereplőhöz csatlakozott Adam Levine, a Maroon 5 énekese, valamint Cee Lo Green, a rapzenész és zenei producer, kaput nyitva a filmben a valós New York-i zenei életre.

Az angol nyelvű cím Begin Again ('Kezd újra'), mely többletjelentésével végigkíséri a sztori zenei, szerkezeti és sorsbéli fordulatait. Greta (Keira Knightley) és szerelme, Dave (Adam Levine) teljes érzelmi és alkotói (társszerzői) összhangban érkeznek New Yorkba egy kecsegtető lemezszerződés miatt, ám az egyre híresebb előadóvá váló fiú egy értelmetlen megcsalás gesztusával tesz záróakkordot love storyjuk végére. Dant (Mark Ruffalo) hajdanán híres zenei producerként tartották nyilván, házasságának kudarca miatt viszont manapság már csak egy lecsúszott, magányosan iszogató, lemezkiadójának vezetői posztját éppen elveszítő szerencsétlen flótás.

Szerelemre hangszerelve

Greta, a szerelmi bánattól szenvedő lány és Dan, az alkoholmámoros zeneszakember egy lagymatag east village-i open mic night keretében találkoznak egymással, ahol a Greta által előadott közepesen kellemes szerzeményt Dan fantáziája – a film kép- és hangeffektusainak elmés használatával – rögtönzött slágerszerzeménnyé turbózza, és meglátja…, vagyis meghallja benne a jövő ígéretes popdalát. Találkozásukat ráadásul több szemszögből is elmeséli a rendező, és hozzápakolja azt a szükséges pluszt, amit előtte még nem tudtunk Gretáról, Danről és az eldalolt nyersanyagról. Carney a Szerelemre hangszerelve elmesélése során néha meg-megbontja a linearitást, a cselekményszövés már nem olyan hömpölygő és áradó, mint az Egyszer esetében megszokott leállíthatatlan érzelmi- és filmfolyamat.

A két főszereplő között izgalmas kapcsolat bontakozik ki, de vajon meddig mélyülhet a feszültség alkotó és múzsája között? John Carney-t ismerve a válasz talán nem is olyan egyértelmű, viszont rengeteg fülbemászó dallam kíséri a körülöttük kibontakozó eseményeket a jól megismert képlet szerint. Dan sztárcsinálásba fog, Greta kamera lencséjére való külsejét, fátyolosan középszerű hangját és trendérzékeny szerzeményeit tervezi közönség elé vinni, és ehhez összegyűjt egy rakás tehetséges, de el nem ismert zenészt. Emlékszünk még? Az Egyszer történetében is így lett sikeres stúdiófelvétel a minimalista, ám gyönyörű hangzású zeneszámokból.

Szerelemre hangszerelve

A Szerelemre hangszerelve furfangos fordulataként – stúdióanyagra való pénz hiányában – Greta demóját New York különböző pontjain (sikátorban, csónakon, háztetőn, metróban) veszik föl, így lesz a város hangjaiból a lány zenéjének egyedi alkotórésze. Greta így jelképesen ugyanolyan utcazenész, mint az Egyszer nevesincs férfi főszereplője, ő azonban nem küzd azért, hogy híres legyen. Messze áll a sztárrá válástól, Dannel mégis egy egész CD-nyi művészetet zenebonálnak össze a klipszerű montázsokban előadott dallamok közepette. A zene mindenkié, ahogy azt a mi Kodály Zoltánunk megállapította, és akinek kijelentésével furcsamód paralell Greta (és egyben Carney) zenei irányultsága, hiszen vágya a tömegekkel megosztani a nagybetűs ZENÉT, mely az internet térhódítását követően már csak pár kattintásba kerül. Igen, emellett a lehetőség mellett ez a film sem szalad el, de hogy végül sztár lesz-e Gretából, az már a jövő zenéje…

Talán merész gondolat, de a Szerelemre hangszerelve mintha azt sugallná, hogy a zenét átértelmeznünk szükséges. Talán Carney maga is úgy véli, hogy a jóféle muzsika, amely mindenkinek jár, nemcsak a hatalmas érzelmi magasrepülések és alászállások, hanem a mindennapi élet néha elfáradt, leharcolt, csalódott vagy egyszerűen csak semmilyen pillanatainak felhígult kísérője is. Ebben a melódiákkal átitatott, de emberközelibbnek tetsző zenemoziban egy ipszilon kábel is csodát művel a fásult lelkekkel, és az sem probléma, ha a telefonunk csupa csöpögős muzsikával van megtömve. A zene hétköznapiasításán túl (vagy éppen azzal összhangban) a cselekményben is sok a közhelyes, mindennapi banalitás, mindez azonban olyan természetességgel köszön vissza a vásznon, hogy biztosak lehetünk benne, éppen ez volt a cél.

Szerelemre hangszerelve

A Szerelemre hangszerelve sovány, grimaszolós, lógós farmerú Keira Knigthley-ja a maga kedvelhetően átlagos hangján demonstrálja Greta és a film érzelmi hullámzásait. Nem valószínű, hogy Oscar-díjat érnek majd e nóták, mint az Egyszer című Carney-munkában Markéta Irglová és Glen Hansard szívet tépő betétdala, de ráébresztenek arra, hogy az élet muzikális: dalban sírjuk el bánatunkat, dalban küldünk el a francba és dalban repesünk az örömtől, csak ezt nem mindenki tisztán énekelve, gitározva teszi a való életben. A film szerelemre hangolt hősei ebben a nagy zenemindenségben garantáltan egymásra találnak – kedvenc zenéket hallgatnak, együtt énekelnek, együtt zenélnek és rögzítenek, rögzítenek, rögzítenek –, de a be nem teljesült vágyakat ábrázolni kedvelő John Carney vajon ezúttal megadja-e nekik az érzelmi feloldódás és a filmcím által sugalmazott újrakezdés esélyét?

A Szerelemre hangszerelve című film világába soundtrack klipek segítségével is belefülelhet-beleleshet minden érdeklődő.

 

Szerelemre hangszerelve / Begin Again

Rendező-forgatókönyvíró: John Carney

Zeneszerző: Gregg Alexander

Operatőr: Yaron Orbach

Szereplők: Keira Knightley, Mark Ruffalo, Catherine Keener, Hailee Steinfeld, Adam Levine, Mos Def, Cee Lo Green

Bemutató dátuma: 2014. július 24.

Korhatár: 12

Forgalmazó: A Company Hungary Kft.

nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
A filmek rejtett történetei a BIFF-en

Más művészeti ágakról

Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
(kult-genocídium)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés