PRAE.HU: Miért épp jelmeztervező lettél? Ha jól tudom, nem a szokványos úton váltál azzá.

Földi Andrea: Az irodalom, a zene, a képzőművészet mindig nagyon érdekelt, de a jogi egyetemre felvételiztem, ami elsőre nem sikerült. Épp Szolnokon búsultam egy premieren, és próbáltam kitalálni, mit is kezdhetnék magammal – Végvári Eszter (Kolibri) és Elek Dóra (Baltazár Színház) társaságában –, amikor Győri Franciska, Eszter anyukája megemlítette, hogy Szakács Györgyi jelmeztervező asszisztenst keres maga mellé. Jobb ötletem nem lévén elszegődtem mellé. Különben nem volt igaz a hír, de Györgyi mégis tanítványául fogadott. Innentől kezdve a legjobb produkciókban vehettem részt. A Katonában, a Vígszínházban, Kaposvárott ülhettem a próbákon, nézhettem Aschert, Gothárt, Babarczyt, Zsámbékit rendezni, és közben segédkeztem a jelmezek létrehozásában. Györgyivel nagyon összebarátkoztunk, sokat köszönhetek neki. Közben bejártam az Iparművészeti Főiskola viselettörténet-óráira F. Dózsa Katalinhoz, akit szintén nagyra becsülök: könyvei, szaktudása egész pályámon elkísér.

Amikor Elek Dóra kiment Párizsba tanulni (Université Paris 8 Vincennes-Saint-Denis), én is utánamentem. Az ő csoporttársaival készítettem el az első önálló jelmezterveimet, Büchner Leonce és Lénájához. Rengeteg inspiráló munkát néztünk akkoriban Párizsban: Mnouchkine, Peter Brook, Pina Bausch..., és akkor láttam először olyan színházi előadást, amelyben sérült színészek játszottak. Később a Bal József által vezetett Kecskeméti Katona József Színházban is a Leonce és Léna volt az első jelmeztervem, amit Bagossy László rendezett. Budapesten a Merlinben kezdtem el önállóan dolgozni. Jordán Tamás és Lázár Kati akkoriban jött Kaposvárról, ők alapították a Merlin Színészképző Műhelyt. Ennek a projektnek évekig én voltam a jelmeztervezője. Ott még Halász Péterrel is dolgozhattam. Közben lett a Merlinnek egy angliai, pontosabban walesi kapcsolata, hozzájuk is kijártunk, készítettünk velük közös előadást. Nagyon jó időszak volt. Látszólag belesodródtam, de sorsszerű volt.

PRAE.HU: Hatalmas sikert aratott A jelmeztervezés titkai napközis tábor, amit te indítottál el. Hogyan jött az ötlet, és mi történik egy hét alatt?

Egyrészt nagy kedvem lett gyerekekkel foglalkozni. Másrészt onnan jött az egész, hogy éppen összehasonlító vallástörténetet tanulok, és tavaly bekeveredtem egy anime kurzusba is. Elég nagy hatással volt rám, hogy külön műfajok vannak gyerekeknek és felnőtteknek, és azon belül is férfiaknak-nőknek és fiúknak-lányoknak. A kislányoknak szóló animékben kifejezetten nőies témákról van szó, és léteznek kimondottan a felnőtté válás időszakát (kamaszkor) segítő animék. Ez volt az alap, és a szakmám. Innen indultam ki, és az egészet inkább kulturális kalandozásnak szántam gyereklányoknak. Tavaly még úgy hirdettük meg, hogy „csak lányoknak”. Idén ezt nem kötöttük ki, mégsem írattak be fiúkat, pedig volt érdeklődés. De valamiért jól van ez így, szerintem kellenek ilyen elfoglaltságok, amikor mi, „nők”, magunk között vagyunk. Nem kedvelem a férfiak és nők közötti határelmosódást, ami egyre inkább jelen van. Persze az együtt nevelésben (volt az egyik csoportban egy Asperger-szindrómás kislány) és a harmonikus szocializációban hiszek, de a nemek különbsége igen lényeges. Szerintem emiatt olyan boldogok a lányok a végén. A ruhákon, a jelmezeken, a viselettörténeten kívül (és belül) szó van a kecses tartásról (balett, keringők, bálok), de nézegetjük Sisi hercegnőt a mindennapjaiban, és a spanyol etikett betartása közben, beszélgetünk a kalap viseléséről, látunk magyar koronázást, karnevált... És mindezt leginkább a viselettörténet felől dolgozzuk fel, ruhákon, maszkokon, kalapokon keresztül. Próbálok nagyon szép anyagokat a kezükbe adni, lényegesnek tartom, hogy minden feladat megoldásához sok lehetőség közül választhassanak.

Az első napot azzal töltjük, hogy megismerjük egymást. Ekkor van a legtöbb csoportos feladat, és délután már párosával mennek képzeletbeli világ körüli útra. Viszek be igazi szárikat, és megmutatom a lányoknak, hogyan kell felvenni, viselni. Ők aztán egymásnak segítenek beöltözni. Már ez az első nap is nagyon tanulságos, minden kislány gyönyörű lesz ezekben a tradicionális női ruhákban. Maguktól bontják ki a hajukat, másképp viselkednek. Nagyon szeretem látni ezt az átváltozást. Hozok ékszereket, bindit (felragasztható harmadik szem, ami Indiában a női energiát jelképezi), és elmélázunk azon, hogy milyen sok nő tölti a mai napig ilyen ruhadarabokban az életét. Másnap aztán bálba indulunk a XIX. század második felébe, persze csak képzeletben. Mindig megdöbbennek a lányok, amikor végignézzük egy korabeli nő alsóruháit. Az alsószoknyákat, harisnyát, száras bugyit, abroncsot, fűzőt. El sem tudják képzelni, hogyan lehetett ebben létezni. Az abroncsot fel is próbálhatják, hogy érezzék. Persze azért látják, micsoda tartást ad egy fűző vagy kalap, és a ruhákon is megnézünk néhány technikát közelebbről. Pontosan érzékelik, hogy ez a fajta szépség ma már nincs jelen az ő öltözködésükben. Körülnézünk természetesen a színházban is, a színfalak mögött, a jelmezraktár látogatása mindig nagy siker. Készítünk velencei maszkot és tütüt is. Általában alig akarnak hazamenni a tábor végén.

PRAE.HU: Úgy tűnt, nem a felszínen kapirgáltok, hanem a viselettörténeten keresztül mélyen belementek a nőiség mibenlétébe is. Elég érettek ehhez a 8–12 éves lányok?

Ez alkotó, barkácsoló, kézműveskedő tábor. Elhangzanak bizonyos információk, felhívom a figyelmüket jó néhány dologra, de aztán ők ezeket az információkat a saját kezűleg elkészített kollázsban, rajzban, maszkban, tütüben dolgozzák fel. A feladatokat úgy találtam ki, hogy több szinten is meg lehet oldani őket. Azaz a 8 éves ugyanazt csinálja, mint a 12, de lehet, hogy a nagyobbak már árnyaltabban oldják meg. Ha valaki előbb elkészül, akkor segít a többieknek vagy könyveket nézeget. A nőiség mibenlétébe egyébként nem volt szándékom belemenni, ezt a téma teremtette meg. Nincsenek kizárva a fiúk sem. Januárban, a farsangi időszakban a Katona József Színház egyik Pinokkió-előadása előtt jöhettek a gyerekek Pinokkió-jelmezt készíteni. Ott volt egy pár vállalkozó kedvű kislegény is, és nagyon édesen szabtak-varrtak.

PRAE.HU: A Petőfi Sándor utcai százéves textilbolttal nagyon jó kapcsolatot ápolsz, de nemcsak a gyerekeket szoktad ide elvinni, hanem olykor a felnőtteket is. Miért?

Mindig felmerül, hogy miért nincs ugyanez a kurzus felnőtteknek is. A felnőttekhez másképp kell szólni, meg is próbáltam. Tavaly ősszel, a Petőfi Sándor utcában lévő egyetlen megmaradt textilboltba szerveztünk egy programot: Titkok záróra után címmel. Az üzlet vezetője, Szepes Ági beszélt a bolt történetéről, a textilek odakerülésének körülményeiről, ő mentette meg a 102 éve kereskedő üzletet. Csak európai gyártóktól rendelnek, azaz nem kereskednek a Távol-Kelettel, ami egyre nagyobb hőstettnek bizonyul. Az egyik alkalmazott, Csordás György a tradicionális textilgyártó cégekről, a luxusminőségű szövetekről adott elő. Ő úgy adja el a szövetet, hogy elmeséli a történetét, ami a skót felföldön legelésző birkákkal kezdődik. Imádom hallgatni. A programra egyébként nem volt valami nagy érdeklődés. Ami jelentheti azt is, hogy nem tudom, hogyan kell az ilyesmit terjeszteni. Ez egy másik szakma. Most megpróbálunk a Design Hétre kitalálni valamit a felnőtteknek A jelmeztervezés titkaiból.

PRAE.HU: Milyen munkákra készülsz a mostanában?

Mindent csinálok, ami ruhával, kultúrával és emberekkel kapcsolatos. Épp a Budapest Bárnak segítek egységesíteni a színpadi megjelenését (nagyjából úgy, hogy észre se lehessen venni). A múlt héten forgattunk egy klipet a Húszezer egyéjszakás kaland című dalukra. Még idén nyáron tartok két tábort a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Ez egy másik tematika, címe: Mint Alice Csodaországban, leginkább a tavaly már nálam táborozó gyerekeknek találtam ki. Ez is „jelmeztervezős”, itt a gyerekek megismerik a mesét, készítünk fehér nyuszit, legyezőt, papírból papucsot, flamingós táskát.

Aztán októberre fel kell öltöztetnem egy új, nosztalgiajáratokat üzemeltető vasúttársaság alkalmazottait. A Bárkában folytatjuk Vidovszky Györggyel a Rovarok című darabot, de évad közben is foglalkozom gyerekekkel, a tavalyi tanévben már egy budai általános iskolában is tartottam szakkört, ezt idén szeretném folytatni, és egy-két másik helyen is elkezdeném ugyanezt. Személyi stylistként magánemberek ruhatárát állítom össze, aki hozzám fordul, az általában kedveli, hogy nem a divat világából érkezem. Kukorelly Endre nemrég meg is említett az Országházi divatok című könyvében. És be kéne fejeznem végre a szakdolgozatomat, ami Wagner és a buddhizmus kapcsolatáról szól, ugyanis készült (a) Buddháról egy operát írni, amire a halála miatt már nem került sor. Szóval nem unatkozom.