A faluban jelenleg  százharmincan élnek, 90 százalékuk roma. Sok a gyerek, de egyetlen ducit sem láttam közöttük. Itt napi gond a betevő falat. Szakácsi egy nemrég készült felmérés szerint az ország második legszegényebb faluja. És hogy mi minden van itt mégis? Azt a holland Elisabeth van Aerde sorolta nekünk: először is a Toscanara emlékeztető szelíd, lankás táj, a közeli fürdők, műemlékek, amelyek alkalmassá tennék a falut a vendégfogadásra. A tíz év alatt, amióta itt él, a gazdasági célokat szociális szempontokkal ötvöző Move 2 Hungary program keretében felújított négy parasztházat, amelyekben – főleg holland – turistákat fogad, de szeretne terjeszkedni, szállodát, éttermet építeni. Így munkát adhatna a helyieknek, akiknek most csak alkalmi vagy közmunka jut.

Elisabeth van Aerde meghívására júliusban Szakácsi adott otthont az EU támogatásával megvalósuló Except program (Exchange of Community-engaged Performing Arts Practices – Társadalmilag Elkötelezett Előadó-művészeti Programok Cseréje) egyik szakaszának, egy kéthetes nemzetközi nyári akadémiának. A programban hat ország vesz részt (a magyarok mellett németek, franciák, olaszok, lengyelek és szerbek). Céljuk, hogy a Szakácsihoz hasonló, hátrányos helyzetű településeken a művészet segítségével teremtsenek közösséget, fejlesszék az ott élők, elsősorban a fiatalok képességeit, készségeit. A magyar főszervező az UtcaSzak Egyesület, Simon Balázs vezetésével, akik Színházat mindenkinek! jelszóval már korábban is szerveztek tábort a Csereháton, így van helyismeretük.

Ami így száraz adathalomnak tűnik, az a július 19-i sajtóbemutatón egészen más volt: színes, szagos és hangos valóság. Képzeljünk el egy felújított, de igen hézagosan berendezett közösségi házat, aminek az erősen visszhangos nagytermében harminc fiatal művész és szociális munkás beszélget, búcsúzkodik (hiszen az akadémia utolsó napja van) és ebédel. Az ebédet, ahogy az elmúlt két hétben végig, a helybeli asszonyok főzik, kondérban hozzák be a pörköltet, babgulyást, hozzá a platnin sütött cigánykenyeret. I love Szakácsi feliratú trikóban vannak valamennyien. Most két hétig volt munkájuk, és szemmel láthatólag össze is barátkoztak a táborozókkal. Gyerekek sündörögnek be, futnak ki, a falubeli sihederek, férfiak a ház előtt ácsorognak-beszélgetnek.

A sajtótájékoztatóra nem itt, hanem az erre a két hétre élettel megtelt katolikus templomban került sor. A bejárat körül gyerekrajzok, készítőik a karzaton egy darabig csendesebben, majd egyre hangosabban hallgatták a felnőttek számukra unalmas beszédeit. Nem úgy, mint azt a színielőadást, amit már a református templomban néztünk meg, és ami a Varázsbab című népmeséből készült. Az olasz Gian Luca Barbadori  rendezte előadás inkább a fizikalitásra, mint a verbalitásra épült, jól kihasználta a templom adottságait, a színészek bejátszották a karzatot és a szószéket is. Minket is bevontak a játékba, és a külföldi színészek a Tavaszi szél vizet áraszt… mellett egy roma dalt, a Ki volt itt, ki járt itt… kezdetűt is többször elénekelték. Az első sorokban ülő gyerekek – akik már többedszerre látták, de még mindig tátott szájjal nézték az előadást – biztatás nélkül is velük énekeltek.  

Az olasz rendező egy a tizenkét tréner közül (a színházi szakemberek mellett bohócok, pszichológusok, szociális szakemberek is voltak közöttük), akiknek az volt a feladata, hogy a táborozókat felkészítsék az önálló terepmunkára. Arra, hogy maguk is meg tudjanak tervezni, és le tudjanak bonyolítani egy művészeti-szociális programot.

Mindehhez, ahogy Andreas Schantz, a képzés kreatív vezetője elmondta, a művészi, a szociális és a pszichológiai szempontok összeegyeztetése szükséges. A táborozók ilyen programokat dolgoztak ki, amelyekből rövid prezentációkat is tartottak. Voltak például, akik viselkedési problémákkal küzdő, szülők nélkül felnőtt vagy bántalmazott gyermekekkel kívántak foglalkozni, de úgy, hogy a gyermekek nevelőit is bevonják a munkába. Mindehhez a táborban tanult módszereket, játékokat, improvizációs színházat szeretnék felhasználni. Mások menekülttáborokban élő gyerekeket szeretnének a befogadó országban élő gyerekekkel közösen foglalkoztatni, úgy, hogy ebbe a szülőket is bevonják.

Az akadémián tanultakat a résztvevők hamarosan ki is próbálhatják, három, szintén hátrányos helyzetű térségben szervezett táborban, különböző, a programban részt vevő országokban. Magyarországon a Sárospatak melletti Hercegfalván.

Petrányi Barna projektmenedzser elmondta, az akadémia a kétéves program egyik állomása, amit workshopok, kutatások előztek meg. Eddig a hat részt vevő országban összesen 150-200 hátrányos helyzetű fiatallal tudtak közvetlenül foglalkozni, a létrejött előadásokkal azonban kb. 6000 embert értek el. Köztük Szakácsi 130 lakójának jelentős részét is.

Hogy kicsírázik-e a varázsbab, vagyis mi marad meg ebből a két hétből, milyen inspirációt, példát jelenthet mindez a falubelieknek, azt persze nehéz lenne megjósolni. Az mindenesetre biztató jel, hogy Kovácsné Balla Katalin, az edelényi önkormányzat pályázati referense elmondta, megismerve az Except filozófiáját, tevékenységét, szeretnének valamilyen formában együttműködni velük, férjével, aki az edelényi oktatási intézmények egyházi vezetője, szívesen eljárnának a faluba gitározni, énekelni.

Az Except alapgondolata a művészek, szociális szakemberek társadalmi elkötelezettségének erősítése, az, hogy tudásukat hátrányos helyzetű fiatalok, közösségek javára használják. Andreas Schantz azt mondta, ez után az akadémia után úgy érzi, még jobban el kell gondolkodnia művészet és etika viszonyáról. Tegyük hozzá: Szakácsit és sorstársait járva el lehetne gondolkodni politika és etika viszonyáról is. (Az Except programot az EU 55 millió forinttal támogatta.)