A fiatal Fabian atya (Krešimir Mikić) azzal a céllal érkezik a kis dalmát szigetre, hogy átvegye idősödő elődjétől a helyi közösség vallási életének irányítását. Azonban nem könnyű Jakov atya (Zdenko Botić) helyére lépni, ő nem csak egyszerű pap, hanem a veterán focicsapat aktív játékosaként és a gyermekkórus zenei érzékkel megáldott karmestereként a falubeliek tisztelete és szeretete által övezett valódi vezető is. A kétballábas és botfülű Fabiannak kezdetben nem sok esélye van a népszerűség kivívására. A fiatal pap gyóntatószéke előtt csak elvétve áll egy-két ember, míg Jakov atyáé előtt hatalmas sor tolong. Egy különös gyónással azonban minden megváltozik. Az istenfélő trafikost (Niksa Butijer) nyomasztja, hogy legnépszerűbb portékáját, az óvszert, ellenzi az egyház. A segítőkész és ambiciózus új atya kap az alkalmon, és kitalálja a tökéletes megoldást, mellyel mind a trafikos lelki üdvét, mind a kis sziget hanyatló népességszámát megmenthetik: kilyukasztják az összes eladásra szánt gumit.

Az őrült duó – Isten akaratának szent gondolatát küldetésük zászlajára tűzve (hiszen közösülésből gyerek csak akkor lesz, ha Ő úgy akarja) – abszurd tervébe a helyi (szintén őrült) gyógyszerészt (Drazen Kuhn) is beavatja, aki fogamzásgátló helyett vitaminokat kezd árulni a falu gyanútlan női lakói számára, így sikerül az egész falu fogamzásgátlásba vetett energiáit mind a férfi, mind a női oldalról megtorpedózniuk. Jó szándékú ügyeskedéseiknek hála – a nem várt újszülöttekkel és a sebtében kötött házasságokkal – természetesen balszerencsétlenségek egész lavináját indítják el.

Eléggé zavarba ejtő ötlet egy pusztán vallási jóakaratból egy egész sziget óvszerkészletét módszeresen tönkretevő pap, de az abszurd alaphelyzet valószínűleg még a kényesebb ízlésű nézők gyomrát sem fekszi meg. A film első fele (még) egyáltalán nem veszi komolyan magát, tele van játékos iróniával, így rendkívül szórakoztató. A falu jellegzetes karaktereinek tablójából felépül a fanyar társadalmi szatíra. Bár minden szereplő egy-egy jellemvonás felnagyítása (talán itt érződik a színházi hatás), a remek színészi alakításoknak hála, ez – a sztereotípiák ellenére is – nagyon mulatságos. A háttér pedig, vagyis a festői szépségű tengerparti helyszín, az operatőr, Mirko Pivcevic, munkájának köszönhetően mind a nappali mind az éjszakai felvételeken nagyon jól mutat. A balkános hangulat megteremtéséhez a zenét itt is – rendező korábbi négy filmjéhez hasonlóan – az író és zeneszerző Matišić komponálta.

A hirtelen megugró születésszám miatt a kis dalmát település „a szerelem szigeteként” még a nemzetközi hírekbe is bekerül. Az áldokumentumfilmeket idéző apró epizód, ahol a fertőző termékenység reményében német turisták kezdenek fürdőzni a tengerparti falu jéghideg vizében, a film legviccesebb momentuma. A jelenetből egyértelműen kiderül, mennyire jól működik a két alkotó együtt, az író Matišić frappáns helyzeteit és dialógusait jól kiemelik a rendező Brešan vizuális ötletei. A jól ülő poénokhoz persze az időzítés is fontos, és a vágó, Sandra Botica (a rendező felesége), remek érzékkel találja el az ütemet. Meglepő módon egy átszúrt kondomokat tárgyaló filmtől, egyetlen jelenet sem ábrázol nyíltan szexualitást. Mikor a trafikos az eladási statisztikák alapján megpróbálja felrajzolni a falu szextérképét, a pap fantáziálásai egy fehér háttér előtt elevenednek meg. Ezek a stilizált, a főhős belső világába betekintést engedő dévaj képek kezdetben humorforrásként szolgálnak, majd ahogy Fabian atya egyre nagyobb vihart kavar maga körül, melankolikusabb hangnemet öltenek. Az eredeti színházi darabot is szerző Matišić a komikus alaphelyzettel csak elaltatja a néző gyanakvását, hogy végül a nem kívánt terhességnél még olyan, sokkal sötétebb témákat is bevezessen, mint a gondatlanságból elkövetett emberölés és a pedofília. Talán azt sem lényegtelen megemlíteni, hogy tavaly, vagyis a film születésének évében, a katolikus egyház nyomására a horvát iskolákban felfüggesztették a szexuális felvilágosítást.

Fabian atya gyónásként meséli el a történetét, így ez a kórházban játszódó jelenet a film kereteként szolgál. A mellékszereplőkkel szemben, a Krešimir Mikić által játszott pap egy több dimenziós, húsvér figura, aki hórihorgas alakjával és nagy orrával a magyar nézőket Mucsi Zoltánra emlékeztetheti. Bár ő kavarta azt az örvényt, amelynek a közepébe belekerült, a néző mégis együtt érez vele. A film lezárásaként ismét egyik megelevenedett gondolatát látjuk a fehér háttér előtt, miközben hosszan belenéz a kamerába. Mintha azt kérdezné a nézőtől: na, te most mit kezdesz ezzel a tudással? Ahogy azt már Hitchcock Meggyónomjában, vagy idén John Michael McDonagh Kálváriájában láttuk, a gyónásként megszerezett tudás nem mindig veszélytelen dolog.

A pap gyermekei (Svecenikova djeca)

Színes, feliratos, horvát vígjáték, 93 perc, 2013

Rendező: Vinko Brešan
Forgatókönyvíró: Mate Matišić
Zeneszerző: Mate Matišić
Operatőr: Mirko Pivčević
Producer: Ivan Maloča
Vágó: Sandra Botica-Brešan

Szereplők: Krešimir Mikić (Don Fabijan), Lazar Ristovski (Biskup), Goran Bogdan (Jure), Stjepan Perić (Policajac Vlado), Stojan Matavulj (Gradonacelnik), Marija Škaričić (Marija), Zdenko Botić (Don Jakov)

Bemutató dátuma: 2014. július 17.
Forgalmazó: Mozinet
Korhatár: 16