Míg a felnőtteknek szóló irodalomban és filmben már sokféleképpen feldolgozták a holokausztot, a gyerek- és ifjúsági irodalomban elég nagy a hiány ezen a téren. Mivel nehéz a témán fogást találni úgy, hogy gyerekek számára is feldolgozható legyen, így mind a szülők, mind az írók idegenkednek attól, hogy gyerekeknek holokauszt-olvasmányokat adjanak. Ezek közül a legismertebb az Anna Frank naplója, azzal talán (reméljük) mindenki találkozik, de nincs más ilyen tartósan bebetonozott ajánlott olvasmány, csak jobb (Lowry: Számláld meg a csillagokat) és rosszabb (Boyne: A csíkos pizsamás fiú) kísérletek, amik megpróbálják integrálni a holokauszt-témát az ifjúsági irodalomba. Markus Zusak regénye viszont friss, szívtépő és erőteljes olvasmány.

A történet nagy része egy Münchenhez közeli fiktív kisvárosban, Molchingban játszódik 1939 és 1943 között, ide kerül a 10 éves Liesel Meminger nevelőszülőkhöz. Rosa és Hans Hubermann egyszerű de jó szándékú emberek, akik a maguk módján próbálnak boldogulni és életben maradni a náci Németországban. Hans tanítja meg olvasni az analfabéta Lieselt, ami aztán olyannyira a lány szenvedélyévé válik, hogy még a Hitler születésnapján máglyára hajított könyvek közül is képes ellopni egyet. Az jelenti a fordulópontot Hubermannék életében, amikor befogadják Max Vandenburgot, egy zsidó menekült fiút, és elrejtik a pincében. Ettől kezdve minden napot azzal a tudattal kezdenek, hogy az utolsó lehet számukra, ha felfedezik Maxet.

Ezek alapján akár nyomasztó történetre is számíthatnánk, de Zusak Liesel optimista, gyermeki nézőpontjával sikeresen ellensúlyozza a háború borzalmait. A szereplői képesek meglátni maguk körül a szépséget, még úgy is, hogy a Harmadik Birodalomban élnek, és hetek óta nem esznek mást, csak higított borsólevest. És miután mindent lebombáztak körülöttük, mindent elvettek tőlük, akkor is képesek felállni és folytatni az életüket. Zusaknál sokan kifogásolták (főleg felnőtt olvasók), hogy nem teljesen hitelesen mutatja be a szenvedéseket, az éhezéseket vagy a bombázásokat, de számomra inkább üdítően hat, hogy nem a leszakadó végtagokon van a hangsúly, hanem az ideológiai háttéren. Liesel, ahogy idősödik, magától ismeri fel, mennyire értelmetlen az antiszemitizmus, és milyen fontosak a szavak, amik megmenthetnek, de akár milliók halálát is okozhatják. Zusak leghatásosabb döntése, hogy nem különleges emberekről ír, nem hősökről vagy áldozatokról, nem is elvetemülten gonosz nácikról, hanem egyszerű, vidéki németekről.

Egyetlen gyengébb pontja a regénynek a Halál elbeszélőként való szerepeltetése. Az ő monológjai gyakran túlzásnak hatnak, túl drámaiak, oda nem illőek, a többi részhez képest pedig kimondottan közhelyesek, és valójában magának a karakternek sincs különösebb funkciója. Erőltetett tőmondatokban beszél, és állandóan listákat készít, amik megtörik a szöveg egységét. Különösen zavaró, amikor néha előreutalásként spoilerezi a történet kulcsmomentumait, így a végére már semmi meglepetés nem marad (bár ez talán jól is működhet egy fiatalabb olvasónál, így nem jelentenek majd akkora érzelmi megrázkódtatást a könyv végén történtek). Zusak más narratív technikákkal is kísérletezik, így kerül egy képregényszerű, minimalista fekete-fehér grafikákat felhasználó könyv a könyvbe, és egy rövid, a Mein Kampf fehérre festett lapjaira írt mese. Ezek közül a képregény még csak-csak illeszkedik a szöveghez (képileg és hangulatilag egyaránt), viszont a mese már túl didaktikusra, kissé infantilisre sikerült. Kár ezekért az eredetinek szánt, de elvetélt próbálkozásokért, mert csak darabossá válik tőlük az elbeszélés. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna valami egyszerűbb, hagyományosabb elbeszélésmódot választani. Bár a szöveg egyébként is lassú, főként az érzékletes leírásokra épít, ám ha sikerül megszokni a furcsa stílusát, alapvetően olvasmányos.

Annak ellenére, hogy háborús regény, nem pörögnek az események (a cselekmény kb. 4 évet ölel fel), szép lassan ismerünk meg mindenkit, a szereplők néha közelebb engednek magukhoz, máskor teljesen bezárkóznak. A könyv végére már egész Molglichra úgy tekintünk, mintha egy másik korban élt rokonaink lennének. Zusak megmutatja, hogy a kisemberek is képesek bátor tettekre, még ha ez csak annyit is jelent, hogy kenyeret adnak egy elhaladó zsidónak. Ebben áll a könyv legnagyobb varázsa, észrevétlenül vonja be a történetbe az olvasót, és teszi a mindennapi dolgokat és embereket különlegessé, akik a körülmények szülte kényszer által válnak pillanatnyi hősökké. Ugyan nem hibátlan regény A könyvtolvaj, de olyan mélyen hat az emberre és olyan emlékezetes, hogy ezzel kárpótol a néhol döcögős szövegért.

Markus Zusak: A könyvtolvaj
Fordította: M. Nagy Miklós
Ulpius-Ház Kiadó, 2014.
598 oldal, 3999 Ft