A Dollár, kanna, szerelem ráadásul nem is friss darab, hiszen már 2012-ben bemutatták Torontóban, ahonnan egyenes útja volt a DVD piacra. Tim Macey novelláján alapszik, amiből Raana Mosley rendezővel először egy képregényt készítettek, majd utána a filmet. A történet Aladdin és a csodalámpa meséjéből merít, és az alapötletet tekintve gyanúsan hasonlít Alejandro Jodorowsky Tears of Gold című mini-képregényére is.

Alice és John friss házasok, akik boldogan élnek, bár állandó pénzszűkében vannak. John telemarketingesként dolgozik, Alice pedig friss művészettörténet diplomájával próbál állást találni, sikertelenül. Mindezek ellenére optimisták és nagyon szeretik egymást, egészen addig, míg be nem zavar a kapcsolatukba egy mágikus teáskanna. A kanna pénzt ad a gazdájának, ha az fájdalmat okoz magának vagy valaki másnak. Alice és John nem hallgatnak semmilyen figyelmeztetésre, lelkesen vetik bele magukat a játékba, hogy megszerezzék a célul kitűzött egymillió dollárt, csakhogy a kanna egyre többet akar. Egy idő után már nem elégíti ki a fizikai fájdalom, és az egyébként jószándékú, szimpatikus házaspár számára már inkább az a kérdés, hogy le tudnak-e állni, vagy rámegy a kapcsolatuk. Ráadásul még egy hászid zsidó testvérpár is üldözi őket, akik meg akarják szerezni a kannát.

Juno Temple bájos, mint mindig – erre Raama Mosley rendező is rájöhetett, mert akkor is bugyiba és melltartóba öltözteti, amikor nem feltétlenül kéne. Kár, hogy Temple még nem elég híres ahhoz, hogy a melleivel el lehessen adni egy filmet. Egyébként ő az egyetlen, akinek esélye lehetett volna játszani, hiszen egy elég látványos jellemtorzuláson megy keresztül, de ezt végül nem sikerül hitelesen bemutatni, mert túl sok idő megy el a korbácsolós szexre és a humorosnak szánt, de végül inkább kínos jelenetekre. Szomorú látni, hogy az ígéretes indie filmes tehetségként induló Temple mostanában inkább olyanokra pazarolja az idejét, mint a Demóna egyik legidegesítőbb mellékszerepe és a Dollár, kanna, szerelem. A Johnt alakító Michael Anganaro teljesen jellegtelen (bár ez a szerepéből is fakad), néha kicsit szerencsétlen, de a Temple-lel közös jeleneteikben aranyosak és hitelesek. Bár hiába, mert nem írtak nekik érdekes vagy dinamikus párbeszédeket.

Minden B-kategóriás ebben a filmben, a látvány műanyag és túl díszlet-szerű, a trükkök pedig gagyik, bár mégsem ez a legbosszantóbb. Egyszerűen nem tudok megbékélni vele, hogy egy ilyen ígéretes alaptörténetből miért pont egy butácska vígjátékot készítettek, mikor minden adott volt akár egy erős karakterdrámához vagy thrillerhez is. Pár jelenetnél mintha kicsit kiléptek volna a komfortzónájukból, és lemásoltak néhány, a Coen-testvérek filmjeiből ismerős, abszurd fekete komédiába hajló panelt, ám ezeket sem merték végigvinni, inkább visszaterelték a bugyuta tanmese irányba. Mintha a készítők a legfantáziátlanabb, legkisebb kockázattal járó utat választották volna, de eredménye nem lett, mert senki sem fog emlékezni a filmre. Mivel magáról sem tudja eldönteni, hogy milyen műfajú legyen, csak belekap mindenbe, emiatt aztán egy zavaros massza lesz a végeredmény.

Dollár, kanna, szerelem (The Brass Teapot)
Színes, feliratos, amerikai fekete komédia, 101 perc, 2012

Rendező: Ramaa Mosley
Forgatókönyvíró: Ramaa Mosley, Tim Macy
Zeneszerző: Andrew Hewitt
Operatőr: Piotr Simonitski
Producer: Darren Goldberg, Ramaa Mosley
Vágó: Ryan Folsey

Szereplők: Juno Temple (Alice), Michael Angarano (John), Alexis Bledel (Payton), Billy Magnussen (Arnie), Alia Shawkat (Louise), Bobby Moynihan (Chuck), Steve Park (Dr. Ling)

Forgalmazza: Cirko Film
Korhatár: