PRAE.HU: Nemrég jelent meg a Powertrip. Ez egy új banda, legalábbis nekem. Dalszövegíró és gitáros vagy benne. Miért nem énekes?

Sajnos nincs tehetségem hozzá, pedig biztos élvezném a dolgot. Már ahhoz is nagy bátorság kellett, hogy egy-egy énektéma ötletem meg merjem mutatni a többieknek, de szerencsére a cél érdekében nagy nehezen sikerült levetkőznöm a gátlásokat. Amúgy meglehetősen sokat dolgoztunk az énektémákon: együtt, közösen, zenekarilag is. Ilyet korábban még egyik bandámmal sem csináltunk, és bár elég időigényes folyamat lett, nagyon élveztem a dolgot.

Eddig szöveget sem nagyon írtam, és nem is volt tervben eredetileg, hogy az EP mind a négy számára én írjak. Két dal van, amit olyan konkrét személyes élmény ihletett, hogy szövegileg is volt mit kötni hozzájuk, aztán végül úgy esett, hogy a másik kettőre is én írtam – így egy kicsit kerek történetet tudtam faragni a négy dalból.

PRAE.HU: Milyen zenekarokban játszottál, játszol még? Sosem ragaszkodtál a csak csaj bandákhoz?

Jelenleg az Eejit Midget van még, amiben a Powertrip-dobosunk, Kristóf is játszik, de mivel Isti, az énekes/gitáros Írországban él, így csak akkor tudunk próbálni vagy koncertezni, ha épp itthon van. Szóval ez egy ilyen "távkapcsolat", de épp a napokban zúztunk végre egyet közösen, augusztusban pedig - ha minden jól megy - színpadra is lépünk újra pár dallal. Volt még hosszabb-rövidebb ideig pár egyéb banda - pl. legutóbb a Checkpoint Charlie -, amiben zenéltem, valamint az Angelus, a Buttercup és a Cherry Bomb – három csajbanda...

Amikor elkezdtem gitározni, eszembe se jutott, hogy csajbandát alapítsak, vagy hogy abban kellene játszanom. Teljesen természetes volt, hogy srácokkal kezdtem zenélni, ahogy az is, amikor aztán később belépett egy szintis lány, majd egy tagcsere után a basszusgitárosunk is csaj lett.

Az Angelusba úgy kerültem, hogy találtam egy hirdetést, ahol extrém metál bandába kerestek női gitárost. Én még ekkor is arra gondoltam, hogy "biztos az előző gitáros is lány volt", eszembe se jutott, hogy csajzenekarról is szó lehet. Az elején meg is ijedtem kicsit a dologtól, amikor kiderült, hogy az Angelus bizony az, mivel nem feltétlen vagyok az a tipikus "csajos csaj"...:)

PRAE.HU: Hogy jött a zenélés? Azt jól tudom, hogy klasszikus zenét tanultál?

Igen, kiskoromban kb. 8 évig jártam zenesuliba: furulyát, majd klarinétot tanultam és persze szolfézst. Játszottam a helyi fúvószenekarban is, akikkel rengeteget koncerteztünk itthon, és voltak külföldi fellépéseink is. Utána kiesett pár év, de mindig is imádtam a zenét - koncertekre járni, és az egész "rock n' roll életformát". Amikor láttam, hogy egyre több ismerős zenél és van valami bandája, 18 évesen engem is elkapott a hév, hogy tök jó volna ezt csinálni, így elkezdtem gitározni.

PRAE.HU: Kik voltak a gitártanáraid? Mondtak valamit a mostani produkcióidra?

Többnyire autodidakta módon tanultam gitározni, de régebben vettem pár nagyon hasznos órát Keszei Krisztiántól és Fecske Andristól is. Most épp szó van róla, hogy ősszel lehetne majd pár közös koncertünk Andris új zenekarával, úgyhogy úgy tűnik, tetszik neki, amit csinálunk.:)

PRAE.HU: A gitáros elengedhetetlen tartozéka a...

GITÁR! Legalábbis annak, aki akkora idióta, mint én, és képes a próbateremben hagyni koncert előtt a hangszerét, mindenképp! :)

Tavaly ősszel játszottunk Nyíregyházán, ami előtt sikerült ezt megvalósítanom: hatalmas mázli, hogy nem egyedül, hanem a Supernem előtt léptünk fel, akik kisegítettek, így végül lett min zenélnem.

Persze azt sem árt ellenőrizni, hogy jó gitárt viszel-e otthonról, egyszer ugyanis azt is sikerült megjátszanom, hogy nem a kellő gitárom vittem egy koncertre. Elég kellemetlen élmény fogadott, amikor 10 perccel a buli előtt, beálláskor vettem észre, hogy ehhez a zenekarhoz bizony nem az a totál máshova hangolt hangszer kellett volna...Szerencsére azért az elmúlt 10-12 évben, amióta gitározom, ez volt a két legextrémebb eset.

PRAE.HU: Van egy barátom, akinek megvan az összes Beatles-ről szóló könyv. Illetve az apukájának. Te szoktál olvasni rockzenével kapcsolatos könyveket? És ha már Beatles... Ha összerakhatnál egy zenekart különféle zenészekből, hogy nézne ki a felállás?

Igen, és nehéz is választani, mivel sajnos szégyen, de alapvetően nem vagyok egy nagy könyvfaló, az ilyen életrajzi írások viszont nem maradhattak ki. Zseniális a Fehércsíkláz és a Heroin naplók, de az Ozzy-könyv vagy a Keith Richards és a Slash életrajz is remek, most pedig épp egy Aerosmith könyv végénél járok – fáj is a szívem, hogy most turnéznak Európában, én pedig kihagyom. Legszívesebben fognám magam, és beugranék a lapok közé minden alkalommal, amikor ezeket a könyveket olvasom...:)

Hmm, egy all-star banda? Szintén nehéz kérdés, mivel annyi zenészt tudnék választani, hogy még a Wembley színpadára sem férnének fel...:) Apropó Wembley, az egyik kedvenc koncertfelvételem a Freddie Mercury emlékest, ahol azért elég erős mezőny jött össze – onnan nem volna nehéz válogatni...

PRAE.HU: Szégyellted már társaságban a tetoválásaidat? Ez mennyire része a rockzenének? Szerinted egy rock-koncert inkább cirkuszi mutatvány, inkább színházi előadás, vagy inkább felolvasóest?

Nem, szerencsére egy percre sem bántam meg őket, ebből adódóan pedig nem is szégyelltem soha. Már teljesen hozzám tartoznak a tetoválások, maximum az lep meg, ha megbámulják – mivel először le sem esik, hogy mit néznek, annyira megszoktam, hogy rajtam vannak...:)

Bár gyakran tetováltak a rockzenészek, szerintem egyáltalán nem gáz, ha valakinek nincsen, az image viszont annál fontosabb, hiszen mégiscsak színpadon, emberek, rajongók előtt áll az ember.

Ettől még nem kell, hogy cirkusszá váljon a dolog, de a színpadra szükséges egy megjelenés, mégiscsak előadó-művészetről, egy show-ról van szó. Ez azonban csak akkor működik, ha mellé hiteles is az ember. A külső, a stílus, az öltözködés és a színpadi jelenlét pedig hozzátartozik az egyéniséghez, ami aztán a zenével, játékkal/játékstílussal alkot egy egészt jó esetben, és ettől válhat különlegessé egy zenész/produkció.

PRAE.HU: Ha le kellene írnod röviden, miért érdemes élnie bárkinek?

Bárcsak tudnám a választ! Sajnos fogalmam sincs... A fő cél talán a boldogság, persze teljesen eltérhet, hogy ki miben találja azt meg.

PRAE.HU: Ha jól tudom, angolul írsz...

Igen, már az elején úgy éreztük, hogy ehhez a zenéhez valahogy inkább az angol szöveg passzolna, de azt sem tagadom, hogy nekem egyszerűbbnek is tűnt az a nyelv. Korábban amúgy a Buttercupban írtam egy dalszöveget, az magyarul volt, igaz, akkor eleve ez volt a koncepció.

PRAE.HU: Kinek ajánlanád a lemezt? Miért neki?

Igazából mind a négy dal zenei alapja, vázlata egy kapcsolatom alatt született, ami aztán sajnos nagyon csúnyán és fájdalmasan ért véget. A szövegeket is ez ihlette, igaz, hogy némileg más aspektusból, mivel jóval később készültek, mint a zene.

Egy dal van – a Patience – ami egy konkrét, akkori érzést, szituációt örökít meg szövegileg és zeneileg egyaránt, talán ezért is az a legpozitívabb. Többnyire tehát ennek az emberek, róla/rólunk szólnak – hol konkrétabb, hol átvitt értelemben vagy elkalandozva -, úgyhogy elsősorban Ő az, akinek ajánlanám – kár, hogy valószínűleg sosem fog eljutni hozzá...

Amúgy meg persze bárkinek, aki szívesen hallgat egy kis koszos, mélyre hangolt rockzenét.

PRAE.HU: Ötven év múlva...

Ha tudnám mi lesz, valószínűleg arra is tudnám a választ, hogy miért érdemes élni... Félek az öregedéstől, ezért inkább próbálom a homokba dugni a fejem és nem gondolok bele, hogy mi lesz vagy mi nem 50 év múlva.