PRAE.HU: Matematika-angol szakra járt a főiskolán. Mit jelent a mindennapjaiban a matematika? Laikusként azt feltételezem, hogy segíti a racionális tájékozódást a mai szemfényvesztős, félrevezetésekkel teli világban.

Erdős István: A matematika egy nagyon furcsa jószág. Az analízis professzorom annak idején megkérdezte a csoportot, hogy szerintünk miért is tanuljuk/tanítjuk a matematikát. Páran azt válaszolták, hogy például azért, hogy ne csapjanak be minket a boltban. A professzor erre azt mondta, hogy őt is rendszeresen becsapják, tehát ez nem működik. Aztán elmagyarázta – és én is elmagyaráztam később néhány elégedetlen tanítványomnak -, hogy matematikát azért tanulunk, hogy rendszerező gondolkodást tanuljunk. Az ok-okozat, a logikai lépcsők felcserélhetetlensége fontos motívum (lenne) a mindennapokban, de sajnos valahogy ez a racionális gondolkodás nem itatja át kellő mélységben a közéletet.

Nekem személy szerint a civil munkám (az animáció) során rengeteget segít a matematikai háttér, de a rendszerező, alapos gondolkodás az írásban is jól jön néha. Bár ez egy alapvetően humán tevékenység, csúnyán el lennék veszve a táblázataim, rendszerezett jegyzeteim nélkül. Vicces volt észrevenni, hogy animálni, vagy épp operatőrködni papírokkal, tollakkal, vezetékekkel teledobált, kaotikus, átláthatatlan asztalon szeretek a legjobban, az írásnál ez nem működik, ahhoz valahogy rend kell. Ezért lett egy külön kis "író" asztalom, azon csak a laptop van, meg az egér.
 
PRAE.HU: A Rajkó története hamar megszületett, vagy hosszú időt vett igénybe? Miért pont ezt a témát választotta?

A történet vázlatát egy-két este alatt írtam meg, a jelenetek kidolgozása, a képek kifestése vett igénybe jóval több időt. Szerkesztés közben aztán még egyszer (sokszor) végigmentünk az egészen, és finomra csiszoltuk a sorjás éleket.
 
PRAE.HU: A Rajkóban filmszerűen történnek a jelenetek, az egész könyv végig megőriz egyfajta – a kalandfilmekre jellemző vonást. Ebből gondolom, hogy az operatőri háttér meghatározó volt írás közben. Tudatosan szerkesztette-írta így a könyvet?

A Rajkó alapvetően filmtervnek született. Az volt az elképzelésem, hogy írok egy forgatókönyvet a történetből, és csak aztán lesz belőle regény, ha filmként beválik. A sorrend végül megfordult, és a regény jött először, a forgatókönyv egyelőre szinopszis szinten ragadt.

A regényben viszont nem akartam megváltoztatni az eredeti struktúrát, így alapvetően jelenetekre épül a könyv is. Biztosan a sok év rajzfilmezés teszi, de nekem sokkal egyszerűbb így elmesélni a történeteket.

PRAE.HU: Akkor a következő lépés a film?

Mivel eleve egészestés animációs filmtervnek indult a Rajkó, ezért elég valószínűnek látom, hogy valaha megpróbáljunk belőle filmet gyártani. Ez még egyelőre a jövő zenéje, és azt sem tudom még, hogy a háromkötetesre tervezett regényből egy, vagy több film készüljön-e, illetve, hogy a film előkészítésével ne várjuk-e meg a többi rész megjelenését. Egyelőre arra vagyok főleg kíváncsi, hogy a közönség hogyan fogadja majd a könyvet, ez alapján lehet elkezdeni kitalálni egy filmterv utóéletét.

Ami biztosnak látszik, hogy ha lesz belőle film, akkor az itthon fog készülni. Mindenképpen szeretném benne egy tető alá hozni azt a kismillió nagyszerű kollégámat, akikkel az elmúlt tizensok évben különböző produkciókban volt szerencsém együtt dolgozni.



PRAE.HU: A vándorcigányok életének megismeréséhez milyen forrásanyagot használt?

Sokat olvastam a régi muzsikus cigányok életéről, és a vándorcigányokról is sok anyagot találtam. Rengeteg motívum köszön vissza a szakirodalomból, többek között édesapám Messze Kéklik A Duna című Rácz Pali monográfiájából. Ezzel együtt ez a könyv alapvetően regény, és semmiképpen nem szociográfia. Nem valódiak a hasonló nevű szereplők sem (pl. Rácz Pali vagy Rácz Laci), és a helyszínek nagy része is kitalált, vagy legalábbis kiszínezett.

PRAE.HU: A könyv nem didaktikusan, de azért finoman bemutat egy hungarikumot, a magyar cigányzenét. Célja volt a cigányzene népszerűsítése? Ön például hogyan viszonyul a manapság sajnos elhanyagolt cigányzenéhez?

Nem volt kifejezett célom a cigányzene népszerűsítése, de az biztos, hogy sokunk fejében kötődnek ehhez a muzsikához romantikus élmények. Az a fajta cigányzene, amit gyerekkoromban hallottam a szülővárosom éttermeiben, vendéglőiben akkor sem állt igazán közel hozzám, és most sem. Felbukkant viszont egy nagyon hasonló alapokra épülő, de sokkal modernebb változata, ami helyenként a jazz felé hajlik a népies műzene helyett, ez abszolút a kedvenceim közé tartozik. A magyar muzsikusok közül a Budapest Bár, a Csík zenekar, vagy éppen a Tárkány Művek áll most éppen közel hozzám, de mondhatnám Babos Gyulát, Snétberger Ferencet, a Ternipét vagy kicsit távolabbról Django Reinhardt-ot. 

Főiskolás éveimben, és utána is gyakran jártunk a Dzséró (Giero) nevű helyre a Paulay Ede utcába. Itt gyakran bukkantak fel a fiatal zeneakadémisták, főleg cigány fiatalok a jazz-tanszakról. Néha az is előfordult, hogy lehoztak egy-egy cd-t valami előadásukról, és azt hiszem, hogy ezek a zenék nagyon mély benyomást tettek rám.

Ahogy egyébként az a közvetlenség is nagyon megragadott, ahogy ez a Dzséró nevű hely működik. Soha nem volt az az érzésem, hogy törzsvendégek lennénk, de amikor a gyerekeim születése után jópár évig nem jártam arra, majd egyszer mégis betévedtünk, a csapos srác (bár már ő is őszül rendesen) ismerősként köszönt, és kicsit feddően mondta, hogy rég nem látott. Mondtam, hogy megnősültem, gyerekeim születtek. Aztán megkérdezte:
- Na és, boldog vagy? – és amikor megnyugtattam, hogy igen, akkor visszatért minden a rendes kerékvágásba, és onnantól kezdve nem is foglalkozott velünk többet (a sörökön kívül, nyilván). Ez a mesterkéletlen barátságosság az, ami újra és újra visszasodor a Dzséróba, és a cigányzenéhez, cigánydzseszzhez is.

Erdős István

PRAE.HU: Az egyik csendőr a rablógyilkosság tényének megállapítását követően kijelenti, hogy a tettesek a cigányok voltak, mert lopnak, csalnak, hazudnak. Ez a csendőr kicsit nevetségessé van téve a történetben. Itt megint előjön a nevelő szándék, a fiatalok nevelése, hogy ne döntsenek elhamarkodottan, ne a bőrszín alapján mondjanak véleményt valakiről. Mit gondol, a könyvekbe csempészett tanításokkal lehet hatni a fiatalokra?

A könyveknek nagy előnye, hogy olyan dolgokat is átélhet az ember, amiket egyébként nem. Ilyen módon persze alkalmasak a tanításra, de nekem inkább a tartalmas, gondolatébresztő szórakoztatás, a történetmesélés a célom. Az, hogy a történet és a szereplők motivációinak megértéséhez kicsit tanítanom is kell olykor, azt gondolom, hogy belefér.

Suhajda hadnagy alakja sok mindenkinek lehet ismerős, ő egy elég tipikus karakter napjainkban is. Előítéletek vezérlik, és szinte csak akkor vesz tudomásul tényeket, amikor már kibökik a szemét. Persze azt is látnunk kell, hogy ettől még igaza is lehet néha, bár rendszerint nem azért, amiért ő gondolja. Suhajda közben egy kicsit komikus karakter is, karikatúrája egy nem kifejezetten jóindulatú, kispolgári típusnak, akinek ha hatalmat adunk (pl. csendőrhadnagy lesz belőle), szemrebbenés nélkül él vissza vele a saját értékrendje mentén.

Semmiképpen nem akartam fekete-fehér képet, vagy napsütéses romantikus tablót festeni a vándorcigányok életéről, igyekeztem a tabutémákat is beleszőni a mesébe. Nem gondolom, hogy az én dolgom lenne ezzel kapcsolatban akár tanítani, akár ítélkezni, egyszerűen elmesélem a történetet, ami akár meg is történhetett volna épp így is. Viszont ha kihagytam volna ezeket a motívumokat, azt mindenképpen őszintétlennek, hazugnak éreztem volna.

PRAE.HU: Az előző könyvében indiánok szerepeltek, a mostaniban cigányok. Véletlen egybeesés, hogy mindkét esetben egy kisebbségben lévő népcsoport tagjai a szereplők, vagy rejtett szándék húzódik emögött, méghozzá a figyelemfelhívás a mese nyelvén a gyakorta diszkriminatívan megkülönböztetett emberekre?

Ez a párhuzam nekem is eszembe jutott, amikor elkezdtünk a Rajkón igazán dolgozni, de tudatosnak semmiképpen nem mondanám. Az aprótörpe indiánok nem egy valós világban mozognak, ők csak meseszereplők, míg a Rajkó szereplői sokkal életszerűbbek, közelebb vannak a mi világunkhoz.
Az kétségtelen, hogy mind a két világ, az indiánoké és a vándorcigányoké is nagyon romantikus az én városi-kertvárosi, autóval járó életemből nézve, és biztos ezért is lettek annyira izgalmasak a számomra, hogy mesélni akarjak róluk. Nyilván ehhez hozzátartozik, hogy akár az indiánok, akár a vándorcigányok mindennapjairól nagyon keveset tudunk, amíg bele nem ássuk magunkat a témába.

Nagyon tetszenek a road-movie jellegű történetek, és már az elején tudtam, hogy valahogy a gőzmeghajtású járgányokat is bele akarom keverni a mesébe. Ebből aztán elég hamar kisakkoztam, hogy a vándorcigányok lesznek az én ideális utazóim.