Korábban nem ismertem a művet, viszont a Bach-oratóriumokat, concertókat igen, és már a darab kezdetén feltűnő volt a hihetetlen egyezés a korábban élt mester műveivel. (Handel hatása is megfigyelhető a vájtfülű hallgatóság számára.) A Mendelssohn korában rendkívül népszerű darabot később háttérbe szorították az olyan egyházi művek, mint Bach Karácsonyi oratóriuma, a Mendelssohn által újrafelfedezett Máté passió, Handel Messiása vagy éppen Mendelssohn Éliása.

A mű az Apostolok Cselekedetei bibliai részének azon történetét mutatja be, miként válik Saulusból Paulus, azaz pogányból igaz keresztény. A darab két részből áll. Az első az első keresztény mártír, István mártíromságáról, a Pállal történő csodáról és ennek következtében kereszténnyé válásáról szól, majd Ananiás Isten általi megbízatásáról Pállal kapcsolatban: "Ő nékem kiválasztott edényem...". A második rész azt meséli el, hogy Pál és Barnabás hogyan válnak keresztény követekké. (Pálról egyébként csak a darab 40. perce körül esik először szó.)

A darabban nem pusztán a zenei megformálás izgatta Mendelssohnt – a zsidóról evangélikus hitre áttért művész számára jóval többről, magáról a változásról, az át- és megtérésről szólt a mű. 



Az első rész felemelő és fülbemászó dallamáról a Dieser Mensch (Ez az ember) című énekben a Purcell kórus tett tanúbizonyságot: együtt, profin, Vashegyi György gyors dinamikus tempót diktáló akaratának teljesen alárendelve énekeltek. Az addigi finom, puha dallam itt bombaként robban, és rájön az ember, hogy egy nagyszerű, méltatlanul háttérbe szorítult művel áll szemben. Még Isten semmibe vesző, földöntúli hangját is jól "hozta" az énekkar.

Szutrély Katalin a narrátori szoprán szerepben állt helyt, és hangja most i,s mint mindig tökéletes volt, ugyanakkor – ami szintén az énekesnő erényei közé tartozik – rendkívül hatásosan át tudta élni szerepeit: minden szónak, amit kimondott, tartalma volt, sosem tűnt túlaffektáltnak. Rendkívül intelligensen éneklő előadóművésznek tartom őt.

Hasonlóan fantasztikus és értően mesélő hanggal van megáldva Kálmán László, aki Istvánt is és narrátort is alakított. (Az átélés megítélését nagyban elősegítette a darabról készült igen jó magyar fordítás és annak kivetítése.) És mivel egy oratóriumnál nincsen cselekmény, az ember teljes mértékben át tudja adni magát a – jelen esetben – gyönyörű zenének, a szövegnek, és az általuk a fejében generált gondolatoknak.



Nagy szívfájdalmam volt, hogy hiába kerestem, Cser Krisztiánt nem találtam a színpadon, így a basszus hangon éneklő Pált nem ő, hanem Blazsó Domonkos alakította. Ő sajnos nem győzött meg az orgánumával: a mély hangokat igen nehézkesen préselte ki magából, a magasak már szebbek voltak. (Néha szinte elfeledkeztem róla, hogy ő nem tenor, hanem basszus hangú énekes.) Egy fejlődési folyamatot lehetett nála megfigyelni; ahogy a szerepe szerint válik egyre "tisztábbá", úgy hangja is egyre kitisztultabbnak tűnt.

Felemelő, ugyanakkor - Vashegyi György szemszögéből - igen embert próbáló feladat egy ilyen nagyszabású művet összerakni, a közönségnek pedig végigülni, s néhányan tényleg, mások pedig csak terveztek hazamenni az első felvonás után. (A Zeneakadémia dolgozóinak kellett felvilágosítaniuk őket, hogy az első rész ujjongó, energiadús, pozitív kicsengésű vége még nem az egész mű lezárását jelenti.)

A műsoron:

Mendelssohn: Paulus, op. 36.

Közreműködik: Szutrély Katalin (szoprán), Nagy Bernadett (alt), Kálmán László (tenor), Blazsó Domonkos (basszus), Purcell kórus (művészeti vezető: Vashegyi György), Óbudai Danubia Zenekar

Vezényel: Vashegyi György