A színpad kialakítása meglehetősen szokatlan és formabontó, hiszen most nem felnézünk az alkotókra, hanem rálátunk rájuk, illetve épp, hogy észleljük őket. Habár e megoldás miatt eléggé kicsi a rálátásunk az írókra, mégis jó ötlet volt a színpad helyett medencébe állítani őket, mert így közvetlenebb a kapcsolat a részvevők és a közönség között. A közvetlenséget Hajós András személye is szavatolja, aki humormorzsákkal dobálózik mind a szerzők, mind a körben helyet foglaló szülők és gyerekek felé. 

Azonban ahhoz kétség sem fér, hogy igazán nagszerű könyvekkel készült a kiadó az Ünnepi Könyvhétre. Hajós elsőként James Lecesne Trevor című regényéről beszél, melynek fő témája a kamaszkori útkeresés. A főhős egy meleg fiú, akinek nemcsak az a feladata, hogy elfogadtassa magát másokkal, hanem saját identitását is meg kell határoznia. Hajós e könyv kapcsán fel is veti a kérdést: szabad-e a gyerekek problémáiról írni? Kell-e őket szembesíteni bizonyos dolgokkal egy gyerekkönyvben? Erdős István úgy látja, hogy a mai világban ezek a tabuk már nem léteznek, egy gyereknek bármiről lehet és kell írni. Ehhez Tallér Edina még azt is hozzáteszi: csupán a hogyan a fontos, hiszen nem mindegy, hogy milyen módon kommunikálunk a gyerekek felé egy adott problémát. Finy Petra szerint a mai gyerekek számára már nem a felnőttek, hanem a kortárs gyerekek az elsődleges példák, ezért mindenképpen az ilyen könyvekkel lehet a legjobban formálni a gondolkodásukat, Nemere István úgy látja, hogy a kevesebb problémával küzdő gyerekeknek is jó, ha ilyet olvasnak, mivel általa elfogadóbbakká válnak társaik irányába.

Hajós Andrást ezután az érdekli, hogy milyen nyelven keresztül lehet megszólítani a gyerekeket és hogyan lehet bizonyos problémák iránt érzékennyé tenni őket. Tallér Edina elmondja, hogy a Most akkor járunk? című regényében nála komoly problémát jelentett a beszélő megtalálása, végül úgy döntött, hogy egy tizenhárom éves fiú szájába adja a történetet, mert úgy gondolta, hogy így tud a leginkább közel kerülni ehhez a korosztályhoz. E nyelv kialakításában persze nagy segítségére voltak a körülötte levő gyerekek, főleg a fia, aki folyamatosan “korrektúrázta" édesanyja mondatait, így szerinte most már igen jól tud kamaszul beszélni. Erdős Istvánnak a Rajkóval talán még nehezebb dolga volt, egyrészt a roma-tematika miatt, illetve azért is, mert a történet az 1920-as években játszódik. Erdős eldöntötte, hogy nem fog archaizálni a nyelvvel, hanem saját szavaival mesél el egy történetet, amelyben helyenként meg-megjelenik a sajátos roma nyelvezet is. Finy Petra Kettő című írásában egy neutrálisabb nyelvet szeretett volna használni, szerinte az általa festett utópisztikus világ ezt tette szükségessé. A történet megírásában egy rövid, pörgős, filmesebb, gyors vágásokkal dolgozó világot épített fel, de, hogy mégse legyen túlságosan mainstream, ezért az általa oly nagyra tartott megformáltabb mondatok is helyet kaptak a regényében. Nemere Istvánnak a kedvenc hőse az okos gyerek, azt is elárulja, hogy írásaiban nagyon fontos a tanító szándék, így ő egy komolyabb és letisztultabb nyelvet használt most, a Lidércfény Nyomozóiroda esetében.

Ezen a ponton a megszokott felolvasások helyett Hajós András improvizál egy-egy részt a felsorolt munkákból, majd az egyes szerzők feladata lesz, hogy bemutassák egymás munkáit valamilyen formában, nekünk pedig az, hogy kitaláljuk, hogy melyik műről is van szó. Finy Petra paródiát írt Gévai Csilla: Lídia, 16 című könyvéről, ő pedig népdalba sűríti a Kettőt. Erdős István elfogott egy levelet, melyben Dávid Ádám Millenium expressz munkájáról rejt el utalásokat és így haladunk tovább a változatos feladatokkal, megoldásokkal, az est végén előkerül még az Időfutár két újabb része is. Hajós a “maradék" négy szerzővel is beszélget még egy keveset a műveikről, de a program második részében már inkább a játékon és a különféle feladatmegoldásokon van a hangsúly.

A Tilos az Á tanévzáró bulija a Pagonyban, 2014. 06. 13.

 

Fotó: Bach Máté