A 85. Ünnepi Könyvhét megnyitója a szokásos forgatókönyv szerint kezdődött, háromnegyed négy körül megjelentek a téren a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának tagjai, tettek két kört a  felállított  könyves standok körül, hogy aztán a megnyitó beszéd alatt tulajdonképpen a nagyszínpad előtti díszlet részévé váljanak.

Először a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének nevében Zentai Péter László röviden elmondta az ilyenkor szükséges legfontosabb információkat az eseménysorozatról: immáron 85. alkalommal kerül megrendezésre a Supka Géza által megálmodott program, ez Európában párját ritkító siker. Beszélt a folytonosságról is, hogy csak egyetlen egy év maradt ki a történetből, az 1957-es, amikor az írók és a könyvkiadók nem érezték úgy, hogy ünnepelniük kellene, miközben társaik börtönben ülnek. 
Zentai kitért arra is, hogy noha a hagyomány szerint egyik évben anyaországi, következőben pedig határon túli magyar alkotó nyitja meg a Vörösmarty téren rendezvényt, a vidéki városok  egyre hangsúlyosabb részvételével ez annyiban módosult, hogy így már egyetlen napon is meg lehet a magyar irodalom egységességét jeleníteni, az országos rendezvények megnyitóján tehát idén a vajdasági Végel László mondott beszédet csütörtök délelőtt Szegeden.

Ezek után következett Spiró György, aki egy személyes,  ám egy  könyvvásáron némiképp furcsa példázatként ható történeten – könyvtára szükségszerű leselejtezésén – keresztül jutott el ahhoz a gondolathoz, hogy ami fontos, abból végül úgyis vers vagy mese lesz, s e kettő adta lehetőségekhez mnemotechnikai szempontból is kevés dolog mérhető. Amíg a szakkönyvektől könnyedén megszabadult, aközben épp azt tartotta meg, ami az értelmen túl az érzelemre hat, és amit úgyis kívülről tudott, vagyis nem feltétlen lett volna rá szüksége: a szépirodalmat.
A Kossuth-díjas író szólt még arról is, hogy a gyerekeket a mese szeretetére kellene megtanítani, nem bugyuta életrajzokra és bárgyú ideológiákra, utóbbi esetben ugyanis csak emlékezésre képtelen nyomorékokat gyárt futószalagon a társadalom. A kollektív emlékezés abból a szempontból is szóba került, hogy minden mű, amit az írók létrehoznak, egy közös munka eredménye: épít a hagyományra, átvesz, variál, némi szarkazmussal szólva, tulajdonképpen ellopja, ami neki tetszik.

A szépirodalom a szellemi polgárháborúk idején sem veszti el fontosságát, tulajdonképpen ez marad meg egyedül emberhez méltónak. A primitív, durva közhelyek időszakában még mindig a szépirodalom lehet igazán bonyolult, árnyalt, mély és szórakoztató.  

Spiró némiképp vitába szállt az általa megidézett Hamvas Bélával is, aki szerint le se kell írni az ilyen idővel mesévé vagy verssé váló fontos dolgokat, szerző és Isten között amúgy is létrejön a kapcsolat. Spiró szerint azért mégiscsak le kell írni, aztán vagy kiadják vagy sem, vagy megveszik vagy sem. Legvégül pedig nem csak szépirodalom, hanem mindenféle könyv vásárlására buzdította a téren jelenlévő érdeklődőket.

A 85. Ünnepi Könyvhét tehát hivatalosan is megnyitotta képzeletbeli kapuit.

Fotó: Ficsor Zsolt