László Ágnes: Értékteremtők
Bitó László • Fischer Iván • Harasztÿ István • Ilia Mihály • Kornai János • Marton Éva • Végel László



Kossuth Kiadó
2800 Ft
 
Valamennyien olyan neves, nemzetközileg is elismert, alkotó egyéniségek, akikről egyenként is érdemes könyvet írni. Van már ilyen. Lesz még ilyen.

Ebben a kötetben aktuális gondolataikat, érzelmeiket, hitvallásukat, valamint pályaívüket, fontos és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteiket ismerhetik meg az olvasók egy-egy portréinterjúban. Bár a sors többször megtépázta őket, soha nem adták fel az emberségüket, a hitüket, a vágyukat és a tettrekészségüket a teljes és értéket teremtő élet iránt.

Ők heten kapták meg 2013-ban a Hazám-díjat értékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként.
  
Valamennyien olyan neves, nemzetközileg is elismert, alkotó egyéniségek, akikről egyenként is érdemes könyvet írni. Van már ilyen. Lesz még ilyen.
 
Bitó László, élettani kutató, publicista, szépíró



Hisz a fejlődés lehetőségében akár egyetlen életen belül is. 1956-ban muszos katona volt a komlói szénbányában, majd miután elhagyta az országot, a New Yorki Columbia Egyetemen a munkatársaival együtt kifejlesztette a glaukóma (szürke hályog) elleni Xalatan nevű szemcseppet, amelyet 2002-ben az év gyógyszerének választottak és sok millió szemet mentett meg a sebészeti beavatkozás kockázatától és a vakságtól. A `90-es évek elején tért vissza feleségével, Oliviával Budapestre és a kutatásokat véglegesen hátrahagyva íróként, közíróként, a budapesti szellemi élet meghatározó személyiségeként vált ismertté. Regényei, esszékötetei, antológiái jelentek meg és közéleti aktivitása is jelentős. Ábrahám és Izsák története egész életében foglalkoztatta és ennek újraértelmezéséről – miszerint azért akarta-e Ábrahám megölni Izsákot, mert hallotta Isten hangját, vagy azért hallotta Isten hangját, mert meg akarta ölni Izsákot?  – írt könyve 1998-ban jelent meg magyarul. Úgy gondolja: Nincsen más történet, amelynek értelmezése jobban befolyásolhatná a jövőnket, mint ez. Ha belegondolunk, be kell látnunk, hogy a fenti kérdés a legfontosabb kulcs múltunk, önmagunk és ötezer éves istenfogalmunk megértéséhez.
 
Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója, a berlini Konzerthaus és a Konzerthausorchester zeneigazgatója



Az utóbbi években zeneszerzőként is tevékeny: műveit bemutatták az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, Németországban és Ausztriában.

Félig Budapesten, félig Berlinben él és van egy külön holland világa is. Valódi kozmopolita. Rendszeresen hallatja a hangját közéleti kérdésekben, de napi politikával nem foglalkozik. Azt gondolja: Magyarországnak még sokat kell tanulnia civil kurázsiból és demokráciából. Sokan vannak, akik hagyják a dolgokat megtörténni, elszenvedői az eseményeknek és teljesen passzívak. Ezzel szemben nagyon kevesen vannak, akik azt mondják, hogy ez a mi országunk, itt én és társaim döntjük el, hogyan történjenek a dolgok. Pedig ez a demokrácia. Az aktivitása demokrácia, és minden közszereplőnek példát kell mutatnia aktivitásból. Ez a mi ügyünk, a mi országunk, vegyük kézbe a saját sorsunkat.

A Fesztiválzenekar sikeréről ezt mondja: Már harminc évvel ezelőtt is úgy képzeltem el, hogy ennek a zenekarnak az igazi célja, hogy megreformálja a szimfonikus zenekar működését. Sok bajom volt a konvencionális zenekarokkal, és ez nem magyar, hanem nemzetközi kérdés. Úgy éreztem, hogy a zenekarok fáradtak, félnek, elfásulnak, lélektelen játékra vannak kényszerítve, megmerevedett és fejlődésképtelen a struktúrájuk. Olyan rendszert akartam létrehozni, ahol az emberek kreativitása felszabadul, a problémákat meg lehet oldani, ahol jó érzés játszani, és ezt a jó érzést át lehet adni a közönségnek is. Mozgásban lévő rendszert akartam, ahol lehet változni és fejlődni.
 
Harasztÿ István, Kossuth-díjas szobrászművész, a kinetikus szobrászat hazai megteremtője



A művészvilágban mindenki csak Édeskének hívja, sőt a felesége és a barátai is így szólítják. Pedig amit tesz, gondol, ahhoz nem ez a becenév illik. De, így alakult, elfogadta és a védjegye lett. Élettörténete és művészete alapján egyértelmű, hogy Ő egy szabad ember, a szó valódi értelmében. Ennek azonban megfizette az árát. Ezt az életérzést több művében meg is fogalmazta és nagyon beszédes címeket ad a műveinek. A Népnemzeti nyalókatár című alkotásának története igazi csemege az interjúban. Autodidakta módon lett az, ami. Több alkotása már az életében klasszikussá vált. Történhetett vele bármi – eltávolíthatták az iskolából, ahol tanított, betilthatták a tervezett kiállítását, bevonhatták az útlevelét – ő következetesen hitt abban, hogy: Egyszer eljön az idő, amikor komoly kiállításokon fogok részt venni, írni fognak rólam könyvekben, katalógusokban és be fognak sorolni azon művészek közé, akik valamit letettek az asztalra. Nem akartam azok közé tartozni, akik csak úgy éltek a világban, és amikor meghaltak, elfelejtették őket. Mindig arra törekedtem, hogy legyen valaki belőlem és mindent meg is tettem ennek érdekében. Néha nagyon rosszul.
A megfércelt Berlin című vászonképét, amelynek Férc a medvebőrben volt az eredeti címe és a fércet, amely a falat jelképezte, akár ki is lehetett volna húzni a képből, néhány hónappal a fal lebontása előtt készítette és boldog volt, hogy megélhette azt a pillanatot.
 
Ilia Mihály, Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, irodalomkritikus, szerkesztő



A ma Kazinczyja. Így jellemezte találóan és joggal egyik méltatója. Ilia Mihály neve összefonódott a Tiszatáj című folyóirattal, amelynek három évig volt a főszerkesztője és ahonnan nem jószántából távozott. De, jó tudni, hogy 1957 óta megszakítás nélkül a JATE II. (Szegedi Tudományegyetem) Magyar irodalomtörténeti Tanszék oktatója, jelenleg címzetes egyetemi tanár. A Nyugat-mozgalom, a századelő magyar irodalmának, a külföldi magyar, az élő magyar irodalomnak tudója, népszerűsítője. A terjedelmes és izgalmas interjúban a gyerekkorától, neveltetésétől kezdve, a magyar irodalom iránti elkötelezettségről, az egyetemi tanári tevékenységéről, a főszerkesztői időszakról, az egyetemi és a Tiszatáj szerkesztőségi szobájába elhelyezett lehallgató készülékekről, a besúgói jelentésekről, a megbocsátásról és még sok minden másról beszél. Már egyetemistaként bejárt a Tiszatáj szerkesztőségébe és egy idő után ő lett a nem kért kéziratok bírálója, válaszadója. Levelezni kezdett olyan személyekkel, akikből később író lett, költő vagy irodalomtörténész. Leveleit ma is nagy becsben tartják a címzettek. A másik ember dolgai iránti érdeklődése így vált alapvető emberi tulajdonságává, a hosszú értekező levélírás és diákjainak szeretete pedig életformájává.
Minden tanév végén a tanár egyszer meghal, mert elhagyják azok, akikkel együtt élt, és ezért igyekszik ezt a kapcsolatot fönntartani, behálózni Magyarországot. Ahogy az Esterházy által is idézett Ilia-mondás szól, alig tudok megtenni harminc vagy ötven kilométert, hogy nem találkozom tanítványommal. Tehát meg tudok szállni, ha elindulok Magyarországon, estére bárhol, mert tanítványokkal találkozom.
 
Kornai János, Széchenyi-díjas közgazdász, egyetemi tanár, a Harvard Egyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja



Kornai szenvedélyes szenvtelen, azaz igazi tudós, aki ha valamin felháborodik, akkor arról elemzést ír – állítja Vámos Tibor, akadémikus.  Igen, mindenkor fontosnak tartja az árnyalatok hangsúlyozását, és az a mondata is elgondolkodtató, miszerint: Az ember akkor is felelősséggel tartozik a tetteiért, ha rendkívül nehéz nyomás nehezedik rá.

Újságíróként kezdte a pályafutását a Szabad Nép szerkesztőségében és 24-25 éves koráig meggyőződéses kommunistának tartotta magát. Majd 1956-ban, a forradalom leverése után megírta A gazdasági vezetés túlzott központosítása című kandidátusi disszertációját, amely könyv formájában is megjelent először Magyarországon 1957-ben, majd nem sokkal később Angliában. Nagy utat járt be szellemi és hétköznapi értelemben. 1963-ban engedték ki először Nyugatra. Többször volt vendégprofesszor különböző egyetemeken. 1984-től a Harvard Egyetem professzora. Ma az egyik legismertebb és elismertebb magyar közgazdász, akinek a véleményére szerte a világon – Európán, az Amerikai Egyesült Államokon keresztül egészen Kínáig – odafigyelnek. Tíz kötetre tervezett életművének a negyedik kötetét állítja most össze. Büszke arra, hogy 1955-től mind a mai napig ugyanaz a munkabeosztása. Reggeltől estig kutat és tanít, mert szerinte ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Az interjúban kifejti a véleményét az autonómiáról, a félelemről, a jelenlegi centralizációs tendenciákról és arról is, hogy szerinte miért nem lehet Kornai-iskoláról beszélni. Nem bocsátkozik jóslatokba, de azt vallja: A történelem már igazolta, hogy a törvények demokratikus előkészítése és a normálisan működő piacgazdaság hatékonyabb, mint a kemény kézzel kikényszerített és a társadalom torkán lenyomott rendszer.
 
Marton Éva, Kossuth-díjas opera-énekesnő



Több évtizeden át külföldön élt, a világ legrangosabb színpadain lépett fel és meghódította a világot. A világ egyik legkiemelkedőbb drámai szoprán énekesnője. 2005-ben tért vissza, tanítani a Zeneakadémiára. Tosca, Turandot, Gioconda és Elektra – a hatalmas repertoárból ezek a szerepek állnak a legközelebb a szívéhez. A vele készült interjúból nagyon sok minden kiderül arról az asszonyról, akit dívaként, királynőként ünnepelt a zenei világ. Egyszerű szülők gyermekeként született Budapesten. Az édesanyján kívül három asszonynak köszönheti, hogy azzá lett, akit a világ megismert. Azon szerencsések közé tartozik, akinek a férje – aki egyben a menedzsere – minden terhet levett a válláról. Az éneklés mellett mindig is a család volt az egyetlen szenvedélye, a gyermekeivel és azok családjával, az ő kifejezett kérésükre egy házban él. Most a Liszt Ferenc Zeneakadémián szeptemberben megrendezésre kerülő I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészületeivel van elfoglalva. Engem már az tart ébren, az hajt előre, hogy átadjam a bennem lévő tudást, hogy segítsek, hogy kinyissam a fejeket és a szíveket. Ne az irigység vezérelje az ifjú művészeket, hanem a tudás, a szeretet és a szépség. Az érdekel, hogy az embereket egy kicsit jobbá tegyem, hogy nyitottá váljanak és őszintén figyeljenek egymásra. Ez az én célom és ez nem is kevés. Rengeteg munka, küzdelem és lemondás az énekesi pálya, ahol semmit sem adnak ingyen. Én megtanultam, megtapasztaltam és ameddig az erőm engedi, ezt szeretném átadni, átadni, átadni...
 
Végel László, Kossuth-díjas vajdasági magyar író



A hazám az anyanyelvem, amely mindig velem van – mondja magáról Végel László, aki most "fürdik" a sikerben. Neoplanta avagy Ígéret Földje című, 2013-ban, a Noran Libro Kiadónál megjelent regényéből készült színpadi előadás nyerte el áprilisban a Vajdasági Hivatásos Színházak 64. Fesztiválján a legjobb drámaelőadás díját, május végén az 59. újvidéki Sterija Játékok fődíját. A Neoplanta egy város drámáját játszatja újra. Ez a város, amelybe mindenki úgy érkezett, mintha az Ígéret Földjére érkezett volna, hódítóként jött, s nem is csoda, hogy tömegsírok szegélyezik. És senki sem mer szembenézni saját bűneivel. Cserélhetik az utcák, az emberek, a terek neveit, mindig minden újrakezdődik. Szenttamáson született, Újvidéken tanult, majd újságíróként, szerkesztőként számos magyar nyelvű lapnál dolgozott. Tizenkét éven át volt az Újvidéki Televízió dramaturgja, majd amikor innen eltávolították, ő lett a Soros Alapítvány újvidéki irodájának a vezetője. 2001-től szabadfoglalkozású író, aki már 1992-ben  azt javasolta Konrád Györgynek, hogy kezdeményezzék a kettős állampolgárságot a posztszocialista országokban. A PEN regionális konferenciáján közösen terjesztették be a kettős állampolgárság intézményét. A PEN elfogadta és ezzel egy fajsúlyos, morális döntést hozott, amelynek akkor semmilyen következménye nem lett. Az interjúban részletesen mesél, és valóban mesél családja történetéről, a fel nem tárt tömegsírokról, arról, hogy az 1999-es bombázások megkezdésekor, az édesanyja biztatása ellenére miért nem ment el Újvidékről, hogy milyen erős szellemi kötelék – az európaiság vágya, hirdetése, a korszerűség igénye – fűzi számos neves magyar íróhoz, a Berlinben töltött évekről és arról, hogy: A kisebbségiek, főleg mostanság, csak politikailag fontosak. Legyen egy kis folklór, hagyományápolás, népi tánc, helytörténet, meg – ha nagyon kell – akkor kisebbségi panaszirodalom is a "sorskeresztről". A többi gerillaság.
 
A XXI. Század Társaság 2000-ben alakult. Tagjai József Attila emlékére alapították a Hazám-díjat, amelyet 2001 óta minden év novemberében a magyar szellemi élet 7-7 kiválósága kap meg.

Hagyományteremtő módon a díjazottakkal készített életinterjúkat 2005-től kötet formájában jelenteti meg a Kossuth Kiadó.



A szerző eddig megjelent könyvei:

Arcképcsarnok 1990–1994 interjúkötet. Szikra Lapnyomda Rt. (1994)
Egy sors – egy század – Fábry Pál élete mozaikképekben – monográfia és dokumentumkötet. Magvető (1997)
Kvassay Sándor Alex Csodaországban című (az USA-ban megjelent) könyv átdolgozása és a magyar kiadás szerkesztője. Kronpress Kft. (1995)
Vallomások könyve – Arcképcsarnok II. –  interjúkötet. PanPress (1999)
Erről még nem beszéltem senkinek – Kivételes sorsok, történetek 1989–2009 interjúkötet. Kossuth Kiadó (2009)
 
Június 14-én, szombaton 16 órakor dedikálja a szerző a könyvet Marton Éva, Bitó László, Harasztÿ István (Édeske), Kornai János és Végel László társaságában a Vörösmarty téren, a Kossuth Kiadó pavilonjánál