Jelentések és jelentőségek / Stuart Mária az Örkény Színházban / PRAE.HU

Schiller Stuart Mária című előadása hemzseg a kifejtett és a csak megemlített ötletektől. Az egyes lehetőséget hordozó láncszemek az előadásban egymáshoz képest párhuzamosan helyezkednek el, talán az árnyék-motívum kibontásán kívül nem erősödik fel annyira egyik sem az előadásban, hogy végérvényes megoldásra juttassa a nézőt. Az árnyék: a hatalom árnyékában, a politika árnyékában, egymás árnyékában, a döntés árnyéka, a szerelem árnyéka, a múlt árnyéka... Összetett, retorikai metaforaként uralkodik az előadás teljes szerkezetén, különböző formáit adja a két nő, Mária és Erzsébet viszonyának.

A színészek szerepük megformálásában képesek humorral lavírozni a szerepek különböző szituációban való megmutatásában a pszichológiai értelmezéstől az egysíkú karakterig, jelenetről jelenetre építve újra az egyes alakokat és a szereplők közötti viszonyt. Erzsébet és Mária alakja, sőt kettejük története például folyamatosan ingadozik két megfontolt politikus hidegvérű harca és két babán civakodó gyereklány története között.

A két nő és kettejük személyes terei köré épül az előadás. A két királynő nemcsak a hasonló helyzetükre, hasonló vágyaikra vagy közös szerelmükre nézve mutatkozik meg rendezésében egymás doppegängereként: a személyesség és a mesterkéltség különböző mértékű megmutatásán keresztül kapcsolódik össze alakjuk. Politikai és magánéleti arcuk csinált is, örökölt is, igazi is egyszerre – ezeket hol egybe olvasztva, hol kontrasztban mutatja meg a rendezés. Ezt hivatott jelezni a szoba is, melyben egyazon időben látható a börtön és Erzsébet lakosztálya a közönség számára: Mária cellájában, Erzsébet udvaroncai között él, mégis egymás folyamatos jelenlétében vannak.

Ennek a gondolatokat megmozgató folyamatnak a csúcspontjaként hat a kivégzés utáni árnyjáték, melyben Erzsébet árnyéka (az addigra halott Mária) életre kel. Azonosságuk azonban valóban csak árnyék: még ha ingadozásuk politikai és magánéleti énjük között hasonlónak is mutatja őket, a két nő közti különbségek is nyilvánvalóvá válnak.

Ennek a továbbgondolását (és ez a gondolatébresztő módszer az egész előadásra jellemző) a rendezés a nézőre hagyja. Ki él kinek az árnyékában és miért, milyen hatással van rá? Ki mit lát vagy mit érzékel ebből a helyzetből? Kinek a "szemével" látunk?

A hajkorona letépése, levétele például különböző jelentéseket rendel a két figura azonosságába: Erzsébet rántja le Mária és a saját parókáját is. A halálba menő rabok hajának lenyírása, a híres Erzsébet-parókára való figyelemfelhívás is lehet a hajtól való megszabadulás, de a nőiség egy jelképe és a kettejük között lévő fő látványbeli különbség is eltűnik ez által. Sok rétegre lehet bontani, nem egyértelmű megoldásokra, csak ötletekre.

A díszletben, amelyben egyesül a puritán Erzsébet-kor és valami direkt mesterkélten, általánosan "angol", a börtön megannyi, korokon és helyeken átívelő jele ott van. A kattogó mechanika (például a lift) a téglafal, a zörgések, a hangszórók, a detektorok, rácsok, titkos rekeszek csak pár említésre méltó, megfogható képe annak a felsorolhatatlan listának, amellyel az előadás végéig bővíti a börtön képét a rendezés. Ezért válik igazán fontossá, hogy ugyanebben a térben mozog Erzsébet is, a teljes udvar is.
forrás: port.hu, Puskel Zsolt

Ezt a hatást fokozza az Izsák Lili és Kálmán Eszter által tervezett szürke egyenruha, ami néhol általános uniformis, néhol kis szürke iskolaköpeny, néha lepusztult hatalmi jelkép. A puritanizmus mindent bekebelez: a második jelenetre az addig még meglévő díszletek egy nagy része is eltűnik a színpadról.

És ahogy ingadozik a szereplők megmutatkozásának módja, a különböző hangsúlyok kitétele, úgy ingadozik a történet a humor és az egyre látványosabban kibontakozó tragédia között.

A tragédia egyébként is rengeteg öniróniát hordozó kibontása mellett Gáspár Ildikó rendező külön figyelmet szentel a kisebb súlyú mellékszereplők jeleneteire. Aubespine, Davison vagy Kent és egészen Mária haláláig "az idegen" alakja is gyakran csak lazítani hivatott az egyébként sűrűre épített sztorit. Az őket játszó színészek clown-figurákat formálnak, így csetlésük-botlásuk akár az Erzsébet-kori színjátszásra is utalhat. Noha nem nélkülöznek minden rosszízű szórakoztatást ezek a jelenetek, az mindenképp elmondható róluk, hogy valóban szórakoztatóak.

A Stuart Mária összetett és fantáziával teli előadás. Szórakoztatja és megerőlteti a nézőket, akiknek többsége valószínűleg úgy jön ki az Örkény Színházból, hogy (szerencsére) nem tudja összefoglalni egy mondatban, hogy miről is szólt ez az egész.

Friedrich Schiller: Stuart Mária
Kálnoky László fordítása nyomán átdolgozta: Mikó Csaba

Erzsébet, Anglia királynője: Szandtner Anna
Stuart Mária, Skócia királynője, angol fogságban: Hámori Gabriella
Leicester, Erzsébet kegyence: Polgár Csaba
Burleigh, Erzsébet főkincstárnoka: Vajda Milán
Talbot, Mária előző őrzője: Pogány Judit
Paulet, Mária jelenlegi őrzője: Takács Nóra Diána
Mortimer, Paulet unokaöccse: Ficza István
Aubespine, francia követ: Znamenák István
Davison: Spiegl Anna
Kent: Kákonyi Árpád
Idegen: Bercsényi Péter

Díszlet-, jelmeztervező: Izsák Lili, Kálmán Eszter
Zene: Kákonyi Árpád
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Videó: Juhász András
Asszisztens: Bereczki Csilla

Rendező: Gáspár Ildikó

Bemutató: 2014. május 17.
Örkény István Színház

Fotók: Port.hu, Puskel Zsolt

színház

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról