Aczél Gézának és Tolnai Ottónak verseskötete jelenik meg a kiadónál. Aczél Géza egy torzószótárral jelentkezik, aminek (szino)líra a címe, és az álom szócikknél ér véget.  Tolnai Ottó Balkáni babér című kötete pedig egy újrakiadás, a könyv 2001-ben már megjelent a Jelenkornál puha borítóval, most elegánsabb külsőt kapott, míg belül a Tolnaihoz hasonlóan magyarkanizsai születésű Nagy József grafikái díszítik a kötetet.  

A jelenlévő két szerző, Baranyai László és Sárközi Mátyás méltón prezentálták, hogy az írók mennyire ellentétes habitusú emberek is lehetnek, ahogyan Baranyai önironikusan reflektált is rá: vannak azok az írók, akik az írásban élik ki magukat, és vannak, akik akkor is örömmel a középpontban vannak, ha szóbeli kommunikációról van szó.
Baranyai László Pszeudo - a Schiele rejtély című regényéről is ejtett néhány szót Csordás Gábor, valamint arról is, hogy a szerzőt a 70-es és 80-as évek fordulójáról, akkor megjelent írásairól ismerhetik elsősorban az olvasók.  A most kiadott regényben három ember sorsa fonódik össze, van benne gyilkosság is, és az egész történet azon a feltevésen alapul, hogy a galériákban található képek tíz százaléka valószínűsíthetően hamisítvány.

Csordás kiemelte, mennyire plasztikusak, életszerűek a sportleírások a könyvben, érződik rajtuk, hogy aki ezeket megalkotta, maga is sportol, valós tapasztalatból merít. Baranyai elmondta, hogy valóban van köze a triatlonhoz, valamint hogy újságíróként volt elég lehetősége megtanulni, miként is kell látványos leírásokat megfogalmazni. Majd hozzáfűzte még, hogy igazából csak a végén jött rá arra, milyen jellegű könyvet is írt valójában, mi a fontos (számára) a történetben, hiszen egy apa-fia beszélgetéssel kezdődik és azzal is zárul a regény.

Sárközi Mátyás Túl az ezrediken címmel  publicisztikai írásaiból, tárcáiból, karcolataiból állított össze egy egész pályáján átívelő válogatást, kezdve az 1956. október 23-i tudósításától (ez volt élete harmadik nyomtatásban megjelent cikke) egészen a Korunk körkérdésére írt válaszáig arról, hogy fél évszázados idegenbeli lét ellenére is a magyar nemzet részének tekinti önmagát. 

Kevés politika, sok kultúra, foglalta össze Sárközi, miről is szól a kötete, s bár kronológiai rendben találhatók benne az írások, mégsem az elejétől végéig, hanem inkább a csapongó olvasásmódot ajánlja, az olvasó csapja fel a tartalomjegyzéket, nézze meg, a történetek vagy a portrék közül mi érdekli igazán. A szerző a világszerte ismert nagy presztízsű lapok hétvégi kulturális mellékleteihez hasonlította a könyvet, azon az alapon, hogy milyen sokféle témát is érintenek az írások.

Sárközi beszélt arról, hogy a könyvére jellemző az az angoloktól tanult fogalmazásmód, hogy nem azt mondják, én így vagy úgy gondolom, hanem mindig csak feltételeznek, véleményeznek, stb. Szó esett ezenkívül arról is, hogy a szerző egy Aczél Gézáéhoz hasonló nagyléptékű vállalkozásba kezdett, ám nem versek, hanem huszadik századi híres magyarok életrajza formájában. Már a b betűnél tart, s olyan teljes, pontos adatokkal rendelkező, ugyanakkor színes információkat is tartalmazó portrékat akar létrehozni, mint ahogyan az angolok nekrológot írnak, például egy püspökről azt is megjegyezték, hogy szabadidejében szívesen stoppolt zoknit.  

Ahogyan a kötet írásait, úgy a beszélgetést is áthatotta az a kedélyes anekdotázó stílus, aminek kapcsán Csordás Gábor is csodálatát fejezte ki, hogy Sárközinek mindenkiről van egy története, s hogy ez alapvetően jó, mert az efféle történetmesélés árul el igazán sokat egy korszakról. A szerzőt akkor sem lehetett ebből a hangnemből kibillenteni, mikor több kérdés (elsősorban Tarján Tamásé) is a kötet egyetlen különös írására, az utólag meghúzott, öncenzúrázott Moldova György-portréra irányult.

De talán így is kellett történnie, hiszen ez is csak a kötettel szembeni kíváncsiságot fokozta. Ahogyan tette azt az egész esemény a többi most megjelenő könyv esetében is.
 

Fotó: Bach Máté