Van, ugye, ez a Sziget Fesztivál nevű monstrum, ami akkorára duzzadt, hogy elhivatottan összkulturális is akar lenni. Így a sok koncert mellett – melyek a programfelhozatal derékhadául szolgálnak – látható fotókiállítás, a Luminárium képében a szobrászművészet képviselteti magát (bár nem idevágó adat, de: igen, az az absztrakt, belülről bemászkálható lufi valójában egy szobor) de komolyzenei, színházi és természetesen irodalmi programok is helyet kapnak. Utóbbiak egy része az Octopus összművészeti helyszínen, mely a térkép szerint eléggé a centrumban van, ugyanakkor nem annyira egyszerű megközelíteni.

Mindezt azért jegyzem le, mert bár a rutinos szigetelőnek mindez közhely meg evidencia, nem várható el mindenkitől, hogy rutinos szigetelő legyen. Egyébiránt jómagam is elvesztem, pedig már betéve tudom a térképet, lévén – szintén zenész – veterán.

A bejutást a labirintusszerű ösvényrengeteg mellett a pár napos esőtől felgyülemlett sár, az enyhén láposodó közeg is nehezítette, de persze nem tette lehetetlenné. Így délután ötkor, amikor a feltüntetett előadásnak kezdődnie kellett volna, némi foghíjas tömegecske volt az Octopus bejáratánál levő söntésnél, és ültek az összes babzsákon az irodalmi sátorban. Tolongás nem volt, pedig az előadás maga megérdemelte volna. Hisz az [a]http://udvariatlanszerelem.hu/[text]Udvariatlan szerelem[/a] elnevezésű darab középkori pajzán és obszcén költeményekből színre vitt jelenetei tobzódnak a verbális kéjelgésben, jócskán fűszerezve trágárságokkal. Persze a magyar beszédkincs vulgáriái, úgymint fasz, pina, ezek szinonimái, vagy az ezekkel kapcsolatos cselekvések és események minden szigetlakó fesztiválos történeteiben szerepelnek – jó esetben cselekvő résztvevői a posztmodern szerelem nem is annyira udvariatlan rítusainak. De melyikük hinné, hogy Walther von der Vogelweide unalmas, önkínzó trubadúrkodása mellett a középkor ilyen trágár irodalmi művekben is bővelkedik?! Ha némileg eltolódna az irodalmi kánon középkorról alkotott dogmája, máris kevesebb volna az összefirkált gimnáziumi olvasókönyv.

Ki ne derülne annak hallatán, hogy egy töketlennek bélyegzett csuhás valójában potens kujon, lőcse maga az életfa, amely fattyakat potyogtat a világba, ezzel is biztosítva önnön mennybemenetelét. Vagy azon, ha egy nemes a szélcsendben rekedt hajón rostokló hölgyeket készül megmenteni, fingot fogva szél helyett a vitorlák alá, biztos partra vezetvén ezzel a hajót. Esetleg azon az ódán, melyet valamely középkori költő egy hölgynek címzett, akinek keze nyomán nincs az a fasz, mely ne válna másodpercek alatt tehetetlenné és elesetté.

„A kötet megjelenése alkalmából volt ugye egy felolvasóest a Merlinben. Akkor ott voltunk, és arra gondoltunk, hogy mennyire jó volna ezekből a versekből készíteni valami színpadi produkciót” – mondta Győrei Zsolt rendező-dramaturg-drámaíró, a kötet német részének szerkesztője és sok vers fordítója, mikor a koncepció születéséről kérdeztem. – „Arra gondoltunk, hogy ha nem papírból olvasná fel valaki ezeket a költeményeket, sokkal erősebbek tudnának lenni. Úgy meg különösen, ha egy kis dramaturgiával is megtoldjuk a költemények bemutatását.”

Győrei Zsolt ([a]http://gportal.hu/portal/pitymallo[text]honlapja[/a]) négy, operett-musical szakos Színművészetis, név szerint Bakos-Kiss Gábor, Csóris Balázs, Fekete Linda és Horváth Andor közreműködésével kovácsolt színpadi produkciót a középkori költészet pajzán remekeiből. Improvizatív elemek, némi commedia dell’arte, zenei betétek és folyóbeszéd váltakozásai építik fel a „darabot”, melynek összefüggő története nincs, csak koncepciója, az viszont kellő precizitással. A gond csak az volt vele, hogy nehezen érzékelhető egy ilyen közegben, mint a Sziget. A darabot ugyanis elég bonyolult volt jól hangosítani (bár, nota bene, ha engedik a körülmények, négy mikroport helyre tudná tenni az ilyen problémákat egy zajos közegben), és mindenhonnan jöttek a zavaró tényezők: koncert valamelyik színpadon, a Vurstli zajai, a söntés hangszóróiból áradó zene, a közlekedők alapmoraja – nem igazán kedvezett a hely a „darab” általános technikai elemeinek, a halkuló zenének, a csendben elmorajlott szövegeknek, a sokszor visszafogottabb, mint harsány epizódoknak. A harsányakkal persze nem volt probléma, remekül szórakozott rajtuk a közönség, főképp a remek színészi teljesítménynek hála. Fekete Linda, az egyetlen női részvevő a világ szinte összes női toposzán végigzongorázott az útszéli cédától a buja nagyasszonyon keresztül a szemtelenül szűzies lánykáig – partnerei sem teljesítettek alul, de férfiszemmel naná, hogy nem őket figyeltem alaposabban.

Az egész produkció sava-borsa vitán túl a megzenésítésben rejlő erő volt – a ballada-jellegű, teljesen középkorias dallamoktól a kortárs blues-ig és egyéb tánczenékig terpeszkedő zenei repertoár mindegyik eleme a helyén volt, mind az ének, mind az énekelt szöveg, mind a kompozícióban elfoglalt hely tekintetében. A szövegek vaskos veretessége, az [a]http://udvariatlanszerelem.hu/[text]Udvariatlan szerelem[/a] című kötetbe bekerült fordítások stiláris bravúrjainak hála, kárpótolt azért, hogy jószerivel csak 50%-uk volt hallható, a többit benyelte a fesztivál-kakofónia (itt jöhetne egy „mint”, majd valami nagyon obszcén hasonlat, de inkább meghagynám ezt a feladatot azoknak, akik belevágnak a középkori költészet kincseinek további fordításába).

Zárásként tehát: bár tény, hogy nem zajos közegben (ezért jó például, hogy a [a]http://www.spinozahaz.hu/[text]Spinozában[/a] ősztől újra játszani fogják) érvényesül jól ez a színpadi mű, a játék, a koncepció, a szöveganyag mind-mind garantálhatják a sikert. Különösen annak tekintetében, hogy kevés ilyen irodalmi alkotás van, ami kicsit megfricskázza a meggyökeresedett elképzeléseket, és megmutatja: az irodalomban is van azért valami emberi, jó mélyen – és ha szerencsénk van, akkor épp ki-be ingázik, mint nevezett pallos a hüvelyben.