A La Belle et la Bête címen elhíresült francia mesét elsőként Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve vetette papírra 1740-ben, legismertebb írott verziója azonban Jeanne-Marie Leprince de Beaumont tollából származik, melyet 1756-ban publikált az írónő. A Szépség és a Szörnyeteg sokat próbált irodalmi alapanyag, leghíresebb filmadaptációi, avagy Jean Cocteau 1946-os kultikus darabja, a széles népszerűségű 1991-es Disney-animáció, valamint a 2014-es Christophe Gans-féle feldolgozás egyaránt a francia forrásokig nyúlnak vissza mozgóképi meseértelmezéseik során, változatos módon fordítva képre a 18. század közepén lejegyzett írásművet.

A Vincent Cassel és Léa Seydoux főszereplésével leforgatott látványfilm a digitális technika lehetőségeit hívja segítségül mesevilága felépítéséhez, leginkább kitapintható szándéka a képi elbájolás. A produkció tetemes része CGI, ami a franciáknál még manapság sem mindennapos jelenség, ám Christophe Gans esetében a kiművelt vizualitás szinte már alapkövetelmény, ismerve a Farkasok szövetsége és a Silent Hill – A halott város tomboló egyvelegét. A Szépség és a Szörnyeteg is technikás lett, mohón játszik a virtuális teremtéssel, kellemetlen azonban, hogy helyenként kilóg a green box lólába, mert a színészek nem mindig tudnak organikus összhangban lenni háttérkörnyezetükkel, s e szépre rajzolt, színekben úszó háttér sem telik meg élettel.

A mesterségesen életre keltett lények, tárgyak és növények – úgy mint a homályba vagy épp fényességbe burkolt palota, a rémséges töviserdő, a múlt emlékképeit rejtő tükör, a gigászi kőszobrok és a kis furcsa kutymákok – egyébiránt csodás pillanatokkal ajándékozzák meg a látványközpontú jelenetekre, a vegytiszta számítógép grafikára és a 3D-re fogékony nézőt, a történet és annak interpretációja viszont hagyhat némi hiányérzetet, hisz e rózsákkal teleszőtt históriában elveszik a lényeg, megtörnek az arányok. A mese olykor túlzottan áradó, máskor túl szűkszavú, az elbeszélés így nem válik kerek egésszé, s bár lételeme a töredékesség, itt mégsem pusztán alkotói kihagyásról van szó.

Rezümézve a francia elbeszélés nyomán haladó filmsztorit, Belle krónikája családjuk elszegényedésével kezdődik, ezt kicsit tévéfilmes stílusúra degradálja Gans, a szemet gyönyörködtető technikai felkészültség ellenére. Misztikus fordulatot vesz a történet, mihelyst a lány édesapja (André Dussollier) véletlenül a szörny birodalmába téved, és egy rózsát csen legkisebb lányának. Az elátkozott vadállat az idős férfi életét követeli, ám helyette Belle vállalja a különös lény kastélyában eltöltendő rabságot, ahol szépen-lassan, visszatérő álomképek sorában megismeri az elvarázsolt férfi mélyre temetett emlékeit. A sztori lényegi befejezését szinte mindenki tudja, több részletet pedig nem lenne most ildomos leleplezni.

A rendező elmondása szerint a szörny az átkot hordozó férfi jobbik énjét képviseli a filmben, bármennyire is csúf és ijesztő a fenevadbőr. Voltaképpen ősrégi, kifordított példázat ez, melyet mégis kiaknáz minden feldolgozás, mert kihívás eljátszadozni a szépség és a rútság kapcsán felvetődő kérdésekkel és ellentmondásokkal. Belle neve, jelleme és külseje – különösen Léa Seydoux éteri hamvasságán keresztül bemutatva – a tiszta szépséget képviseli, jelképe a harmatos rózsa, melyet bűn leszakítani. A szörny bonyolult alak, mindig is az volt, legyen akár egy könyv lapjain, színpadon vagy filmen, jelleme komoly fejlődésen halad át, amikor találkozik saját külső (vagy belső) rútságával és a birodalmába érkező lányalak tiszta szépségével. A lánynak, eredendő tisztasága ellenére, mégis küzdenie kell önmagával, hogy rátaláljon a szörnyeteg szépségére, avagy áthaladjon a kastélyt övező töviserdőn, és megtörje a varázslatot.

Christophe Gans mégsem tanmesét kreál, a mágikus háttér ellenére főszereplői valósághűek (ehhez jócskán hozzájárul Vincent Cassel hiteles színészi arca, egyénisége), ami sablonos – néha "diznisedő", "grimmesésedő", "kalandfilmesedő" – mellékkaraktereiről már nem állítható teljes bizonyossággal. Mégis az, hogy milyen portékát árul az alkotó, ezúttal is megfoghatatlan, akárcsak korábbi műveiben, mert A Szépség és a Szörnyeteg értelmes-értelmetlen mellékszálai, tér- és időbeli tágulásai, valamint misztikummal való kacérkodásai nem egyértelműek, valós céljaik nem mindig fellelhetők, így a történet fő irányvonalát és szándékait sem könnyű behatárolni. Narrációs szempontból még a mese felolvasásának felvezető és lezáró kerete is képes összezavarni, ráadásul a könyvből való kilépés gesztusa izgalmasabbat ígér, mint amit nyújtani tud végül.

A franciák a pazar látvány megteremtése okán mindenesetre leróhatják szerény tiszteletüket Christophe Gans előtt, mert kiállításában pompázatos munkát faragott ódon és vadromantikus nemzeti exportcikkükből, A Szépség és a Szörnyetegből, mely a mai napig meghatja és reményekkel táplálja a női szíveket.

Visszatekintve kicsit opálos, kicsit elomló a film egésze, és leheletnyivel több koherencia után áhítozik, de a szájtátva gyönyörködős mozik tárházát okvetlenül gazdagítja. Kár, hogy pont a mese lényegi részét, a bizarr szerelem kibontakozásának jeleneteit mérte szűkmarkúan a rendező. A szépség és a szörny románcát így elnyeli a külcsín.


A Szépség és a Szörnyeteg / La Belle et la Bête

Színes, magyarul beszélő, francia-német romantikus kalandfilm, 112 perc, 2014
Korhatár: 
Rendező-forgatókönyvíró: Christophe Gans
Szereplők: Vincent Cassel, Léa Seydoux, Eduardo Noriega, Audrey Lamy, André Dussolier

Bemutató dátuma: 2014. június 5.
Forgalmazó: MTVA