A magyar irodalomban egészen Balassi Bálintig nyúlik vissza Isten megszólításának hagyománya – ez jut eszébe a beszélgetést vezető Borsik Miklósnak Németh Bálint verseit elemezve. Utóbbiakban azonban a gyakori megszólítási forma a költői hagyomány és önmaga paródiája, irónia és önirónia, illetve inkább egy logikai lépés, mintsem valós párbeszéd kezdeményezése az Úrral. Kevésbé számít, hogy ő maga hisz-e vagy sem, és úgy gondolja, ha ezt a megszólítást komolyan venné, az most, 2014-ben nem is lenne hiteles.



Hasonló logika vezet az anya megszólításához Simon Bettina verseiben: az anya tulajdonképpen kicserélhető, ahogy Németh Bálint sem feltétlenül egy természetfeletti lényhez beszél. A mindkét költőnél szembeötlő hiány motívumát Borsik Miklós az árvasággal kapcsolja össze. Kettejük költészetét összehasonlítva megállapítja, hogy Bálintnál a humor annyira hangsúlyos, hogy az kis túlzással szinte már stand-up comedybe fordul, Bettina viszont kevésbé ironizál, illetve kevésbé ornamentalizál.

Bálint elmondja, hogy szeret mindent megkérdőjelezni, sőt már-már annyira szkeptikus, hogy még magát a szkepszist is gyanakvással kezeli. Nagy kérdés számára, hogy lehet-e pénzt csinálni a költészetből, vagyis a költő vajon tud-e fizetni a szavakkal, a versekből készíthet-e mondjuk melegszendvicset. A gyerekkori traumák feldolgozását tipikus elsőkötetes hozzáállásnak tartja, iróniával áll az "írás mint terápia" kliséjéhez is, noha például bizonyos családi problémák nála is központi témának számítanak.



Szkepticizmusa nem sötét, sokkal inkább humoros a moderátor szerint, a gyakori szóviccek, a szólások, közmondások funkcióval ellátott kijátszása, a frázisok újrakontextualizálása Marno János költészetét juttatják eszébe, de bevillanhatnak a nyolcvanas és kilencvenes évek underground zenekarainak dalszövegei is, teszem hozzá én, ismerve Bálint rajongását az Európa Kiadó, a Balaton, a Neurotic, a Vidámpark vagy a Karabély iránt. Marno verseihez képest amúgy kevésbé tartja szuggesztívnek saját szövegeit, de állítása szerint nem is mer olyan szuggesztív lenni, mint ő.

Bettinánál is visszatérő téma a család. Verseinek tömörsége látszólagos ellentétben áll azzal, hogy szereti Tolnai Ottó költészetét, aki viszont nagyobb lélegzetvételű szövegekkel fejezi ki magát. A fiatal költő néha csak dokumentál, egy-egy megfigyelés köré építi tömör, sokszor dísztelen, haiku-szerű verseit. S amikor viszont személyesebb, akkor olyan, mint mondjuk a szintén szóba hozott Nemes Nagy Ágnes teljes életműve. A költőelődök mellett egyébként ugyanúgy érik prózai hatások is, például Tóth Krisztina részéről, még ha ezek a hatások máshogy is csapódnak le nála.



Kötete egyik szerzőnek sem jelent meg, Simon Bettina azonban úgy érzi, egy korszakot lezárt: mintha lenne is kötete, meg nem is. Németh Bálint a kötet utáni hallgatás állapotába került már most, kötet előttiként, mivel megírta a Kiküszöbölést, és már csak a könyv megjelenésére vár. A címadó vers kapcsán jön szóba a halál: egy hozzátartozó elvesztésének traumáját, amelyről beszélni kéne, de mégsem szeretne, a "mert meghalt" félmondat ismételgetésével próbálja kiküszöbölni. Írt azonban más jellegű traumáról, a lakásban megjelenő hangyák inváziójáról is. Megtudjuk, hogy a probléma csak átmenetileg oldódott meg: róluk szóló vers ide vagy oda, az apró rovarok újra megjelentek nála.