PRAE.HU: Az első művészeti ág, amihez közel kerültél nem az irodalom, hanem a tánc volt. Hogyan jutottál el a tánctól az irodalomig?

A tánc anyukámtól jött, aki pantomim-táncművész. Először néptáncra vittek a szüleim, majd balettre. Ezzel párhuzamosan, már 6-7 évesen különböző rémtörténetekkel és rímes versikékkel fárasztottam a szüleimet, akik elkezdték lejegyezni ezeket: így született a Sáska-tánc című kötet. Tizenévesen a színház irányába kanyarodtam: a Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatára jártam, mert akkoriban színésznő és rendező szerettem volna lenni.

Aztán elfogyott a színház iránti lelkesedés, és ismét visszatértem a tánchoz. Többek között Grecsó Zoltán Willany Leó Improvizációs Táncszínházában táncoltam, és aztán felvettek a Táncművészeti Főiskola azóta megszűnt táncelméleti szakíró szakára. Ez lényegében egy szabad bölcsész képzés sok táncesztétikai és tánctörténeti kurzussal kiegészítve. Itt főként a kontakttánc lett a kutatási területem. A tánc mára hobbivá vált: néha még részt veszek egy-egy táncvideó, vagy más mozdulatművészeti projekt elkészítésében.

PRAE.HU: A kislányod születése után kezdtél újból írni. Ez véletlen egybeesés vagy az anyaság hozta elő az írói vénát?

Egyrészt az hozta vissza, hogy a kislányomnak mondott mesék berántottak egy szürreális világba: visszavezettek a saját gyermeki énemhez. Ebből született a Szélkislány firkantásai című, egyelőre kiadatlan felnőtt-mesekönyvem. Másrészt a GYES az írás szempontjából egy kegyelmi állapot, mert korábban különféle kényszerpályákat futva rengeteg cifra munkát végeztem: voltam takarítónő, gyári munkás és HR-tanácsadó. Először a gyerek mellett éreztem azt, hogy nem kell végre rengeteg energiát ölnöm a létfenntartásba. Hihetetlen alkotó energiákat szabadított fel bennem, hogy végre azt éreztem: értelmes dolgot csinálok azzal, hogy a gyerekemmel vagyok. Ettől nagyon sok minden jött föl napközben, amit éjszaka leírtam.

PRAE.HU: Ilyenkor mi minden került a felszínre?

A kislányom születésekor kezdtem el gondolkozni a szüleimmel való kapcsolatomon. 14 éves voltam, amikor apukám meghalt. Ezt az örök hiányt ugyan oldja az idő, de amikor az embernek gyerekei lesznek, újból felerősödik. A kisfiamon például látom az édesapám vonásait. Ilyenkor az emberben van egy nagy adag öröm, hogy valami átöröklődött belőle, de szomorú is, mert tudja, hogy nagypapaként már nem örülhet az unokájának. A Szélkislány firkantásaiban éppen ezért egy olyan kislány történetei szerepelnek, akinek meghalt az apukája, és ezt megpróbálja a maga egyszerre naiv, humoros és fájdalmas szemszögéből naplószerűen feldolgozni. Azt vettem észre, hogy a gyerekeket nagyon érdekli a halál, a felnőttekkel ellentétben számukra nem tabu téma, mert nem a fájdalom, hanem a kíváncsiság felől közelítik meg.


PRAE.HU: A gyászmunka abszolút tetten érhető a Varratok című, frissen megjelent prózavers kötetedben. Feltételezem, nem véletlenül ajánlottad a szüleid mellett Borbély Szilárdnak a könyvet. Egyrészt az ő emléke, és a szülei haláról szóló Halotti pompa című kötete is megjelenik a szövegeidben.

Borbély Szilárd műveit olvasva azt éreztem, hogy sok ponton kapcsolódunk egymáshoz, például a gyászban, vagy az Istennel való küzdelemben. Hihetetlenül megfogott az írás- és a gondolkodásmódja. Egy alkotói párbeszéd reményében írtam neki, amire nagyon kedvesen és őszintén válaszolt. A Varratok kapcsán el is kezdődött egy párbeszéd közöttünk. Aztán sajnos ő pont úgy, ahogy apukám, maga döntött arról, hogy mikor hagyja el ezt a furcsa földi létet. Ezért úgy éreztem, hogy nekik kell ajánlanom a kötetet.

PRAE.HU: Az ember elveszíti a szüleit, miközben szülőként pedig megtalálja magát. Ez az egyszerre fájdalmas és szép, új élményként jelenik meg a kötetedben.

Belül ezt valóban kettősségként élem meg. Nézi az ember a gyerekeit, látja bennük az őszinte, naiv boldogságot, az önfeledtséget, és rájön, hogy ő felnőttként már semminek sem tud ennyire örülni, soha nem lesz ennyire szabad. A Varratokban ezen túl szerettem volna felépíteni egy felnövés történetet, ami arról szól, hogy megértsem, hogy felnőttként, szülőként ki vagyok én.

PRAE.HU: Korábban azt nyilatkoztad, hogy a szülés, az anyává válás élménye megváltoztatta a halállal való viszonyodat. Ezt pontosan hogy értetted?

A szülés pillanata bizonyos értelemben halálközeli élmény is. Mindkétszer azt éltem meg, hogy egy nagyon erős, transzcendens erő működteti a testemet: egy teljesen irracionális világba kerültem. Nyilván ezt a fájdalom okozta. A holdciklus című szövegem pont ebből az élményből született, és abból, hogy megértettem az asszony szó jelentését. Van valami körforgásszerű a szülésben: az újszülött egy kicsit öregemberszerű, aki majd elmegy, ha mi is elmentünk. Ijesztő és felemelő arra gondolni, hogy egyszerre szülünk halált és életet.

PRAE.HU: A címben szereplő varratok, a varrás motívuma számomra a nőknek azt a csodálatos képességét jelenti, hogy még a legnehezebb körülmények közt is képesek összetartani a családot, és minden fájdalmat túlélnek.

A családom női felmenői mind egyedül maradtak. A dédnagyanyám például a húszas években egyedül nevelt föl két gyereket, akiket abból tartott el, hogy vasalónőként dolgozott egy grófi családnál. A szüleim hároméves koromban elváltak, nagy szegénységben éltünk, de édesanyám képes volt egy olyan világot varázsolni körém, ami elfeledtette a nehézségeket. Amikor találkoztam a férjemmel, azt éreztem, hogy meg tudom törni ezt a sorsot, és végre meg tudok szilárdítani egy olyan családmodellt, amiben mindenkinek megvan a maga szerepe.

Hihetetlenül sok erő és energia kell ahhoz, hogy megőrizd a klasszikus, női princípiumokat, a finomságot, az elfogadást, miközben próbálod egyben tartani a családot, és az önmegvalósítással is szeretnél foglalkozni. Az egyensúly nálam abból áll, hogy megpróbálok minél többet adni magamból a gyerekeimnek, de eközben nem szeretnék teljesen feloldódni az anyaszerepben, mert ha teljesen feloldódom, később számon fogom kérni rajtuk azt a valakit, akit elfoljtottam magamban.

PRAE.HU: A kötetben számos női karakter szerepel. Főként idősebb nők, akikkel a könyv második felében találkozunk. Hogyan kerültek a nénik a kötetedbe?

Nagyon érdekel mind a belső, mind a külső öregedés. Föltettem magamnak a kérdést, hogy egy adott idő után mi történik az emberrel lelkileg és testileg. Nagyon szeretem a szépen megöregedő néniket. A mai 20-as, 30-as nők problémáit jól ismerem, mert én is nyakig benne vagyok. Ennél sokkal jobban mozgat, hogy ki, miért és hogyan tud békével elmenni. Emellett nagyon izgattak az anya-lánya kapcsolatok is: milyen mintákat, kapcsolatmodelleket viszünk tovább magunkkal.

PRAE.HU: Számomra ezeknek a figuráknak a jelenléte tette igazán prózaivá a prózaverseidet. Honnan jött a prózavers műfaja, és hogyan tudtad úgy működtetni, hogy ne billenj át túlságosan az egyik vagy a másik irányba?

Ezek a szövegek nagyon erősen belülről jöttek: amikor elkezdtem írni őket, erős szorítást éreztem a mellkasomban. Magam is rácsodálkoztam, hogy nem versek, nem prózák, hanem valami köztes műfaj született. Nagyjából másfél-két évig kellett csiszolgatnom ezt a formavilágot, hogy biztonsággal uralni tudjam. De amikor eljutottam idáig, a nyelv már saját magát működtette. Szeretem elhagyni a komfortzónámat: ezek a szövegek folyamatos kihívást jelentettek, mert egy vékony pallón kellett egyensúlyoznom, hogy a lírába hajló próza majdnem próza legyen, de teljesen mégsem váljon azzá. Az is nagy feladat volt, hogy ezt a struktúrát, ezt a nyelvet hitelesen tudjam működtetni. Lehet, hogy két év múlva verseket fogok írni, lehet, hogy hat év múlva prózát. Magam sem tudom. Most ez jön mélyről belőlem.


PRAE.HU: A kötetből kiolvasható egy életút-ív. Hogyan jött létre ez a kötetstruktúra?

Valóban az volt a cél, hogy a kötetben eljussak a születéstől a halálig, az utolsó fejezet már az öregek otthonában játszódik, a kötet lezárása sem véletlenül a vasárnap. A Varratok eleinte egy sokkal bővebb anyag volt. Komoly húzások mentek benne végbe, majd sok új szöveg került bele. Mindvégig egy komplett struktúra volt a fejemben, mert úgy éreztem, hogy ezek a szövegek csak egységben tudnak igazán működni. Így jöttek létre a fejezetek, amiknek stílszerűen öltés lett a nevük. Sokat kutattam különböző öltésnevek után, amiknek egy része végül fikció lett a kötetben, például tündéröltés nincs, de párnaöltés valóban létezik.

PRAE.HU: A Varratok szerves részét képezik Palman Zsuzsi grafikái.

Zsuzsi világával lett számomra egész. A kötetben szereplő képeknek mondhatni funkciójuk is van, ezek belső borítók, fejezet-címek. Kicsit azért, hogy senki se olvassa egy levegőre a kötetet. Nem tudom elképzelni, hogy valaki leül, és egyszerre végigolvassa. Eközben vékony kötetet sem szerettem volna: azt akartam, hogy tárgyszerű teste legyen.


PRAE.HU: A Varratok az illusztrációkon túl végül egy számos társművészetet bevonó összművészeti projekt lett. Ennek mi a története?

A kötet minden értelemben egy saját gyerek, mert én tördeltem, és design-oltam. Elég sok időt töltöttem azzal, hogy kitaláljam, milyen legyen a papír, a színvilág, a borító. A férjemmel készítettünk hozzá egy videót: ebben is elég sok munka volt, mert egy új technikával, az ún. kinetik tipography-val kísérleteztünk. Bajzák Annával, a Hordható Irodalom projekt megálmodójával közös gondolkodás révén jutottunk el odáig, hogy horgolt könyvjelzők, kitűzők és táskák készültek a kötethez. Ezek mind egyedi darabok, mert Anna saját kezűleg készíti ezeket. Ezekre QR-kódokat tettünk, amiket a telefonoddal beolvasva kapsz egy verset a kötetből, vagy megnézheted a kötethez készült trailert. Ez egyszerre jó játék, irodalomnépszerűsítés, de komoly mondanivaló is van mögötte, mert ha viseled ezeket a kiegészítőket, maga a könyv, a versek egy testté, egy sokkal nagyobb egésszé válnak. Ezek az apróságok talán hozzátesznek valamit az olvasásélményhez.

Fotó: Bach Máté