Darvasi László mesekönyvében minden emelet egymásra építkezik. Az első szinten egy bevezetőt kapunk, mondhatni történetfoszlányokat a későbbiekben megjelenő szereplőkről. Ez a rész nemcsak kicsiknek szól, mindamellett, hogy sokkal egyszerűbb és töredékesebb, mint majd a későbbi emeletek, a mese összerakását is ábrázolja. Már a könyv eleje is a semmiből indul, és a Mesekönyv magára ébredésének lehetünk a tanúi, hiszen ő is megszólal és részese lesz az eseményeknek, ezzel mintegy abszolút pillanatba, sőt életszerűvé téve az elbeszélést. Lényegében az író életterében történő eseményekbe kapunk betekintést, így a főszereplő a ház és annak lakói lesznek. Az első emeleten Zalhúber Tibike lakik, a másodikon a Magyar Történelem, a harmadikon az író/narrátor, míg a padláson Sámánova Pukkanova Jajneked. Minden szint középpontja a mesekönyv, hiszen az egész harc az ő megírásáért és megmentéséért folyik.



A második emelet a Magyar Történelemről szól. Ennek a résznek a hátránya a többi két emelethez képest, hogy eléggé utalásszerűen meséli el a magyar történelem kiemelt eseményeit, mégis éppen ez a sejtelmesség válik az erősségévé. Egy mondahagyományokból erősen építkező történelem-elbeszélést teremt, legyen szó a Gurulmadárról vagy a rózsa motívumáról, és a szörnyű tragédiákat csak sejteti, mint például a zsidóüldözést.

A könyv szerkezete ugyanúgy épül fel, akár a házikó, s nem véletlen a ház és a könyv összemosódása sem. A rétegzettsége révén sokkal izgalmasabbá válik az egész történet, és kellőképpen megdolgoztatja olvasóját. Nem pusztán egy hagyományos mesekönyvről van szó, hanem mélyebben strukturált, elgondolkoztató alkotásról. A narrátor az őt körülvevő valóságot alakítja át készülő művébe, így egy mese keletkezésének a meséjébe csöppenünk bele. A könyv interaktivitása révén kialakul egy játékos tér, ahol az olvasó is részese a történetnek, mondhatni az élményévé válhat a cselekmény, és a több szintes szerkezet révén mindig újabb és újabb rétegeket és összefüggéseket lehet benne feltárni. Egy kicsit olyan, mint az élet, egyszerű, mégis sok összefonódást rejt magában. Persze a végén itt is feltűnik a "tanulság", leheletfinoman és nem hivalkodóan: a szeretetről és a bizalomról.



Koncz Tímea rajzai letisztultságuk révén bevonják az olvasót a könyvbe és további fantáziálásra adnak terepet, bár néha a minimális eltérések miatt a rajzok elveszítik egyediségüket.

A mesélés öröme és szükségessége árad a könyvből, hiszen "Ami az életben megtörténik, abból mese is lehet." Ez a játékosság egy kicsit Kosztolányi figuráját idézi fel, vagyis az örömködő entellektüelt, a gyermeki csodálkozással világra tekintő író alakját. Olyan játékos elemekkel van tele a mese, mint a folytonos elszólások, a félrehallásokból adódó elnevezések (Frász Marika), a gonosz nevének kifordítása (Katasztrófa helyett Strófa Kata), a népmesei hagyományokkal való játék – mint a varangyos mobillá varázsolt író, akit senki sem akar megcsókolni – vagy a csúfos boszorkány, akinek felcsatolható vasorra van. De ugyanolyan csintalan az író barátainak, Kuruc Béla bácsinak és Labanc Palikának a szerepeltetése is, akik a történelmi múltjuknak köszönhetően állandóan morgolódnak egymással.

Olyan elbeszélői nézőpontot teremt Darvasi László, ami A 3 emeletes mesekönyvet nagyban megkülönbözteti a többi divatos mesekönyvtől, mert itt nem egy felnőtt narrátor próbál gyermeki nézőpontból írni a világról, hanem egy felnőtt író találta meg magában a gyermeket, aki mindenfajta infantilis póz nélkül képes a környezetét játékosan szemlélni.

Darvasi László: A 3 emeletes mesekönyv
Rajzolta: Koncz Tímea
Magvető Könyvkiadó, 2013
248 oldal, 2990 Ft