bezár
 

gyerek

2014. 06. 01.
Csiganyálon a végtelen
Fellinger Károly: Csigalépcső
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fellinger Károly verseskönyve véletlenül jutott el hozzám. Egyik nap kimentem a postaládához, és ott volt. Minő szerencse! A váratlanul kapott gyerekkönyv mindenhol és mindenkinek jól jön. Nekem is! Némi elfogultsággal lapoztam fel a kötetet a borítón ágaskodó, vidám csiga láttán. Ugyanis nekem is van csigám. De ígérem, eddig és nem tovább a felesleges személyeskedés.
Fellinger Károly, mint azt sikerült kiderítenem, Pozsonyban született, ötven éves, s jelenleg Jókán, egy szlovákiai községben él.

A verseskötet kifejezetten vaskosra sikeredett, öt részre osztott fejezetei közt kedvünkre találkozhatunk állatos és emberes verssel, természetjáróssal és a modern kor vívmányai és szokásai felett szerény iróniával mélázó verssel is, mint például a Póktánc című darab. "Póktáncon jár/ Pók Etele,/ világhálón/ lóg gyereke. /.../- Apámuram,/ láthatja, hogy baj van./ Nem az már a/ pókfonál, mint hajdan." A szerző nem feledkezik meg a lakhelyéről, egy-egy verse "helyszereplőjévé" teszi, tovább bővítve a kisgyerekek tájismeretét.

(forrás: Mészely Ilka blogja)


Fellinger Károly a népdal eszköz- és ritmustárából is merít, s a régit így összeköti az újjal. A könyv versei kiválóak esti dudorászásra és óvodai mondókaként, szigorúan hangosan, mert a "vers az, amit mondani kell," s ezek a versek kötelezően arra születtek, hogy kicsik-nagyok mondják őket.

A kötet hibájaként róható fel a néha-néha visszatérő kiszámíthatósága. A rímek világával nem árt a körültekintő óvatosság, nem mindegy, mi cseng össze mivel a sorok végén. Amelyiket már a gyerek is könnyen kitalálja, annyira adja magát, nem túl szerencsés, mert az hamar megunható. S létezik-e rosszabb egy gyerekkönyv számára, mint a gyerek unalma? Nem létezik! Pirul bele könyv és szerző.

Néhány kedvencből idéznék: "A vihar a/ jegenyefát/ kicsavarta./ sejtem:/ hanyagul volt/ becsavarva,/ róka, rege,/ rejtem." (Csavarós) "Éhes a tűz,/ telhetetlen,/ jóllehet, már/ megetettem./ Most meg prüszköl/ -lángja fogytán-,/ szálka akadt/ tán a torkán." (Prüszkölős)

(forrás: Mészely Ilka blogja)


A könyv illusztrátora Mészely Ilka rajzai meggyőznek arról, hogy kiválóan lehet gyerekkönyvbe szánt szórakoztató és különleges rajzokkal is magas fokú művészi hatást elérni, s nem más szükségeltetik hozzá, mint érzékeny tehetség. A rajzok lendületesek, energikusak.

A könyv kisbabától nagypapáig mindenkinek ajánlott.


Fellinger Károly: Csigalépcső
Illusztrálta: Mészely Ilka
Ab-Art Kiadó, 2014
64 oldal, 1900 Ft

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról
Révész Emese és Sipos Fanni Amíg én oviban vagyok című könyvéről

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés