Kislányokra vadászó, pedofil sorozatgyilkos garázdálkodik Izraelben. Az elmebeteg tettes először magához édesgeti, elkábítja, brutálisan meggyilkolja, végül lefejezi áldozatait, a fejeket pedig ismeretlen helyeken rejti el. A sokadik ilyen kegyetlenség után három férfit hoz össze a furcsa sors: Mickit, a kemény zsarut, Drort, a kirúgott tanárt, aki egyben az ügy legfőbb gyanúsítottja is, valamint Gidit, a legutóbb megtalált lány vérszomjas édesapját. Némi botladozás után a rendőr és a családapa foglyul ejtik a vélt tettest, majd durva kínzásoknak vetik alá, hogy kihúzzák belőle, hová rejtette legutóbbi skalpját. Aztán egy újabb potyautas érkezik a vallatásnak helyet adó pincébe...

A korábban a vitatott megítélésű Veszettséget (az első izraeli horrort, amely 2012-ben a Titanic Filmfesztivál repertoárjában is szerepelt) jegyző rendezőpáros, Aharon Keshales és Navot Papushado tavalyi műfaji kirándulása nem váltja meg a világot, összességében azonban pokolian jó móka. Hatása korántsem abban nyilvánul meg, hogy friss vért pumpál a Fűrész vagy a Motel óta kliséssé silányult torture porn (magyarul: kínzópornó) alműfajába, hanem abban, hogy bár az alkotók egy adott zsáner tankönyvi pontjait skandálják, eszméletlen örömmel és nagy műgonddal teszik azt. "Mintha a Coen testvérek készítették volna Jigsaw legújabb vértivornyáját" – hangzik el rengeteg orgánumtól, és a dicséret igaz is. Nyilvánvalóan Coenékre hajaz a hangnemkeverésben dús narratíva, vagyis a sötét humor bevezetése, illetve a mocsokban gázolás (ide számítható a Véresen egyszerű, vagy még egyértelműbben a Fargo), ugyanakkor fricskát is adnak a revans kultúrájának. Keshales és Papushado egyfelől a Becstelen Brigantykban hallott "zsidó bosszú" toposzát tudják komolysággal kezelni, azaz éreztetni a bestiális kislánymészárlások súlyát, majd a vélt gonosz kínzásának tétjét, ugyanakkor a korábbi filmjükből ismert cselekményív, vagyis a tévedések vígjátéka-irányvonal sem vész el, mi több, ez válik igazán hangsúlyossá.
A számtalan ügyetlenkedés komikus stílben zúdul ránk a vászonról, a mozi a "nyúl cipeli a puskát" lózungját már-már tökéletesen ülteti át a gyakorlatba. Nemcsak az derül ki, hogy az alagsorban lejátszott marakodás és vérengzés a féktelen düh allegóriája, az is nyilvánvaló, hogy a direktorok ezt nem annyira veszik komolyan. Mintha azt hangsúlyoznák: a sorozatos öldöklés, a durva összetűzések sehová nem tartanak, egy ilyen bajvívásnak csak vesztesei lesznek, így jobb hangosan, pukkadozva röhögni a szerencsétlen ördögökön. Aki egyszer tökös legénynek látszik, gyorsan bilincsbe vert, beragasztott szájú bohócként válik passzív szemlélővé (Mickivel, a nyomozóval ez történik), akit vérkomoly bosszúállónak hinne az ember, valójában egy tesze-tosza, ötvenéves, babusgatásra váró papa-mama kedvence, míg a potenciális főgonoszról egyre inkább az világlik ki, hogy valóban semmit nem tud. Vagy csak briliáns visszafogottsággal és türelemmel játszik a felette állókkal?

A két rendező egyetlen határhelyzetben sem hagyja, hogy a bizonytalanságok kihagyott ziccerekké silányuljanak, mivel a filmet óriási feszültség hatja át, tényleg a szereplőkkel együtt döbbenünk meg a fordulatokon, a suspense pontosan akkor a legerősebb, amikor azt a sztorivezetés indokolja, még konkrétabban sosem jönni rá arra, hogy a tanár Dror csak egy rossz pozícióban lévő áldozati bárány vagy egy joggal pofozott, körömtépett, égetett, kalapált gyilkos fenevad? A Csúnya, gonosz bácsikban ugyanolyan remekül hatnak a felmerülő morális dilemmák (Üthetünk-e a végtelenségig egy bűnözőt, amiért ártott egy szeretett embernek vagy nekünk?), mint a szörnyűségeket és vicceket összeboronáló hatásfokozás. Helyesebben: Keshales és Papushado nem kizárólag a csavarokkal bánnak csínján, de a mindenkori fanatizmust is nagy erővel törlik képen. Tettre késznek tűnő, de valójában inkompetens férfiak bántanak egy harmadik személyt, miközben a lóháton közlekedő arab lakik a szomszédban – mókásan reflektálva a vallások, országok évszázados konfliktusára. ("Ti zsidók miért hiszitek azt, hogy meg akarunk ölni benneteket?") A legintenzívebb pillanatban hirtelen csörögni kezd az apuka mobilja, a lányáért bosszút vevő apát egy harci veterán nagypapa konzervatív okoskodása világosítja fel arról, hogy a kislány fejének hollétéről faggatózó családfő kezd bekattanni. A nagymama közben halálos beteg, plusz a dörgedelmes öreg katona úgy osztogatja a parancsokat, mintha egy elborult militarista képregény-karikatúra nevetséges bíbelődéseit néznénk...

Humor, fejtetőre állított szituációk – a Csúnya, gonosz bácsik ilyen rangban is nevezhető a Fogságban pimaszul ironikus ikermozijának, vagy éppen egy sajátos, tarantinói szellemiségű kínzóeposznak. Az elvárásaink teljes kijátszását bizonyítja például a túlbuzgó öreg valamennyi megnyilvánulása, miatta szinte a Ponyvaregény gyorséttermes filozofálása ugrik be a hat generáció óta a pult mögött dekkoló nagyapáról, aki egy bazi nagy Magnumot szorongat. A rendőrségi brutalitás sem ússza meg akkor, amikor Mickit leteremti a felettese, a telefonkönyves pofozás szintén ennek a kritikája, csakúgy, mint a verőemberes, illetve a mobiltelefonos, videomegosztós epizódok. Néhány lokális problémán kívül (szűk tér, arab karakter, helyi szokásokon alapuló csipkelődések) azt sem lehet állítani, hogy a film egyetlen nációt venne célba: az alkotók nem dobálják kényszeredetten egymásra a nemzeti jellegzetességeket, sokkal inkább azt kommunikálják, hogy bárki, aki radikális módszerekhez folyamodva szeretné kideríteni az igazságot, a végére nagy eséllyel be is fürdik az erőszakosságával.

Erre utal a Csúnya, gonosz bácsik zárlata is: szadista, negatív befejezés tesz pontot a gyűlölködő farkasok kálváriájának végére, az utolsó percek végérvényesen gonosz filmmé avatják a történetüket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a sokkhatások tengerében a néző nem dőlhet hátra, és élvezheti a show-t. Ellenkezőleg – a rendezők olyan ügyesen bánnak a horror, a thriller, a vígjáték kelléktárával és olyan jól lavíroznak a zsánerek, hangulatok között, hogy arra lehet csettinteni, merüljön fel akármennyi kényes erkölcsi kérdés.

Csúnya, gonosz bácsik
(Big Bad Wolves)
Színes, feliratos izraeli fekete komédia, 2013, 110 perc
Írta és rendezte: Aharon Keshales, Navot Papushado
Zene: Haim Frank Ilfman
Operatőr: Giora Bejach
Vágó: Asaf Korman
Szereplők: Lior Ashkenazi (Micki), Rotem Keinan (Dror), Tzahi Grad (Gidi), Doval’e Glickman (Yoram), Menashe Noy (Rami)
Forgalmazza: PARLUX Entertainment
Korhatár: