Volt nálunk az általános iskolában egy fiatal tanár, aki ugyan csak helyettesíteni járt a mi osztályunkba, de ezen ritka alkalmakkor is sikerült mindig valami emlékezeteset alkotnia. Olyan kilenc-tíz évesek lehettünk, amikor például kioktatott minket, hogy aki ágyban fekve, elalvás előtt vesz kézbe könyvet, ne merje azt olvasásnak nevezni, hiszen olvasni csak íróasztalnál, egyenes háttal ülve szabad. Számára tehát az irodalom valamiféle önfegyelmezési gyakorlat lehetett, engem azonban sem ő, sem más nem tudott eltántorítani  évtizedek során sem attól, hogy az irodalom nem valami halott dolog, amit időnként önmagunkon testi-lelki erőszakot téve steril körülmények között feltámasztunk, hanem a mindennapok szerves része, a hétköznapokhoz hozzátartozó, közvetlenül megtapasztalható öröm és élvezet.

Szabó Imola Julianna Varratok című kötetének bemutatóján is ez utóbbihoz hasonló irodalomfelfogás képviseltette magát, hiszen a Nyitott Műhelyben rendezett eseményen valódi összművészeti kavalkádnak lehettünk részesei. Aki ismeri a szerző eddigi tevékenységét, persze tudhatja jól más eseményekről is, például a JAK PASS Offline felolvasásokról vagy a Hímzőkör rendezvényeiről, hogy Szabó Imola Julianna számára szöveg, videó és zene elválaszthatatlan szerves egységet alkot. Ezen az estén sem hiányozhattak tehát ezek a programelemek, Szabó a friss kötetből Palman Zsuzsival (a könyv illusztrátorával) és Zsorzzsal közösen készített,  és a háttérben a hatalmas kivetítőn lejátszott videója előtt olvasott fel, s zene is volt természetesen, a már említett JAK PASS Offline esteről is ismert Spiral Road (Bíró Zsolt és Oravecz Péter) közreműködésével. De ezenken kívül egy erre az estre készített installáció is várta az érdeklődőket, s hogy teljes legyen a kép, a különféle apró kütyük, ékszerek, dísztárgyak, könyvjelzők és táskák formájában hordhatóvá is vált az irodalom. Nem erőltetetten, nem görcsösen, nem akaratosan, hanem egy szerves, élő, így kerek egész részeként. 

Az esten Váradi Péter, a L'Harmattan kiadó főszerkesztője beszélgetett Szabó Imola Juliannával. Elmondta, számára átütő erejű ez a költészet, minden oldala földhöz vágó, valami nagyon izgalmas jut róla az olvasó eszébe. Beszélt arról is, hogy szerinte jót tett az a fajta művészi megformáltsága a könyvnek, amely a szerző és Palman Zsuzsi közös munkája révén született meg, szerinte így érvényesülhet a szövegek dinamikája, így kapnak elég levegőt az egyébként nagyon is sűrű egységei a kötetnek.  



Szabó Imola Julianna számára az elmúlt három év kitartó, és néha nagy lelkierőt igénylő munkájának eredménye ez a kötet. Ennek során a legfontosabb feladat az volt számára, hogy magáévá tegye, elkezdje birtokolni azt a versprózanyelvet, ami a könyv sajátja. Szívesen hagyja el a komfortzónáit, ez a műfaj pedig éppen erre ösztökéli. Eleve kötetben gondolkozott, szereti nagyobb egységekben látni feladatait. Amikor már biztos volt, hogy a cím Varratok lesz, ehhez igazítva dolgozott tovább, így lettek az egyes részek "öltések", először tizenkilenc majd végül kilenc. 

Úgy fogalmazott, ezek a szövegek az ő hiányai, az ő fájdalomteste, amin a varratok vannak. Beforrt sebek, melyeket fel kel tépni, hogy újraforradjanak. Ugyanakkor fikció is van benne, egyfajta játék, hogy fiktív szereplőket hogyan lehet ennek a sajátos nyelvnek a világában működtetni, hogyan lehet nem csak saját, de mások világával is e téren belül játszani. A kiindulás egyfajta családkutatás volt, és vannak benne ugyan saját személyes motívumok is, de áttételekkel, csavarokkal. Váradi Péter szerint olvasóként nem is erre a személyességre figyel az ember, hanem inkább az álomszerűség válik hangsúlyossá. Szabó Imola Julianna ennek kapcsán arról beszélt, hogy érdekli, mi van a bőr alatt, a test mint belső, szürreális táj, illetve a hétköznapok szürrealitása.

A dolgok mögé és amögé és amögé látni érdekli igazán, így nem véletlen az a rétegzettségérzet sem, amit Váradi is megemlített. Szabó Imola Julianna mesélt saját alkotói módszereiről is, például arról, hogy általában egy kérdés, egy téma foglakoztatja, és azt próbálja a lehetséges, önmaga számára kialakított csatornáin végigjárni, legyen az szöveg, videó, stb. Szó volt még a háttérben látható videó monokromitásáról, amelyben épp az volt az érdekes, hogy meddig lehet a fekete-fehérrel kísérletezésben elmenni, mikor van az a pont és hogyan lehet ebbe aztán valami pirosat beletenni. Szabó szerint ezt nem is igen lehet elmagyarázni, mert inkább megérzés dolga, ül a számítógép előtt, próbálgatja, aztán egyszer csak érzi, hogy melyik megoldás lesz a jó.

Mesélt még arról, hogy elsősorban a tánc inspirálja, szereti nézni, ami narratíva nélküli, ami utaztatja. Másrészről szeret fényképeket is nézegetni,megpróbálni megfejteni a titkukat, hogy hogyan képes működni az az egy kiszakított pillanat, történeteket próbál mögé képzelni. A kérdésre, hogy milyen szerzőktől olvas szívesen, elsősorban prózaírók neveit  (Esterházy Péter, Charles Bukowski stb) említette, Váradi szerint ez a Varratok ismeretében meglepő,de Szabó Imola Julianna elmondta, amikor olvas, az egy másik én benne, mint amelyik ír. Bár ő nem írna olyat, sőt nem is igen tudna, de szereti olvasni Bukowskit, szereti, ahogyan megteremti a saját jól működő világát.

Ez saját keretei közt jól működő világ volt a kulcsfogalom abból a szempontból is, hogy Szabó számára létezett-e ideális elképzelt olvasó írás közben. A válasz nemleges volt, őt nem ez érdekelte, hanem hogy az a világ, amit megteremtett, működjön, hiteles legyen. Ismét előkerült az utazás, utaztatás kifejezés is, a szerző inkább ezt az érzést szeretné ezzel a kerek egésszel átadni olvasóinak, akik számára lehet, hogy így begyógyul egy seb, de lehet, hogy újabbak keletkeznek.
 
Hogy mit és hogyan enged magához mindebből az élményből, persze már az olvasóra feladata, teszem hozzá én. Ám ez az est is azt bizonyította, hogy  érzések és gondolatok szövegekké formálása, és azok mások általi befogadása a mindennapok szerves és persze élvezetes része, nem pedig egy kényszeredetten és értelmetlen elvárások mentén végzendő, az élet más területeitől hermetikusan elzárt tevékenység.