A tárlat a földszinten kezdődik, ahol az "Emlékezés helyei"-vel találkozhatunk. Érdekes (pl. Melocco Miklós Derkovits-szobra Kazincbarcikán) és ismerős (a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjában nyugszik a művész) Derkovitsot ábrázoló vagy vele kapcsolatos emlékműveket megörökítő fotók igazolják a művész múltbéli és jelenlegi népszerűségét. Megtudhatjuk, hogy Derkovits nemcsak két, hanem három dimenzióban is – ha nem is olyan termékenyen, de – alkotott, három terrakotta és fa kisplasztikája szerepel a kiállításon.

A tárlat képei irodalmi fogalmak mentén kerültek egy-egy halmazba: elégia, dráma, szatíra, esszé és himnusz. Ezt egyrészt ötletesnek tartom, mert legalább nem szimpla kronologikus sorrendet követ az anyag, ugyanakkor nem tűnik túl indokoltnak, hiszen Derkovitsnak szakmailag nem sok köze volt az irodalomhoz. Ráadásul ezek a fogalmak különböző síkokon mozognak; egy dráma vagy esszé is lehet szatíra. Mindenesetre a kurátoroknak jó alapot adott arra, hogy a hasonló hangvételű és/vagy témájú képeket egy kalap alá (azaz terembe) rendezzék és megmutassák a művész téma- és technikabeli sokszínűségét.



Mivel a Halas csendélet I. az elsőképp megpillantható festmény a tárlaton, és mivel ez volt a kiállítás reklámképe, azt gondoltam ezzel lelőtték a poént, hiszen nyilván a legjobb képpel hirdetik a tárlatot. Pozitív csalódás ért, remélem, ez kiderül írásomból is.

Az "Elégikus" terem idilli és árkádikus képein egyértelműen látszanak a kezdeti hatások: Kernstok Károlytól a nyergesújfalui művésztelepen tanultakat tökéletesen elsajátította (ld. Nagy fa alatt, Koncert). Kernstokra (és a Nyolcakra) pedig a francia Vadak (Fauves) csoportja volt nagy hatással, amiből pedig a kubizmus is kialakult. A folytatásban a művész önmagát prófétaszerepben feltüntetni kívánó festőként jelenik meg. A Püspöksüveges önarckép – melynek egy évvel korábbi rézkarc változatát is láthatjuk – egészen szuggesztív erejű, az Utolsó vacsora pedig a kuboexpresszionizmus jegyeit viseli magán. 

Drámai hangvételű műveinél a vörös szín dominál, mely egyben politikai állásfoglalását is jelzi. A kiállítás jól mutatja be Derkovitsnak a történelmi eseményekben való személyes vonatkozását és ennek univerzális dimenzióit. Itt még nem konkrét politikai eseményeket látunk, hanem egy kis község embereinek nyomorát, rettegését, menekülését stb. A Köszörűs család című képe jól érzékelteti az üldözöttséget. A biblikus jeleneteket tusrajzban fogalmazta meg, a kiállítás (és Derkovits) nyilvánvaló párhuzamot kíván vonni a bibliai figurák és a mai emberek szenvedése között. 



Az egyik teremben igazi csemegével, egy konkrét történelmi esemény bemutatásával találkozhatunk. Derkovits a Dózsa-féle parasztháborút fametszetekben örökítette meg, kifejezve ezzel a szocialista ideológiákkal való nyilvánvaló szimpátiáját, a sorozat ugyanakkor hiteles történelmi illusztrációnak is tekinthető. Derkovits nagy, muszklis parasztként ábrázolja Dózsát, akinek "csodálatos történetét" stációkon keresztül formálja meg. Az 1930-as sorozatból 1957-ben, a Műcsarnok 40. évfordulója alkalmából állt össze az itt is látható transzparens. Szerencsésnek tartom, hogy látható a Dózsa-sorozat előképe is, Uitz Béla General Ludd-sorozatának néhány darabja, mely az angol gépromboló mozgalom történetét jeleníti meg. Hármas analógia figyelhető meg Bálványos Huba Tüntetés. Munkát! című rézkarcán, amelyen egy munkás a Derkovits-transzparenssel fejezi ki állásfoglalását.

Az életerős, fáradhatatlan munkásokkal való közösségvállalását olyan képein is láthatjuk, mint a Rakodómunkások, a Horgászok vagy a Hajókovács című művek. Ugyanakkor egészen bensőséges képekkel is találkozhatunk. Az Anya című 1934-es kép premier plánban mutatja be anya és gyermeke szétválaszthatatlanságát. A tusrajzok számomra különösen kedvesek, az itt kiállított számos (lavírozott) tusrajz közül kiemelném a Hazafelé címűt, ahol színek nélkül, mesterien sikerült a fény erdőbe hatolását ábrázolni.



A szatíra következik. Itt elsősorban az "urak világát" és a kapitalista rendszer kritikáját láthatjuk. A nagyváros gazdag rétegének kövér, eltorzult arcú polgárai a főszereplők. A Telefon című képén egy hátulról megfestett nagy kopasz fej szinte az egész képet betölti, a címben szereplő tárgy alig kap szerepet. A Halárus című képén egészen zseniális módon nemcsak a halat tukmáló kövér eladót, hanem a mérleg üvegén keresztül az elkeseredett vevőt is láthatjuk.

Bár számos, a keresztény ikongráfiához kapcsolódó művével találkozhattunk a tárlat korábbi részében, a hájas, ronda, arctalan tömegben menetelő apácákból álló tusrajza (Apácák), elárulja, hogy az egyházat is kritikával illette. A Temetés című képén egy hirdetőoszlop töri meg a temetésre igyekvő csoportot, akiknek az arcáról nem olvasható le gyász, inkább ki-kitekingetnek a képből. 

Az "Esszé" csoportjába azok a művek kerültek, melyeket formai és tartalmi tömörítés jellemez és sokszor életrajzi adatok szükségesek megértésükhöz. A Végzés című kép azt az élethelyzetet sűríti össze egy képbe, amelyben az egyre nehezebb anyagi körülmények között élő férj és feleség 1923-ban kilakoltatási végzést kap.



A kurátorok által himnikus hangnak ítélt szekcióba a női- és asszonysorssal, szerelemmel foglalkozó képek, az aktok, a megnyomorított proletárok világa, továbbá a munka dicséretéről szóló képek kerültek. Gyakorlatilag minden beilleszthető. Ami miatt mégis adekvátnak vélem az irodalmi műfajba való besorolást, hogy Derkovits életművének vége felé – az "alantasabb" témájú képek felmagasztalását, köznapiból való kiemelését célozva – számos művén aranyozást vagy ezüstözést használt.

Amiről eddig nem beszéltem: a kiállítás címében az "és kora" kifejezés. Az egyes termekben, nem túl feltűnően, a falon egy szalag jelzi, hogy Derkovits kortársai közül magyar vagy külföldi, festő vagy fényképész egy-egy művét láthatjuk. A kiállítás végén, akinek van rá ideje és energiája, külön teremben is láthatunk külföldi műveket. Felsorolásukra most nincs lehetőség, amit mégis kiemelnék, az a Neue Sachlichkeit (Új Tárgyilagosság) legjelentősebb képviselői, mint Otto Dix, George Grosz és Max Beckmann néhány alkotása. Nem véletlenül vonható párhuzam köztük és Derkovits között: a 4 évet Bécsben élő művész az Osztrák Kommunista Párt tagja is volt.

A Derkovits – A művész és kora című kiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Galériában látható 2014. július 27-ig.