A Higgs Field galériában az angol nyelvű, német című Technologie und das Unheimliche fanzine bemutatójára gyülekeznek az érdeklődők. Az asztalon az új kiadvány mellett nyolcvanas évekbeli, underground nyomtatványok, anarchista újságok hevernek, hogy elevenné váljon előttünk a korszak, de a beszélgetés közben többek között egy, a horthysta időkből ránk maradt légoltalmi ismertető is körbejár. A magazin első száma ugyanis a bunkerhez kapcsolódó témákat járja körül.



A kiadványt fanzine-ként mutatják be, bár később elhangzik, hogy kevésbé fontos az underground attitűd, inkább egy konceptuális füzetről van szó, amely az alkotók baráti beszélgetéseinek témáit dolgozza fel, azok rendezett gyűjteménye. Az egyik ilyen téma tehát a bunker, de tervben van például egy dinoszauruszokkal foglalkozó lapszám is. A dizájn az amatőr kiadványokat idézi, a borító egyszerű, világoskék színű, a fotók fekete-fehérek és kontrasztosak, a szövegek pedig írógépen íródtak, és összefűzött A3-as lapokra nyomtatták őket.



A T&U szokatlannak tűnő, de érdekes ötlete három, Berlinben élő magyar fiatal, Fridvalszki Márk, Miklósvölgyi Zsolt és Nemes Z. Márió agyából pattant ki. Mivel utóbbi kettő jelenleg is Németországban tartózkodik, a bemutatón Fridvalszki beszélget a lap néhány alkotójával, Albert Ádám és Győrffy László képzőművészekkel, valamint Bartók Imre íróval. A címben szereplő "technologie" és "unheimliche" kifejezések közül előbbi az emberi tevékenység imitálását, utóbbi az idegenséget is jelentheti Bartók olvasatában, utalva a gépek uralma miatti szorongásainkra.

Az első lapszám vezérmotívumául választott bunkerről sok mindenre asszociálhatunk, evidens módon például a világháborúra vagy a hidegháborúra. Bartók szerint egy bunker nem lehet otthonos, Győrffy ugyanakkor a védelmi funkciót emeli ki. Utóbbi gondolathoz kapcsolódik a füzetben is szereplő installációja, amely inkább kunyhónak nevezhető, szűkös belső térrel és még szűkösebb bejárattal, a falakon pedig az alkotó firkáival, összeollózott jegyzeteivel. Így saját belső világából mutat meg valamit, amit azonban egyszerre el is zár a külvilág elől.



Albert Ádám említést tesz egy-egy Berlinben, illetve Frankfurtban épült bunkerről. Bár nagyrészt föld alatti szobákat, folyosókat képzelünk el, ha óvóhelyekre gondolunk, ezek mégis föld feletti létesítmények. A hidegháborús veszély elmúltával eredeti funkciójuk megszűnt, de mivel az ilyen, masszív építmények elbontása igencsak költséges lett volna, valahogy inkább hasznosítani kellett őket. Így váltak a hadászati célból felhúzott komplexumok kulturális befogadótérré. A termek azóta zenekarok próbáinak és képzőművészek kiállításainak adnak otthont.



Albert ezzel kapcsolatos élményei vegyesek: élvezte a frankfurti erődítményben töltött időt, de a falak között kísértő múlt, a hely bizarrsága szorongató érzéssel töltötte el. Egy ilyen bizarr hely azonban beindíthatja az ember fantáziáját, elkalandozhat a távoli jövőbe vagy a nem is olyan régi múltba. Bartók fel is olvassa azt a szövegét, amely a Goebbels-házaspár utolsó óráiról szól: az ismert történet szerint Hitler propagandaminisztere és annak felesége, mielőtt magával végzett volna, megmérgezte hat gyermekét. Őket a bunker sem védte meg...