A korábbi kötetekben meglévő fanyar humor, kitekert szófordulatok és áldefiníciók mérhetetlen mennyisége szórakoztatja ebben a könyvben is az olvasót. Az agymenők most a szabadban tekeregnek, és az alcímhez méltón (Szabadtéri játékok fura kézikönyve) a legkülönfélébb szabadban játszható tevékenységeket elemzik igen behatóan. 
 
Ha Tatu és Patu kalandjainál valami fura szerepel a címben, biztosak lehetünk benne, hogy nem egy szokványos útmutatót kapunk (lásd Tatu és Patu fura altatókönyve). Nos, a szabadtéri játékokra vonatkozó tanácsok is mindig valóságos alapból indulnak el, hogy időnként blődségbe torkolljanak, de mintha most a tanácsok jóval inkább a realitás talaján mozognának, eltérően a korábbi kötetektől.



Ami azért is jó, mert a könyv praktikus segédeszköz lehet, ha gyermekeink outdoor tevékenységét szeretnénk kicsit tágítani. A játszótér igazi kalandparkká válhat, az erdei ösvény rejtelmes szigetté, a strand lovagvárrá, az udvar műszaki tervasztallá (és Szandriáka Titkos Völgyévé), és ha igazán nagy hó esik, akkor tényleg nincs határa Tatu és Patu fantáziájának. Fontos útmutatót kapunk a szalmaszál 22 féle felhasználásáról (csikizés, spagetti, agyar, könyvjelző, antenna és mikrofon stb.), a fára mászás mint szabadidős tevékenység legfontosabb hét ismérvéről (megfelelő mászófelszerelés, nem megfelelő mászófelszerelés, a megfelelő mászófa, a megfelelő mászótechnika stb.) és a többi és a többi, sok-sok használható és használhatatlan ötlet. Mindez azonban pusztán szó és szó; ahhoz, hogy valódi képet kapjunk Tatu és Patu ötletgyáráról, muszáj látni a teljességgel a szöveggel együtt élő és mozgó képeket.
 
A két testvér alakja irtózatosan nagy fejjel kezdődik és elnagyolt többi testrésszel végződik, és onnan lehet megkülönböztetni őket, hogy az egyiküknek (Tatunak) van szemüvege, a másikuknak nincs. A házaspár-szerző együtt írja és rajzolja a könyveiket, de úgy tudom, a karakterek megformálása a férj nevéhez, Sami Toivonenhez kötődik. A több más könyvében  rengeteg rajzi gegben "lubicikoló" illusztrátor most igazán elszabadult, és annak ellenére, hogy ebben a könyvben reálisabb útmutatások vannak, azért fura ötletekben sem szűkölködik. Abban, hogy mit hogyan NEM szabad, például: NEM érdemes úsztatni pocsolyában a jégkrémet, a gyufásdobozt, a könyvet, a térdet, a nyelvünket (Tatu belelógatja a nyelvét a pocsolyába...), mobiltelefont stb.


 
Mint a korábbi kötetekben, ebben is vannak képregényes részek, illetve a kép‒szöveg arányát többnyire a képek oldalára billentő oldalpárok. Könnyű olvasmány, amit inkább bele-belenézegetve lehet olvasni. Olykor valódi praktikumot is jelentő jó tanácsot is találunk, például végre megtudom, hogyan lehet virágkoszorút fonni, hogyan lehet tökéletes hóangyalt formázni, hogyan építsünk deszkakuckót és hogy az erdei terméseket, bogyókat, leveleket és faágakat hogyan lehet felhasználni állatok készítésére vagy boltos játékhoz. 
 
A fejezetek főcímei pontos műszaki definíciókkal kezdődnek, így kap tudományos meghatározást a homokpogácsa, a pocsolya, a vízrajz, a hóember vagy éppenséggel a fáramászás is.  
 
A kötet végén aktivitásra ösztönző feladatcsoportokat is találunk, Erdő, Város illetve Jelenségek címmel, s a feladatok között vannak komolyak, meg kevésbé komolyak, lényegüket tekintve azonban azért hasznosak, mert a gyerekeket a körülöttük levő világ megfigyelésére sarkallják. Persze nem kell halálosan komolyan venni az olyan feladatot, hogy "1. észleld a hangyát, 2. üdvözöld" de a lényeg nem is ez, hanem hogy a gyerek lehajoljon és észrevegyen, érzékeljen és megértsen, amennyire lehet, lényeket és jelenségeket. Ha a kötet humora talán egyeseknek fárasztó vagy blőd is, a gyerekek szabadban való játékra buzdítására viszont határozottan alkalmas.
 
Aino Havukainen és Sami Toivonen:
Tatu és Patu elszabadul
Szabadtéri játékok fura kézikönyve
Finnből fordította: Bába Laura
Cerkabella Könyvkiadó, 2014.