Ki gondolta volna? – Szerzők és illusztrátorok párbeszéde / PRAE.HU

A legkisebbeknek szóló kötettől a "kísérleti", műfajilag nehezen meghatározható könyvekig terjedt a skála, s ezen ív mentén haladt a beszélgetés, sorban bemutatva nem is annyira magukat a könyveket (azokat is persze), inkább a kötetek alkotóinak, az írónak és az illusztrátornak a közös munka során szerzett tapasztalatait, esetleges egyet nem értését, összezördülését. Közönségként hálásak lehettünk azért, hogy a beszélgetés ideje alatt kivetítőn láthattuk a beszélgetés homlokterében álló könyvet, így szó szerint képet alkothattuk arról, hogy milyen illusztrációk is szerepelnek az adott kötetben.

A beszélgetés során megtudhattuk, hogy a Módra Ildikó ‒ Szalma Edit páros a Cinóber cirkusz előkészületeinél, sőt a történet alakításánál is összedolgozott. Első közös munkájuk (amely Trapp címmel jelent meg a Naphegy Kiadónál 2010-ben) után egy új kötet ötletével Szalma Edit illusztrátor kereste fel az írót, mert egy designnal kapcsolatos pályázatra készült, ahová könyvtervet szándékozott benyújtani. A különleges cirkuszról szóló könyv, ahol kizárólag macskák az előadók, az előzetes tervek szerint minden oldalán rejtegetett volna valami oda nem illő mozzanatot, de végül egyetlen oda nem illő motívum lett, egy egér, aki szinte minden oldalon megjelenik. Módra Ildikó százszázalékosan megbízott az illusztrátorában, s mivel a figurák jóformán már azelőtt megvoltak, hogy ő megírta volna hozzá a történetet, így ellenérzései sem lehetettek, hogy ő nem így képzelte el a karaktereit.

Schein Gábor író, költő és Rofusz Kinga illusztrátor szintén nem először dolgoztak együtt, előző munkájuk, az Iriám és Jonibe (Csodaceruza, 2009) után a most megjelent Márciusban jaguárok? című verseskötet kapcsán hangzott el a kérdés, mennyire bízott Schein Gábor az illusztrátorában. A szerző számára nem volt kétséges, hogy Rofusz Kinga nagyszerűen meg fogja oldani a rá bízott feladatokat. Boglárka ekkor felolvasta Schein Gábor egy szomorú, sírós versét, s megkérdezte a szerzőt, milyen képet lát maga előtt, amikor ezt a szöveget hallja. "Most már azt, amit a Kinga rajzolt" ‒ így a szerző, aki számára, amikor ír, nem képek, inkább hangulatok jelennek meg: "nekem nincs képvízióm".

Rofusz Kinga szerencsésnek mondhatja magát, mert az illusztrációk elkészítéséhez szabad kezet kap, nem kell senkinek sem megfelelnie, szabad asszociációkkal dolgozik. Nem tudja, honnan, de egyszerre csak jönnek a képek. A versek illusztrálásakor még szabadabban szárnyalhat a képzelet. Paulovkin Boglárka nagyon örült annak, hogy kép és szöveg ugyanakkora hangsúlyt kapott a kötetben, igazi társművészeti alkotás jöhetett létre.

Ezután egy eredetileg 1977-ben kiadott kötet, Marék Veronika, Tarbay Ede és Urbán Gyula Centi címmel megjelent kötetéről hallhattunk, amelyet annak idején Kelemen Károly illusztrált. A hármas szerzőség úgy jött létre, hogy a szerzők először kitalálták a fejezetcímeket, majd kivágták és bedobták a cetliket egy kalapba, és mindenki húzott cetlit, amíg el nem fogytak a fejezetcímek, tehát teljesen esetleges volt, melyikük mit ír meg. Az illusztrátorral annak idején nem voltak megelégedve, "mert nem tudott gyerekeket rajzolni", az 1980-as Centi barátai címmel megjelent kötethez már másik illusztrátort választott a kiadó, Kovács Pétert, aki "szépen tudott állatokat rajzolni". Itt elhangzott egy korabeli elképesztő adat: akkoriban 24 800 példányban jelent meg a könyv! (Összehasonlításul: ma egy jól fogyó gyerekkönyv 3-5000 példányban kel el, több év alatt.)

A most Centi és a Csicseri bolt címmel kiadott kötetet Radnóti Blanka illusztrálta. A korábbi kiadásokat nem nézte meg, nehogy bármilyen módon is befolyásolják, de elmondása szerint így sem volt könnyű megfelelni ennek a nagy feladatnak (hiszen tudjuk, Marék Veronika többnyire egyben illusztrátora is saját könyveinek). A szerzőket ezen a beszélgetésen képviselő Marék Veronikának mindenesetre tetszik Fegatt Ákos hajóskapitány figurája (egy fehér szakállú, I love Sea feliratú pólót és vietnámi papucsot viselő férfiú), ő inkább annak örült volna jobban, ha még több rajz szerepel a könyvben.

A moderátor megjegyezte, szerinte a szerzők inkább azt szokták kívánni, hogy minél több szöveg legyen, de érthető módon egy olyan szerzőnek, aki egyben grafikus is (aki többek között a Boribon, a Laci és az oroszlánok, A csúnya kislány vagy a Kippkopp-sorozat író-illusztrátor alkotója) meg sem fordult a fejében, hogy máshogy gondolja.

A negyedik bemutatott kötet Szusi apó álmot lát címmel jelent meg; Kiss Ottó "meghatározhatatlan műfajú" könyve, amelyet régi alkotótársa, Baranyai (b) András álmodott képre. A szerző maximálisan elégedett az András által elképzelt Szusi apó figurájával, de nem volt ez mindig így... Kiss Ottó előtt inkább olyan abszurd figura lebegett, mint első közös könyvük, a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután (Csodaceruza, 2006) főhőse, Hálló István, de végül... megszokta.

A kötet azért meghatározhatatlan műfajú, mert bár képeskönyvnek néz ki, nem kisgyerekeknek szól, inkább tinédzser‒felnőttkor határán levőknek, de ez inkább csak elképzelés, mondja Kiss Ottó, mert nem korosztálynak szokott könyvet írni, a "célcsoport" mindig akkor derül ki, amikor megjelenik a könyv.

Baranyai (b) András elmesélte: a "Szusi apó"-t meghallva egyből beugrott a karakter, keleties vonások, nagy fehér szakáll, finom ráncok (láthattuk is a kivetítőn), és "azt is tudtam, hogy egyszerű színekkel fogom megcsinálni". A Kelet inspirálta képi világ adta magát, és amikor a bölcs remete kalandjainak első kötete, a Szusi apó erdőt jár című végül megjelent, már a szerzőnek sem volt kifogása ellene...

Szusi apó álmot lát, de inkább egy jelenés ez, a bölcs előtt egy jelenés azt súgja, menjen el a fővárosba. Szusi apó "álruhában" (szakáll nélkül) elindul, hogy felfedezze a nagyvárost, és a kivetítőn követhettünk rövid ideig útját, melynek során egy hajléktalannal is összebarátozik. "Ha lenne most szakálla Szusi apónak, olyan, mintha testvérek lennének", mondja Boglárka, és az illusztrátor elcsodálkozik, tényleg, erre nem is gondolt, mennyire hasonlítanak, ez nem volt koncepció...

A záró kötet Lázár Ervin Foci címmel megjelent, kicsit szürreális novellájának átdolgozása volt, amelyet Kőszeghy Csilla illusztrált. A történet apa‒fiú beszélgetése, kevés "akcióval", s a kérdésre, hogy volt-e lámpaláza, Csilla azt felelte, hogy igen, de inkább az okozott nehézséget, hogy jó megoldást találjon erre a párbeszédes szerkezetre, hogy úgy jelenítsen meg történéseket, hogy ne ismétlődjön minden oldalon ugyanaz a két figura. Paulovkin Boglárka elemző módon beszélt két oldalpárról, milyen jól oldotta meg a történet kisfiújában megjelenő szomorúságot illetve hogyan vitt dinamikát egy oldalba azáltal, hogy körvonalas figurát többszörözött egy oldalpáron, ahol a szövegben erről természetesen nincs szó, mégis jól illusztrálja azt és ritmus ad a képeknek. Csilla erre nem is gondolt, amikor a képeket alkotta...

Összességében tehát elmondhatjuk, a Gondolta a fene! Arany Jánosnak tulajdonított felkiáltása a bemutatott könyvek esetében nem annyira a szövegek alkotóitól, hanem inkább az illusztrátorok szájából hangzott el, a képeket elemző megközelítések kapcsán.

irodalom

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról