Karádi Évától megtudtuk, hogy a L’Harmattan eredetileg társadalom- és humántudományokkal foglalkozott, a szépirodalomba csak nemrég kapcsolódott be. A mostani beszélgetés célja az úgynevezett impex bemutatása, azaz a legjobb magyar írók "importálása" külföldre, az értékes európai írókat pedig megismertessék a magyar olvasóközönséggel.
Az idei Könyvfesztivál egyik elsőkönyves szerzője Alida Bremer, a horvát származású, Németországban élő és németül író szerzőnő, akinek Oliva kertje című regényéről Csordás Gábor kérdezett. A moderátort elsősorban az izgatta, hogy ez a Szarajevóban játszódó családregény miért szól szinte kizárólag nőkről. Alida válasza az volt, hogy a háború történeteit leginkább rajtuk, leszűkítve pedig nagymamáján keresztül ismerte meg. Családtagjai közül ő volt a háború legnagyobb áldozata és a többi női szereplőtől az különböztette meg, hogy a nagymama nem várt semmi különöset az élettől. A nők könyvbeli szerepeltetésének dominanciája pedig annak köszönhető, hogy a férfiak nem meséltek történeteket, ők az igazság biztos tudatában hallgattak, míg a nők tele voltak kétségekkel, bizonytalansággal, ezért meséltek.  
A regény nemzetközi szinten is érdekes lehet. Alida Horvátországban született, most Németországban él, így szülőhazáját külső szemmel tudja szemlélni. Érdekesnek találta összehasonlítani ezt a két rendkívül eltérő kultúrát: a jól strukturált német és a posztszocialista, bürokrata horvát társadalmat. Az adminisztráció összehasonlításában is már-már komikus különbségek vannak.
David Zábransky cseh szerző magyarul megjelent könyve a Mindig más strandra vágyik alapkoncepciója a kelet és a nyugat összehasonlítása. A könyv egyébként valós élettapasztalatra épül. A regény két főhőse egy ukrán lány és egy angol fiú, aki anyanyelvét tanítja Ukrajnában. A regény komikuma abból ered, hogy mindketten máshova – a lány nyugatra, a fiú keletre – vágynak, de nem lehet pontosan meghatározni, mit értünk "keleten" vagy "nyugaton". Zábransky a félreértések és az ebből fakadó komikus helyzeteket akarta megragadni regényében, de semmiképpen nem értékítéletet akart hozni, nála nincs olyan, hogy a kelet vagy a nyugat a "jobb". A keresés csapdája éppen az, hogy sosem fogjuk megtalálni a keletet, hiába megyünk el Közel-Keletre vagy még keletebbre, Indiába. A moderátortól azt a kérdést kapta, hogy mi lenne a történetből, ha a lány vagy a fiú cseh lenne. David szerint a kérdés megválaszolhatatlan, mert a megírt regényben éppen az a lényeg, hogy ennyire egyértelműen elkülönül a kelet és nyugat, mert csak ott tud ez a vágyódás fokozottan megjelenni. Mi (ezalatt akár a cseheket akár a magyarokat értetjük) azonban, olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Közép-Európában élünk. Csordás Gábor nem értett egyet, szerinte mi, közép-európaiak magunkban hordozzuk az ellentétet, éppen Közép-Európa az, amely állandóan kettéhasad, keletre és nyugatra.
Kukorelly Endre rendkívül gyümölcsözőnek érezte ezt a kis vitát. Az író két évig belülről nézhette, mi is zajlik a magyar politika berkein belül. Őt is rendkívül foglalkoztatja a nyugat-kelet kérdés és a közép-európaiság, főként mert egy "katyvasz" a családja, rokonai a legkülönbözőbb származásúak. Sokat szokott ezen gondolkozni, egyben szórakoztatónak is tartja. Az aktuálpolitikára reagálva kifejti, hogy elsősorban nem a politikusokat kell megváltoztatni, hanem magunkat. A döntéshozók a magyar társadalom kettősségét lovagolják meg, ők azt merik megcsinálni, amit mi engedünk nekik. A rendszerváltás előtti nyugatra-vágyódást komikumba hajlónak érzi, egyébként a határátkelésnél még ma is görcsbe rándul a gyomra, nem tudja emlékezetéből kitörölni azt az érzést, amit a rendszerváltás előtt érzett.
Váradi Péter elmondta, hogy az Európa száz éve sorozat koncepciója szerint európai (hangsúlyozottan nemcsak Európai Uniós) országokból kerül sor egy-egy regény kiválasztására, hogy megmutassák az adott ország sajátos kultúráját. Azonban nem szociográfiákról, hanem sokszor saját tapasztalatokon alapuló művekről van szó. Előfordul olyan, amikor a sorozatszerkesztők nehezen tudják eldönteni, hogy melyik nyelvet részesítsék előnyben, ilyen volt például Belgium esetében, ahol született egy flamandból és egy vallonból való fordítás is. Konkrét példa rá Hugo Claus Belgium bánata című regénye.

Persze nem volt lehetőség minden írót meghívni erre a beszélgetésre, így csak szösszeneteket, kedvcsinálókat hallhattunk néhány regényről. Ilyen például J. G. Farrell, ír író Zavaros idők című regénye, melynek fordítását Mesterházi Mónika, utószavát pedig Dragomán György készítette. Jean Rouaud francia író Jeles férfiak illetve A becsület mezején című könyve is olvasható a Kiadónál.

A beszélgetés végén Spiró György olvasta fel a Lettre 92. számában található Békevadászat című dramolettjét (kis drámáját), mely megkoronázta a jó hangulatú matinét. 
 

Fotó: Bach Máté