A fürdőskurvák természetesen nem a túl sok fürdő, hanem a pénz miatt sírtak. Egy rövidebb-hosszabb pauza után, amikor a fővárosi fürdőket bezáratták a reformáció környékén, a leromlott erkölcsi és minőségi színvonaluk miatt, a Mária Terézia korában az újranyitott fürdők szolgáltatásait akkurátusan meghatározták, masszírozástól a szexuális szolgáltatás nyújtásáig. Ez a hatósági ár volt a sírás oka, de a bemutatott könyv nem igazán erről szól. Egy útikönyvet mutattak be, ahol a szerző vállalt szándéka, hogy az ország gyógyfürdőit lajstromba vegye. Nem a történetüket fedi fel, nem is a fürdők köré épült infrastruktúrát mutatja be vagy az egyes épületek építészeti értékeit vizsgálja. Pusztán a helyeket, a vizeket, azok gyógyító hatását sorolja fel a legszükségesebb információkkal kiegészítve, a kiadványhoz készült fotókkal illusztrálva.



Persze elég csak a gyógyító hatásokat néznünk, máris felsejlik egy történeti mélység, amiről a bemutatón Géher Pál ejtett szót: az egyes vizek hatását, hogy éppen reumára vagy pikkelysömörre használjuk, nem elsősorban célzott, minden betegségre kiterjedő vizsgálatokkal bizonyították, hanem az adott helyhez kapcsolódóan, történetileg kialakult, tradicionális gyógymódokról van szó. Így lehet, hogy Hévizet reumások látogatják, Harkányt pedig a bőrbetegek, Parádot a nőgyógyászati bajokkal küszködők. Természetesen ezekre a betegségekre bizonyítottan jók ezek a vizek, de simán lehet, hogy másra is.

Így a könyv bevezetőjéből és a különböző magyarázataiból kiképezhetjük magunkat házi fürdőtörténészé, masszőzzé vagy hobbi-balneológussá, mindezt persze az teszi majd teljessé, ha fel is keressük a fürdőket, még ha a mozgásszervi bajaink, bőrbetegségünk vagy nőgyógyászati panaszaink nem is hajtanak át feltétlenül az országon Gyulától Sopronig. 122 fürdő, nem kevés, ezzel a számmal Európában vezetünk, és persze van nálunk mindenféle: szecessziós, gazdagon díszített terem, évszázados törökkori források és pár tízéves alföldi kis fürdők, ahol teliholdas éjszaka a csillagokat lehet nézni a medencéből, vagy ilyen párbeszédbe elegyedni a tyeplában brüggölés közben:
 

– Térdes?
– Nem.
– Derekas?
– Nem.
– Akkor Nyakas!
– Nem, nem nyakas!
– Akkor minek jött ide!?
– Azt hallottam jó a vizük.
– A mienk?
 

És mit tud maga a könyv? Félig találomra, Cserkeszőlőnél kinyitottam a könyvet, emlékeket felidézni. Cím, koordináták, email, telefon és nyitva tartás. A leírásból kiderül, hogy kilenc kút van, a legkorábbit 1943-ban fúrták, a víz összetétele, gyógyhatása és a javallata, a medencék száma, szolgáltatások és egyéb adatok után, következik egy rövid leírás a településről, a fürdő történetéről. Két nevezetesség kerül szóba, az arborétum és az éves tiszavirágzás. És a fura, olajos vízre is van magyarázat: 1943-ban kőolajkutatás során tört fel a víz, amit eleinte a helyiek használtak és élveztek, majd 1961-ben fürdőt építettek a gyógyvízre. A többit a helyszínen érdemes keresni.
 
A könyvet bemutatta szerző, a kiadvány fényképésze, Bagyinszki Zoltán, és a kiadvány szakmai lektorai, Géher Pál és Vancsura Miklós.