Esterházy Péter neve biztosíték volt egy szórakoztató, ugyanakkor tartalmas beszélgetésre, ám az első perctől kezdve kiderült, hogy Gunnar D. Hansson is bővelkedik a humoros kiszólásokban, így igazán kellemes és könnyed egy órát tölthettünk el, miközben megismertük az európaitól egészen eltérő, ugyanakkor ahhoz mégis több szállal kapcsolódó költészetét. Esterházy elmondta, hogy Hansson a 19. század európai szellemiségét tökéletesen elsajátította, ő olyan tudós, aki a világot teljességében és minden részletében meg kívánja ismerni, fel akarja tárni. Talán ezért is fogadta el egy északi-sarki kutatócsoport meghívását, hogy néhány hetet eltöltve jégtörő hajójukon rögzítse benyomásait.

Az utazáson szerzett tapasztalatait a Lomonoszov-hátság című kötet gyűjti egybe, amiről Esterházy Péter az Előszóban így ír: "Akárha ajándékba kapnád, ez a könyv utolsó sora. Tényleg olyan. Mint egy jó, egy igazán jó ajándék. Ritka az ilyen. A legjobb ajándékok azok, amiket az ember különben nem tud magának megszerezni. Nem azért, mert nem telik rá vagy nem jut hozzá, hanem azért, mert nem gondol rá. (És arra sem gondol, hogy vágyik rá.) De valaki más gondol rá helyette – és így kezdhet vágyni a dologra, rácsodálkozva az ajándékra, hogy az már az övé." Ki gondolna ugyanis arra, hogy a sarkvidék is bővelkedik témában? A nagy fehérséget meglehetősen nehéz szavakba önteni. Hansson be is vallja, hogy a hajóút elején ő maga is félt a deprivációtól, attól, hogy annyira kiüresednek a gondolatai, hogy nem fog tudni írni. Ismeretei is ezt igazolták vissza, hiszen csak egy északi-sarki tematikájú verset tudott felidézni, azt is 1817-ből, azonban gyorsan világossá vált, hogy a megváltozott nyelvi és egyéb viszonyok is termékenyen hatnak a költőre, de nyilvánvalóan egészen más szövegeket szült ez az új helyzet.

Hansson amúgy sem tipikus közép-európai szövegeket szül, teszi hozzá EP, annak ellenére, hogy írásaiban folyamatosan európai szerzőkbe botlik. A svéd költő Esterházy szerint törékeny, nagyon művelt és szenvtelen megfigyelő, egy "posztmodern halász", akinél a földközeliség – hiszen ki van szolgáltatva az időjárásnak, a környezetnek – és a finomabb nyelviség egyszerre van jelen. Hansson költészetében erősen fellelhető egyfajta mély európai szkepszis, az elhatárolódás, ugyanakkor tudós műveltsége folytán nagyon sokszor használja fel európai szerzők szövegeit, ahogy ő fogalmaz: vágya az, hogy mindent megismerjen.

Ilyen szempontból gyorsan adódik is a párhuzam a két szerző között: az intertextualitás mindkettejüknél erősen jelen van, Hansson megfogalmazásában ő és Esterházy az irodalmi újrafelhasználás győztesei, Kertész Judit fel is idézi, hogy a Harmonia caelestisben is ott egy mondat Hanssontól, mire EP gyorsan rá is kontráz: "Miért pont egy Gunnar idézet ne lenne?"
 
A Lomonoszov-hátság is bővelkedik utalásokban, Esterházy azonban azt emeli ki, ahogyan ez a könyv nagyszerűen mindent magába szív: egy formátlan formával van dolgunk, sokféle szöveg áll egymás mellett, melyeket erős kohéziós erő tart egybe, kirajzolva egy izgalmas szerkezetet, olyat, amit Eco nyílt műnek nevez. A kötetben esszék, történetek, versek szerepelnek, Hansson el is mondja, hogy ő alkotóként nem érzi a különféle műfaji határokat, olykor-olykor betör más területekre, elhódít különféle műfaji sajátosságokat, ezért is van talán, hogy a tudomány és a líra egymás mellett szerepelhet és így jöhet létre a jegesmedve-biztos szonett is, amit az ilyen házhoz hasonlóan belülről kell kinyitni, hogy értelme feltáruljon, illetve az eredeti szonett méretéhez képest "biztonságból" két-három plusz sorral megtoldott.

Kétnyelvű felolvasások zárják a beszélgetést – EP a fordítást, Hansson az eredetit olvassa –, elhangzik  például az Ekhart mester a jégen, amiből világossá válik, hogy a szerző utazásának legfontosabb tapasztalata volt, hogy amit ő korábban az elszigeteltség örök képének hitt, ott valójában folyamatosan a különféle világi érdekek ütköznek meg egymással.
 

Fotó: Bach Máté