Színes, érdekes, szórakoztató, s már csak ezért is sajnálatosan rövid előadást tartott Nádasdy Ádám a fordítói munka különféle problémás helyzeteiről a Műfordítók Egyesületének standjánál, elsőként azt a jelenséget említve, hogy mintha egyre többet nevetne a színházba járó közönség Shakespeare-en. Nádasdy ezt azzal magyarázta, hogy már nem távoli, mesebeli figuráknak látjuk a karaktereket, nincsenek kosztümök, amik elidegenítenék őket, egyszerű embereket látunk, és könnyebben érezzük meg, ha fonák helyzetet látunk. Például hasonlónak tűnnek egy király és egy mai vezérigazgató nyilatkozatai, és ahogy esetleg utóbbi  hallgatva is mondjuk "van pofája ilyet mondani?", reagálhatjuk le a színpadi uralkodók viselkedését is. 

Nádasdy Ádám szerint napjainkban egyfajta ezüstkorról beszélhetünk, amikor nincsenek nagy tragédiák. Nem véletlen, hogy annyi mindenre használjuk a poszt előtagot. Mindez a Római Birodalom ezüstkorához hasonlítható, most is egy ilyen ironikus korszakban élünk, amihez Shakespeare jól passzol, Schiller vagy Racine ellenben nem.

Rosencrantz és Guildenstein karaktere is e kettősség révén érdekes, mivel két vígjátéki archetípusról van szó. Először nevetünk, de  látva a két karakter sorsát akár az is eszünkbe juthat, hogy miként viselkednénk olyan helyzetben, amikor besúgásra kényszerítenek minket. Nádasdy végigvette, hogy más-más időszakokban hogyan értelmezték a fordítók, ahogy Hamlet az eredeti szöveg szerint nunnerybe küldi Opheliát. Alapvetően egyértelmű, hogy kolostorba, de amikor a viktoriánus kor után, a 20. század elején újraolvasták Shakespeare műveit, akadt, aki azt a köznyelvben használatos szólást vitte bele a fordításba, amikor a matrózok ironikusan kolostornak nevezték a kuplerájt. Eszerint az értelmezés szerint tehát Hamlet bordélyházba küldi Opheliát.

Nádasdy ugyancsak a jelentésmódosulásokra hívta fel a figyelmet G. B. Shaw Szent Johannája esetében: az angol eredetiben, ha a címszereplőt említik, a maid szó szerepel, ami hajadont jelent, magyarul viszont tradicionálisan a szűz kifejezést használják. Bizonyos korszakokban ugyan a két szó egymásnak megfeleltethető volt, ma azonban már a szűz szó nem társadalmi helyzetre utal, hanem az egyén egy sokkal intimebb jellemzője.

A Pygmalion-fordítás esetében pedig azt tartotta említésre méltónak, hogy Eliza nem egy falusi lányka, ahogy több fordítónál is szerepel, hanem egy külvárosi belevaló, nagy dumás csaj, aki – magyar viszonyokra átértelmezve – egy a nyolcadik kerülethez hasonló közegből szeretne kitörni.

Végezetül szó esett a legfrisebb, épp készülő Nádasdy-fordításról is, Dante Isteni színjátékáról, ami tervek szerint nagyjából egy év múlva fog elkészülni. Tegezés és magázás viszonyát, ennek fordítói nehézségeit taglalta, hiszen halottat nem szoktunk tegezni, a szövegben mégis így szól a költő Beatricéhez, amivel akár azt is éreztetheti, hogy az imádott hölgy nem halt meg.  
 

Fotó: Bach Máté