Idén nem volt Francia zátonyok, Zöld sziget és Északi fények blokk, de az összeállítás arra mutat rá, hogy az öreg kontinens filmvilágának erőviszonyai a régiek: az Európai történetek szekciót Franciaország, Skandinávia (ezúttal Dánia, Finnország és Svédország), valamint az Egyesült Királyság és Írország dominálták. A francia Jacky a nők országában egy kitalált államban játszódik: katonai diktatúra, de matriarchális. A férfiak mind háztartásbeliek, iskolázatlanok és csadort hordanak, köztük a jámbor, de szemrevaló Jacky is, aki Hamupipőke módjára igyekszik elnyerni szerelme, a diktátorasszony jóképű és keménykezű lánya (Charlotte Gainsbourg) tetszését. A másodfilmes Riad Sattouf (Helyes kölykök) íróként, rendezőként, színészként és zeneszerzőként is jegyzett munkája már-már veszélyesen bátor (lásd Theo van Gogh esetét) és politikailag inkorrekt, de (és szerencsére) elsősorban roppant vicces szatírája az arab-mohamedán világ hímsovinizmusának (bár Észak-Koreában sem lesz közönségkedvenc). Lerí a filmről, hogy szerzője képregényben is alkot: a humoros disztópiát költségvetést és energiát nem kímélve, nagy fantáziával dolgozta ki. Leginkább Sacha Baron Cohen A diktátorára hajaz (és persze annak szellemi elődeire Chaplintől a Marx-fivéreken át Woody Allenig), sőt, humorban sem marad el attól.

E film párdarabja a szekcióban a finn-svéd Oroszlánszív. Hőse egy saját bevallása szerint is tompa eszű finn neonáci, aki radikális életmódváltásra kényszerül, mivel meg kell barátkoznia új szerelme fekete apától származó fiával. Ahogy jobban megismeri mostohafiát, akarata ellenére együtt érez vele, így megundorodik neonáci eszméitől. A témának ezúttal is van súlya, de a műfaj újfent vígjáték. Comic relief – e két szóval lehet a legjobban összefoglalni a film humorát, és ezt a fajta görcsoldó komikumot alighanem sosem használták még ennél jobban. A film pattanásig feszült nagyjelenetek sorozata, melyek viszont rasszok közti erőszak helyett komikusan végződnek, így a lélegzetét is visszafojtó néző megkönnyebbül és nevetésben tör ki. Az Oroszlánszív a finn-svéd Életrevalók, egyben az Amerikai história X vígjáték-verziója. A humor nem megy a mondanivaló rovására, helyette a kritizált neonácizmus abszurditását példázza. A hatásvadász premisszából meglepően visszafogott film fejlődik, amely – ellentétben az Amerikai história X-szel - nem űzi ki a moziból a kevésbé erős idegzetűeket, nem a néző lesokkolására épít, azaz pedagógiai missziót is sikerrel teljesít. Egyetlen hibája, hogy a témájához képest már-már túlságosan, indokolatlanul vicces (e szempontból Roberto Benigni “holokauszt-vígjátéka", Az élet szép párdarabja), hisz nem minden színesbőrű bevándorló vagy renegát elvtárs úszott meg csupa móka és kacagás közepette egy neonáci bandával való találkozást. Ugyanakkor egy ilyen film elkészülte lehet üdvös tünet is: egy adott témáról vagy konkrét társadalmi problémáról (ezúttal: rasszizmus) szóló drámai filmek korpuszában nyilvánvalóan csak akkor ütheti fel a fejét a komédia, amikor már annyi remek és népszerű mozi készült a jelenségről, a kritika célpontja (itt: neonácizmus) olyannyira vállalhatatlanná vált, hogy a filmtípus műfajjá intézményesedett, így aztán nehéz újat mondani a vonatkozó diskurzusban... legalábbis röhögés nélkül. Ha Hollywoodban meglátják az Oroszlánszívet, abból angol nyelvű remake lesz.

A mesterlövész jellegzetes és elsőrangú kortárs skandináv moziként nyit, politikai thrillerként egyszerre izgalmas és intelligens, de idővel két szék közé esik, üzenetében és műfaji hatásfokában egyaránt lehetne erősebb. Kim Bodnia olyannyira emberi arcot ad a címszereplő ökoterrorista merénylőnek, hogy a néző nehezen hiszi el róla, hogy képes elmenni a végsőkig, ami a suspense rovására megy. A szekció sötét oldalát azonban a Mister John képviseli. A star power itt sem hiányzik: főszereplője Aidan Gillen a Trónok harcából. Karaktere Londonból utazik Szingapúrba elhunyt fivére ügyeinek elrendezése céljából. Unalmas, hanyatló életéből varázslatos, érzéki világba csöppen. E film leginkább a Csak Isten bocsáthat meg és Az irányítás határai ötvözeteként írható le, amitől még lehetne a nagyközönséget taszító, de művészmoziban működő darab, ehelyett a worldsploitation (hosszabb változatban: world cinema exploitation) szó feltalálására inspirálhatja a kritikust, olyannyira hatásvadász szinten egzotizálja, ezzel zsákmányolja ki a szingapúri forgatási helyszínt (lásd például a horogkereszt használatát és a helyi prostitúció pornóba illő témáját).

Az Amerikai függetlenek szekcióban szereplő Csakis New Yorkban bonyodalma ugyancsak kultúrák találkozása, konfliktusa. Romantikus komédia palesztin-amerikai férfihőssel és izraeli női főszereplővel. Egy Woody Allen-film, a Zöldkártya és a Forró rágógumi- és Amerikai pite-féle ifjonti szexkomédiák ötvözete, de annyiban a Jacky a nők országában és az Oroszlánszív amerikai rokona, hogy roppant kényes témát dolgoz fel ízléses humorral, köszönhetően az (önreflexíven komédiás színészt játszó) író-rendező-főszereplő Ghazi Albuliwi tehetségének.

A talentum nem hiányzik az ugyanezen szekcióban szereplő Jobb angyalok stábjából és színészgárdájából sem: játszik benne Wes Bentley és Diane Kruger, a producer Terrence Malick, az író-rendező pedig A. J. Edwards, aki különböző munkakörökben dolgozott neves mentora utóbbi három filmjén. “Apám megtanított dolgozni, de arra nem, hogy szeressek is". Ezt Abraham Lincoln mondta, és noha ez az idézet meglepő módon nem szerepel a gyermekéveiről szóló filmben, annak téziseként is tételezhető. Szigorú, de igazságtalan apa, angyali, kényeztető anya, érzékeny, értelmiségi hajlamú gyerek – ugyanez volt a felállás Az élet fájában, Edwards eme univerzális családi dráma szálat bontja ki egy egész estés film terjedelmében. Mozija egyetlen hibája, hogy túlságosan Malickes: Edwards legendás pártfogója – a francia új hullám, főként a nemrég elhunyt Resnais ihlette – szerzői stílusát igyekezett szintetizálni, teljes sikerrel. A Jobb angyalok esszenciális Malick-film, nem lehet nem róla beszélni a kapcsán, de akkor miért nem ő rendezte? Aki kedveli Malick stílusát, annak előrehozott születésnap a Jobb angyalok, a többiek annyira fogják élvezni, mint a kis Abe az atyjával kettesben végzett kemény fizikai munkát.

A benne szereplő filmek lesújtó társadalom-ábrázolása láttán megkockáztatható, a Világkörüli út szekció neve eufémizmus, nem csak a world cinema, de a második és harmadik világ fogalmára is. Az elnyűhetetlen, hagyományosan horror dominálta A sötét oldal szekció filmjei csak szeretnének ennyire sokkolóak lenni, elég a több vígjátékra elegendő komikumot kínáló Valahol Angliában című Ben Wheatley-egotripre, vagy a Titanicon Penumbra című filmjével tavalyelőtt szerepelt Adrián García Bogliano kellemes szexploitationbe hajló, ismét Polanski-idéző horrorjára (a Rosemary gyermeke-parafrázis Gonosz lélek közeleg) gondolni. A megtörtént eseteken alapuló, kínai-japán A bűn érintése négy kínai kisember történetét mutatja be, akik erőszakban törnek ki, irányuljon az önmaguk ellen vagy a közvetlen környezetükben élőkre. Nincs kedvezőbb helyzetben a Göndör fürtök ifjú hőse sem. A fiú átoknak tartja zabolátlan üstökét, köszönhetően a Venezuela szegénynegyedeiben is virágzó, a média és a tömegkultúra által felfokozott szépségkultusznak. Apa nélkül nő fel, homofób anyja homoszexuálisnak tartja, nagyanyja viszont kifejezetten melegnek neveli, mert úgy gondolja, ha unokája nem fegyverbolond macsóvá nő fel, akkor talán nem löveti le magát, ahogy a fia. A kazah Harmónialeckék főhőse szintén csonka családban felnövő fiatal, aki ugyancsak idejekorán, már az Isten háta mögötti falusi általános iskolában megismerkedik a bűnözéssel. A tanárok akarva-akaratlanul kapzsiságra és bármiáron való túlélésre nevelik a gyerekeket (egy-egy tanórai szcéna önreflexív, filozofikus szerzői kommentár a filmhez), az iskolákban bandák uralkodnak, a film protagonistáját pedig az egyik rettegett bully szemeli ki magának. Mindhárom filmben humor enyhít depresszív, fojtogató, kilátástalan atmoszférát, A bűn érintése néhol elsőrangú ázsiai akcióthrillerbe illően extrém és kidolgozott stílusával tűnik ki, a Göndör fürtök ambivalens meleg drámaként erős, de a Harmónialeckék viszi a prímet. Meglepően fejlett filmnyelvvel, már-már posztmodern módra idézi meg A Keresztapát, a Taxisofőrt, torture porn horrort, vigilante filmet, tinikomédiákat és krimiket.

Világszínvonalú tartalom és forma ide vagy oda, ahogy haladunk Délre vagy Keletre, úgy festenek egyre sötétebb világképet a filmek. Az Egyesült Államokban a fiatalok szabadon megvalósíthatják önmagukat és felülemelkedhetnek különböző kultúrájú őseik évezredes viszályain, az öreg kontinensen – ha nehezebben is – ugyancsak megoldhatóak a problémák, a világ többi, kevésbé szerencsés részén viszont rengeteg még a tennivaló, a 21. Titanic Filmfesztivál összeállítása legalábbis erre mutatott rá.