Kovács Sándor ugyanis azt harangozta be, hogy az orosz basszus, Misa Selominszkij betegsége miatt csak néhány műben vállalja a közreműködést, s emiatt a koncert rövidebb lesz, a szünet is elmarad. Szemem előtt már kezdett lebegni a csak testben színpadra lépő, szeme alatt karikákat viselő, a magasabb hangoknál el-elfúló orosz énekes hangja, akit könnyes szemmel tapsolunk meg, hogy még ilyen állapotban is képes volt kiállni... Szerencsére nem jött be a látomás.

Selominszkij lehet, hogy tényleg beteg volt, de akkor az is igaz, hogy a zene gyógyító erejű és csodákra képes, ugyanis Kovács Sándor folyamatosan jelentette be, hogy a basszus mégis vállalja ennek vagy annak a dalnak az eléneklését.

És ezek az éneklések nem a képzeletem szerinti gyenge, elhaló, hanem elementáris erejű és tisztaságú hangon szólóak. Úgyhogy  jó – elmélkedett a moderátor is –, ha az oroszok erre mondják azt, hogy valakinek nincs hangja.

Karine Babajanyan

A másik vendégművész Karine Babajanyan, örmény származású szoprán operaénekesnő volt, aki hangi adottságokban szintén nem szűkölködött. Wiedemann Bernadett mezzoszopránja pedig mind hangszínében, mind kvalitásában egészen hasonló volt az örmény énekesnőéhez.

A különbség a két énekes hangsúlyozásában, testbeszédében volt, ami pedig valószínűleg az eltérő kultúrának köszönhető: Babajanyan az olasz operaáriák hevességével adta elő a dalokat, melyek nyelve (orosz) nem utolsó szempont, hogy jóval közelebb állt saját anyanyelvéhez, mint Wiedemann Bernadettéhez, aki visszafogottabban, a Schubert-dalokhoz hasonlóan lágyan és méltóságteljesen interpretálta Rimszkij-Korszakov műveit.

Ha Rimszkij-Korszakovról van szó, nekem először a Dongó vagy a Seherezádé jut eszembe, mindenesetre főleg zenekarra írott művei. Rémlik, hogy operákat is írt (a Mozart és Salieri című jut eszembe); s ha ezeket ritkán hallja a közönség, akkor dalai még kevésbé ismertek.

Kezdetnek ott volt a mester fiatal, pályakezdő korszakából való Hat dal, melyet többek között Plescsejev, Chamisso és Puskin versei ihlettek és az estén Wiedemann Bernadettől hallhattuk őket, aki a vendégművészhez képest kissé visszafogottan, mégis alapvetően szépen és kifejezően tolmácsolta őket.

Kovács Sándor – aki egyébként egy-egy dalciklus után megjelent és beszélt a színpadon – megjegyezte, hogy "és Rimszkij-Korszakov ekkor még nem ismerte az összhangzattant." Pedig már ezek sem mondhatóak egyszerű kis gyerekdalocskáknak...

Viszont amikor a pétervári konzervatórium tanára lett, kénytelen volt megtanulni, és a Hat dalhoz képest a 20 évvel későbbi Tavasszal című dalciklus (Korszakov saját dalait egyébként románcoknak nevezte) már az érett korszak termése.

Úgy éreztem, Babajanyannál jobban ezt ebben a pillanatban a világon senki nem adhatta volna elő: az örmény hölgy nemcsak átélte, hanem értette is amit énekelt, így valamicskét – a szöveg orosz volta miatt és mert sajnos nemhogy magyar szöveget, még programot sem kaptunk – érteni véltem az Alekszej Tolsztoj és Afanasy Fet verseire komponált dalokat. 

Ezután lépett színpadra a "beteg orosz", Misa Selominyszkij, aki telt, zengő hangjával, büszke tartásával óriási meglepetést okozott - állítólagos betegségének nyoma sem látszott. Persze könnyű volt neki, hiszen a koncert eleji "bezengést" már csak pozitív csalódás követhette.

Az Op.52-es Hegyi tavasz című duett – ahogyan azt Kovács Sándortól megtudtuk – az angyal és démon örökös küzdelméről szól. Amellett, hogy olcsó poénként hallhattuk, hogy a színpadon persze mindenki angyal, tényleg készült egy album 2008-ban Angel & Demon címmel, ahol Anna Samuil és Alfredo Daza énekelnek Korszakov-dalokat, többek között a Hegyi tavaszt is.

Wiedemann Bernadett és Virág Emese

A műsor második felében a nálunk sohasem látható Korszakov-operákból hallattunk áriákat. Ilyen volt például a Cári menyasszony vagy a Mlada című opera. Wiedemann Bernadett az előbbiben Ljubasa szerepének megformálásában alkotott maradandót: telt, erős, tiszta hangjával megjelenítette a szerelme elvesztését okozó lány (Marfa) iránti indulatát, dühét.

A közönség legnagyobb meglepetésére és örömére – már-már ováció kísérte, hogy – Selominszkij a Puskin verse alapján íródott Próféta című dalt is "bevállalta", megmutatva ezzel tudásának legjavát. A közönség vastapssal hálálta meg a rövid, de ütős dalt.

Az énekeseket Virág Emese kísérte zongorán. A szőke hajfürtjei mögé temetkező hölgy túlzott szerénysége még inkább lefokozta őt a "másodhegedűs" szerepébe - a meghajlásoknál állandóan zavarban volt, feszélyezte a környezet, mintha ő nem lett volna ugyanolyan fontos része az estének.

Azt hiszem, ami a közönség felcsigázását, érdeklődésének exponenciális feltuningolását illeti, azt az est szervezői és résztvevői (?) maximálisan teljesítették. Kovács Sándor intelligens és szellemes közbetoldásai sem voltak zavaróak, túlzóak. S a művekkel kapcsolatosan feltételezhető tudatlanság miatt szükségesek is voltak a kisebb magyarázatok, nem beszélve az orosz művész egészségi állapotának rohamos változásáról.  

Közreműködött:

Karine Babajanyan, Wiedemann Bernadett és Misa Selominyszkij - ének
Virág Emese - zongora

Moderátor: Kovács Sándor