PRAE.HU: Ez nem az első látogatása Budapesten. Ha jól tudom, már többször is járt itt, többek között azért, mert a film zenéjét Víg Mihály szerezte.
 
Igen, nagyszerű, hogy újra itt lehetek Budapesten. Itt vettük fel a film zenéjét, így természetesen nagyon fontos számomra, hogy most itt, Magyarországon is bemutatják.
 
Mihállyal azért léptem kapcsolatba, mert nagyra tartom a Tarr Bélával közös munkáit. Úgy gondoltam, tökéletes zeneszerzője lenne az én filmemnek is. Egy zenésszel együtt dolgozni mindig kihívás, mivel filmkészítőként egy másfajta művészeti ágba kell átlépned. Először egy török zeneszerzővel kezdtem el együtt dolgozni, de úgy gondolom, végül jól döntöttem, hogy Mihályt választottam. Büszke vagyok a közös munkánkra, és szerintem remekül ment az együttműködés.

PRAE.HU: A film egy tragikus történelmi eseményt állít a középpontba, 1915-ben gyakorlatilag a halálba küldtek 90 000 török katonát. Brutálisan ábrázolja, hogy a háború milyen hatással van az emberekre. A helyi közönség hogyan fogadta?
 
A filmet nagyon jól fogadták Törökországban, de sajnos nem jutott el túl széles közönséghez. Nagyjából 50 000 ember látta, ami egy ilyen mű esetében jó eredmény. A kritikusok 90%-a szintén pozitív hangnemben írt róla. Persze azért kritikát is kaptunk, főleg a közösségi oldalakon, mivel a legtöbb ilyen film általában sokkal hazafiasabb és hősiesebb hangnemben fogalmaz, és talán a közönség nincs is nagyon hozzászokva ahhoz, hogy egy háborús filmben olyat lásson, hogy török katonák megölnek egy másik katonát, sőt meg is eszik. Ez erősen tabu téma. De ilyen időkben, különösen a Közel-Keleten, ahol manapság minden oldalról háborúk vesznek körül minket, az emberek talán jobban át tudnak érezni egy olyan filmet, ami éppen a háború ellen szól, és a hazafiasság, a hősiesség eszménye helyett inkább a háború sötétebb oldalát mutatja be, hiszen valójában erről szól a háború. Traumatikus élmény azoknak is, akik benne vannak, és azoknak is, akiket hátrahagynak.

PRAE.HU: A film stílusa nagyon minimalista, nem is a háborút, hanem a háborúban hátrahagyott emberek küzdelmét ábrázolja, ahogy a túlélésért harcolnak. Ebben is el akart térni a többi háborús filmtől, hogy a cselekmény helyett inkább a kétségbeesett hangulatra helyezte a hangsúlyt?
 
A film hét embernek a története, akik ott ragadnak egy elhagyatott kis faluban. Teljesen magukra maradnak és szép lassan elkezdenek leépülni. Ahogy múlik az idő, egyre inkább lelassul, sőt, talán meg is áll. Ez egy nagyon tudatos koncepció volt, a legelső jelenettől kezdve így akartam felépíteni a filmet. Azt akartam, hogy a néző érezze az idő múlását. A filmnek nagyjából a közepére szinte tényleg teljesen megáll az idő. Nem azt akartam, hogy egyik jelenetből következzen a másik, nem akartam megtörni az idő múlásának ívét, hanem azt szerettem volna elérni, hogy a néző is átérezze ezt az élményt a szereplőkkel együtt. Sokat gondolkodtam a dialógusokon is. Kezdetben a forgatókönyv tele volt párbeszéddel, de végül úgy éreztem, hogy egyáltalán nem lenne realisztikus, ha a szereplők sokat beszélnének. Írtunk olyan jeleneteket, hogy az életükről, vagy a kislány apjáról beszélnek, de egy ponton azt éreztem, hogy csak beleerőltetem a filmbe a dialógokat. Úgy gondoltam, nem sok olyan dolog van, amiről valójában beszélhetnek, csak két lehetőségük van: vagy várakoznak, vagy elindulnak.

PRAE.HU: Dermesztő hidegben, a havas hegyekben várakoznak. A zord körülmények miatt nagyon nehéz lehetett a forgatás.
 
Természetesen nagyon-nagyon nehéz volt ezt a filmet leforgatni a helyszín és az időjárás miatt. 2012-ben nagyon brutális tél volt, a forgatási helyszín pedig tényleg egy elhagyatott kis falu volt Kelet-Anatóliában. A belső helyszínek néha még hidegebbek voltak, mint a külsők, mivel teljesen elhagyatott épületekben dolgoztunk. Soha nem akartam stúdióban vagy felépített díszletekkel leforgatni ezt a filmet.
 
Azonban a nagy pozitívum az egészben az volt, hogy a valós helyszíneken való forgatás rengeteget segített a színészeknek. Mindaz, amit a forgatókönyvben olvastak, az tényleg ott volt előttük. Minden igazi volt, így csak oda kellett menniük, és el kellett játszaniuk a szerepüket. Lényegében elég hasonló helyzetben voltunk, mint a film szereplői: ott voltunk Kelet-Anatólia közepén, mindentől elvágva, öt hétig, úgy, hogy senki nem ment sehova. Persze emiatt voltak nehézségek is. Ha  hosszú ideig ilyen körülmények között dolgozol, ez elkerülhetetlen, de összességében nagyon pozitívan hatott a filmre.

PRAE.HU: Említette, hogy ez egy háborúellenes film. A film végi felirat szerint a nagyapjának ajánlotta. A társadalmi témák érdeklik, vagy inkább személyes élmény a filmkészítés?
 
Nem vagyok emberjogi aktivista, így nem fogok úgy csinálni, mintha az lennék. Érdekelnek a társadalmi témák, de valójában bárminek lehetsz a megszállottja. Két dolog van, a kettőt szét kell választani. Van a filmkészítés, és van a történetmesélés. A film készítésénél te vagy a főnök, úgy fogod leforgatni, ahogy akarod. A történettel viszont kell, hogy legyen egy személyes kapcsolatod. Lehet akár más anyaga is, ha nagyon jó a forgatókönyv, bár ez velem még nem történt meg. Törökországban még egy olyan forgatókönyvet sem olvastam, ami megmozgatott volna. Ezért kezdtem el saját magam írni. A téma pedig lehet bármi. Ha rajongsz a fociért, akkor a fociról fogsz filmet csinálni. Nem muszáj feltétlenül valamilyen társadalmi dologról szólnia. Oliver Stone mondta egyszer egy interjúban, amikor a Doorst sokan kritizálták, hogy úgysem tudsz mindenkinek megfelelni. A legfontosabb dolog az, hogy a sztorihoz hű legyél.

PRAE.HU: Ez az első nagyjátékfilmje, mégis van egy nagyon határozott szemlélődő, minimalista stílusa.
 
Ha nagyon őszinte akarok lenni, talán egy kicsit túl sokat akartam egy első filmhez képest. Az ambíció a filmben túl nagy. Sok fesztiválon jártam és rengeteg díjazott első filmet láttam. Most nagyon-nagyon őszinte leszek. Megnéztem azokat a filmeket, és talán kevesebb hibát lehetett bennük találni, de nagyon kis filmek voltak. Nem a gyártásról beszélek, hanem a filmkészítés ambíciójáról. Nagyon kis történeteket meséltek el. Az enyém pedig talán épp túl nagyot akart. A stílusról beszélek, és arról, amit a film el akar érni. A perfekcionizmusról,  amire a film minden részletében törekedtem. Emiatt volt nagyon nehéz. Nagyon bátornak kell lenni ahhoz, hogy a történet elmesélésekor meghozz bizonyos döntéseket. Ha nem állsz ki a döntéseid mellett, akár hibának is tűnhetnek. Ha pedig kiállsz mellettük, és az egész filmen végigviszed azokat, az nagyon profinak hat. Úgy gondolom, hogy első filmként ez egy nagyon ambiciózus projekt volt minden értelemben.

Rengeteg hollywoodi filmet láttam. Hollywoodban, ha tehetséges vagy, egy egész sereg profit adnak melléd, akikkel együtt dolgozhatsz. Gondolj arra, milyen sok összetevője van annak, hogy egy kép jól nézzen ki. Nemcsak jó kamera és világítás, hanem például jó helyszínek is kellenek. Bárhol forgathatsz, nekem például másfél hónapomba került, hogy megtaláljam a helyszíneket a falun kívül. Rengeteg távolság is volt a különböző helyszínek között. Amit a filmben látsz, az nem csak egy barlang, hanem A Barlang. Meg kellett találnom a legjobbat. A legtökéletesebb barlangot. Hetekig kerestük, mert tökéletes barlangnak kellett lennie, és szerintem csodálatosan is néz ki a filmben. Ez mind belejátszik abba, hogy egy kép hogy néz ki a vásznon. Nem csak az operatőri munka. Mindennek, ami a képbe kerül, tökéletesnek kell lennie. Persze, ha egy olyan filmet akarsz csinálni első filmként, mint a Vérző olaj, az egyszerűen túl sok. Talán ez a filmem legnagyobb kritikája. Soha nem tudsz olyan filmet csinálni, mint a Vérző olaj, ha nincs egy olyan színészed, mint Daniel Day-Lewis. Vagy nem csinálhatsz egy Apokalipszis mostot első filmként. Ilyen értelemben nem tökéletes a film, de büszke vagyok rá. Szerintem átmentem a vizsgán. Amire a legbüszkébb vagyok benne, hogy a legelső jelenettől a legutolsó jelenetig elmesél egy történetet teljesen ugyanabból a nézőpontból. A kamera mindig ugyanabban a távolságban helyezkedik el.

PRAE.HU: Régebben Amerikában forgatott reklámfilmeket. Innen a technikai profizmus?
 
Igen. A legfontosabb dolog, hogy legyen egy ötleted, és ezt képes legyél a film nyelvére lefordítani. A reklámkészítésnél az első 4-5 évben ezt tanultam meg: különböző ötleteket filmre fordítani. A fényhasználatról a fényképezésből tanultam sokat, de kezdettől fogva nagyon jó volt a vizuális érzékem. Ha pedig filmet akarsz forgatni, akkor azt is tudnod kell, hogy hogyan vegyél fel egy képet. A reklámszakmában Oscar-díjas operatőrökkel dolgoztam együtt, így megtanultam. Ezt is meg kell tanulnod ahhoz, hogy filmet forgass. Ha holnap szívműtéted lesz, akkor sem árt, ha tudsz valamit a betegségedről. A számlavezetésről is tudnod kell valamit, hogy a könyvelők ne verjenek át, és lopják el a pénzed. Így a filmkészítésben is: senkinek nem engedném meg, hogy rosszul vegyen fel egy képet, mert megtanultam hogyan kell.
 
Egy olyan országban persze ez nehéz, ahol ehhez nincs meg az ipar. Nagyon különbözik Amerikától, ahol minden részleg tökéletes. A rendezőnek van egy víziója, és minden részlegben olyan hozzáértő emberek dolgoznak, akik ezt a víziót képesek egy következő szintre fejleszteni. Ahol pedig nincs meg ez az ipar, ott azért kell harcolnod, hogy megőrizd ezt a víziót.

PRAE.HU: Ezért keresett más országban zeneszerzőt, mert otthon nehéz megtalálni a megfelelő szakembereket?
 
Természetesen. A klasszikus zene nem része a kultúránknak. Pontosan tudtam, hogy milyen zenét akarok. Bár Mihály nem klasszikus zeneszerző, ez a vérében van. Kelet-Európa a kortárs klasszikus zene hazája.
 
Még akkor is, ha nem tudsz sokat a zenéről és a hangokról, tökéletesen meg tudod állapítani a különbséget egy ajtó becsukásának hangja között egy Tarr Béla vagy egy Terrence Malick filmben. Nem tudtam sokat a hanghasználatról, így csukott szemmel is “megnéztem" 3-4 filmet az elejétől a végéig. Például Terrence Malicktól Az új világot. Ha becsukod a szemed, tényleg hallod, ahogy valaki mászkál egy 17. századi hajó fadeszkákkal borított fedélzetén. Így meditáltam a hangokon.
 
PRAE.HU: Tehát pontosan tudta milyen zenét akart. Így mennyi szabadsága volt Víg Mihálynak?
 
Ez szintén egy nagyon nehéz része volt a filmnek. Rendezőként volt egy ötletem, de én nem vagyok zenész. Jó ízlésem van a zenében, nagyon szeretem is a zenét, de nem tudok zenét szerezni. Értek az operatőri munkához vagy a színészethez, mert ezek a foglalkozásomból adódnak. Értek a fényképezéshez, ezért tudok olyat mondani, hogy használjunk nagylátószögű lencsét, vagy ez a kép legyen sötétebb. De ez csak a filmkészítésre vonatkozik. A zene egy teljesen más művészeti ág, így bíznod kell a másik művészben. Nagyon fontos, hogy illeszkedjen a zene a filmbe.
 
A filmben időnként egy-egy műfaji elem is feltűnik, a thrilleres hatás miatt, és ha arra akarnám használni a zenét, hogy kihangsúlyozzam ezeket a pillanatokat, az nevetséges lenne. Ha pedig atmoszféraként próbálod használni a zenét, akkor egy csomó kérdés felmerül: Melyik jelenetnél legyen zene? Mikor szólal meg? Mikor hallgat el? Az egyetlen valódi probléma, amit át kellett hidalnunk, azonban az volt, hogy nagyon kevés időnk volt. Ezeket a dolgokat nem szabad siettetni.
 
A filmkészítés olyan, mint egy nagyon bonyolult kirakós játék: minden egyes kis darabot végig kell próbálgatnod, hogy végül ki tudd rakni a tökéletes képet. Ehhez pedig sok idő kell, sok akaraterő, és sok pénz.

A hosszú út hazafelé
(Eve Dönüs: Sarikamis 1915 / The Long Way Home)
Színes, török háborús filmdráma, 112 perc, 2013

Rendező: Alphan Eşeli
Forgatókönyvíró: Alphan Eşeli, Serdar Tantekin
Zeneszerző: Víg Mihály
Operatőr: Hayk Kirakosyan
Vágó: Omer Ozyilmazel

Szereplők: Ugur Polat (Saci Bey), Nergis Öztürk (Gül Hanim), Serdar Orcin (Onbasi Sami), Muharrem Bayrak (Çoban Ali), Sevket Suha Tezel (Er Mahmut), Sila Cetindag
 

Fotó: Bach Máté