Micsoda csalás: megkezdeni az előadást úgy, hogy a nemi szerep tematizálása olyan egyértelmű fókuszpontnak tűnik, hogy annál triviálisabb már csak akkor lehetne, ha a külföldieknek szóló angol felirat szövegeibe is írnának egy kis értelmezési segítséget. A "nőt játszó férfit játszó nőt játszó férfi" (csak hogy ennél a shakespeare-i rafinériánál maradjunk) esete jó lehetősége az aktualizálásnak. Ennek ellenére a rendezés ebben a kérdésben "csak" a humorig jut. A nőszerep kérdését egy az egyben átirányítja: társadalmi szituáció helyett a szerep és szereplő viszonya mint a színház alapvető kérdése jelenik meg. A férfi színészek női szerepben nem törekednek drámabeli szerep hiteles megformálására: mindvégig megmaradnak a nőt játszó férfi alakításánál. Tehát amit látunk: a nő-férfi probléma szereposztás által való kiemelése miatt elsúlytalanodó nő-férfi kérdést és az eredeti, darabbeli szituációk (szerelmi szálak) jelentőségét.
Az előadás első jelenetében egy bemutató előtti öt percet látjuk. Minden az öltözőből alakul ki: a jelmezek felhalmozása, válogatása, az öltöztetők és ügyelők futkosása, a memorizáló, végszavazó színészek próbája konkrét váltás nélkül folyik át az előadásba a dráma első dialógusának felolvasása által. Az első pár jelenetben (főleg egy új szereplő színrelépésekor) a színfalak mögötti világ meghosszabbításaként látjuk a színpadot: a szereplő szövegkönyvvel, kifestetlenül lép a színre, ahol "felveszi" a teljes szerepet, külső és belső jellemzőkkel. Látjuk Trill Zsoltot és Fehér Tibort magas sarkúban járni tanulni, Udvaros Dorottyát szomorú bohóc-smink készítése közben.

A szerepekről pár perc alatt rendre leválik a színész – mégis, mihelyt nagyon belehelyezkednénk a darab világába, visszarántanak onnan. Jó példa erre Jaques híres monológja ("Színház az egész világ..."), ami a Shakespeare-közhelyek előadásbeli szerepét hivatott bemutatni. Nemcsak a néző, de a többi színész is ezt a monológot várja (be is szalad mindenki a kezdősornál), és Udvaros Dorottya alkalmat ad Jaques-nak, hogy egy közhelyként értelmezett, kiszakított szövegben, eleget téve az elvárásoknak ripacskodjon.

Jellemzője az egész előadásnak, hogy nem hagy sokáig egy színészt sem az adott szituációban tetszelegni. A monológot mondó Udvarost játszó Udvaros a szöveg végére elveszti a színészek érdeklődését – a végszóra újra egyedül marad, újra egyedül újra Jaques lesz.

A darab cselekményéből a rendezés valójában csak az erdő és az udvar helyszínét tartotta meg mint motívumot. A Helmut Stürmer által tervezett misztikus-reális színpadkép egyszerre mutatja az erdő zordságát, rejtélyességét, a belső tér védelmét és a védelem illúzióját. A színpad hátterében, leválasztva egy hatalmas üvegfelület mögött a sötétes erdőben emlékezetes színpadképek jelennek meg, amiket "bentről", az üvegfalon innen bámulunk a színészekkel együtt.

Bukolikus világ, éneklő lány-barikákkal, karácsonyi képeslap-hóeséssel, zongora és szaxofon szalonhangulattal: a rendezés meglepő, váratlan elemeket dolgoz össze egy kiismerhetetlen, idegen világ megrajzolására. Az idilli világ ellenpontjaként azonban megjelenik itt, az erdőben valami a civilizálatlan, törvények nélküli szabadságból is. Az erdőben végigjátszott szarvas-jelenetek fő szereplője egy szarvasfejű emberalak, aki emberi gesztikulációval és mozgással jelenik meg a színen. A vadászat az ember-szarvas elejtésével zárul.

A szarvas az emberekkel egyenértékű, gyakori szereplőként tűnik fel, nyaktól lefelé emberalakban, vicces mellékszereplőként (ahogy a birkák is fiatal lányokként vannak jelen). Az erdőben csak ember-állatok vannak – talán ezért van az, hogy a szarvas disznótor-hangulatú feldolgozása egyfajta kannibalizmusként hat. A "külső" világ, a természetben való harmonikus élet (gondolva itt Jaques szarvas-ölelő jelenetére) és az udvar világának szembeállítása elbizonytalanítja a mű végkövetkeztetését: az "elűzött" és az "elűző" helycseréjekor nem tudjuk, hogy kit sajnáljunk, kinek örüljünk. Az udvar, ahol a maffiafőnök és csatlósai uralják a cselekményt, valahogy nem tűnik a vágyott visszatérés helyszínének – ám az erdő sem a béke háborítatlan, biztonságos szigete.

Az Ahogy tetszik előadás főszereplője vitathatatlanul Jaques, azaz Udvaros Dorottya. Udvaros az, akinek a rendezés már a szereposztással külön hangsúlyt ad. Ő az, akinek belső harcát is láthatjuk egy jelenet erejéig: a szarvas levágásakor elképzeli, hogy az állatot lelövő "gyilkost" főbe lövi. És ő az, aki az előadás végén a titkos-rejtélyes erdőben marad.

Az előadás elején a jó útról letért rossz testvér és a trónbitorló uralkodó is, amint az erdőbe ér, megjavul, jó útra tér, megbánja addigi bűneit. Jaques, akit nő játszik, egyébként is kiemelhető a többiek közül, egyedül ismeri fel az erdő erejét. Az előadás a szerelmi szál helyett a természeti élet és a civilizált élet közötti választásra fekteti a hangsúlyt. A természet megrajzolása közben szerencsésen megjeleníti a rousseau-i elképzelést és a shakespeare-i misztikus világelrendezést is. Egy sokrétegű dráma sokrétegű előadása.

William Shakespeare: Ahogy tetszik

Fordító: Jánosházy György

Száműzött herceg, Frigyes herceg: Újvári Zoltán
Rosalinda: Trill Zsolt
Jaques: Udvaros Dorottya
Amiens, Dénes, Udvaronc: Kristán Attila
Célia: Fehér Tibor
Le Beau, Udvaronc: Schnell Ádám
Próbakő: Reviczky Gábor
Olivér, Udvaronc: Tóth László
Orlando: Szatory Dávid
Ádám: Bodrogi Gyula
Corinnus, Udvaronc: Szarvas József
Silvius, Udvaronc: Rácz József
Phoebe, Udvaronc: Farkas Dénes
Juci: Eperjes Károly
Vili: Sőtér István
Hymen, Udvaroncok, Énekesek, Tündérek, Maszkok: Martinovics Dorina, Söptei Andrea, Tóth Auguszta, Katona Kinga, Kiss Emma, Mikecz Estilla, Roenhelt Zsuzsanna, Páll Mónika

Zeneszerző: Vasile Şirli
Díszlettervező: Helmut Stürmer
Jelmeztervező: Dragoş Buhagiar
Zongorán kísér: Komlósi Zsuzsa
Dramaturg: Kulcsár Edit
Rendezőasszisztens: Kolics Ágota

Rendező: Silviu Purcărete

Bemutató: 2014. február 14.
Nemzeti Színház
Budapesti Tavaszi Fesztivál