PRAE.HU: Milyen érzés zsűritagnak lenni, sokat vitázott-e a többiekkel?

Most vettem részt először zsűriben, így számomra kimondottan érdekes élmény volt. Nem acsarkodtunk. A legizgalmasabb, hogy csak egyetlen díjat oszthattunk ki, mégpedig a legjobb filmét. Nyilván, ha több kategória jön be a képbe, a tagok válogathatnak a nekik tetsző mozik közül, de végül mindig az lesz a győztes film, ami mindenkinek tetszik. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szóban forgó mű egy-egy tag kedvence. Dűlőre kell hát jutni. Ugyanakkor többeket ismerek, akik zsűriztek már, és láttam, hogyan fortyannak fel. "Nem értek egyet!" – így ellenkeznek. (nevet)

Valójában semmi szükség nem volt erre. A film, amire a választásunk esett, különféle okok miatt lopta be magát a szívünkbe. Részemről az a fő kérdés, hogyan definiáljuk a jó filmet? Vagy: kit tekinthetünk a legjobb rendezőnek, színésznek? Azon múlik, mi a te elképzelésed egy igazán potens rendezőről, kivált, ha ez az ember író-rendező. Nyerhet-e valaki rendezőként, miközben a filmje nem kap semmit? Ha engem, a producert kérdez, akkor a mozi egésze számít, az adott mű világa. Persze, a mozinak úgy kell lekötnie, ahogy van, számít a vizualitása, de az sem elhanyagolható, ki készítette, jó munkát végzett-e, a színészek hitelesnek tűnnek-e? Én tehát ilyen kérdések mentén gondolkodtam.

PRAE.HU: A legjobb film kiválasztása a rendezői teljesítményből fakad?
 

Nem, ez korántsem szükségszerű. Itt épp az számít, hol válik el a kettő. A legjobb filmet kellett jutalmazni, ám nem biztos, hogy azt a legjobb rendező is hozta össze. Ezek mást takarnak.
 

PRAE.HU: Hogyan született a Valahol Angliában, melynek Ön volt a producere? Mi ösztökélte Ben Wheatleyt vagy Önt az elkészítésére?
 

Csinálni kell a filmeket, nem pedig beszélni arról, hogy csináljuk azokat. A finanszírozásuk viszont rendkívül bonyodalmas. Olyannyira, hogy az életed java részében hajkurászhatod a pénzt ahelyett, hogy tényleg az ötleteden dolgoznál. Mi speciel untuk, hogy csak a gyártáson kérődzünk, és azt mondtuk: "Tudjátok, mit? Dobjuk össze a büdzsét!" A Down Terrace-t saját zsebből fizettük. Nagy szerencsénk volt vele, fantasztikusan fogadták a kritikusok, díjakat söpört be. Ráadásul az Egyesült Királyságban egyáltalán nincs könnyű dolguk az elsőfilmeseknek. Húzós meló. A pénzosztók szemében nem oszt, nem szoroz, honnan jöttél, ha nincsenek referenciáid. Lehetsz tévérendező, reklámfilmes, rövidfilmes, a moziban akkor is csak kezdő vagy. Számomra az bizonyult a leglogikusabbnak, hogy fogtam, és nekikezdtem. Ma már alig tart vissza valami, ez az egész nem olyan drága, mint annak idején. iPhone-nal is forgathatsz. Az ötlet számít, ami tőled ered, így igaznak hat. Ha a tanácsomat kérik, azt javaslom, mindenki két filmet tervezzen. Az első legyen amolyan szerelemgyerek, a másodikat tudd eladni, aztán imádkozz, hogy a közönség szeresse a debütödet. (nevet) Rizikós, tudom.
 

PRAE.HU: Tudna még beszélni kicsit a brit pénzosztási szisztémáról?
 

Ben és én jól jártunk. Az elsőnél magunkra voltunk utalva, a másodikba beszállt a Warp Films nevű produkciós cég, ez a stúdió bábáskodott a Tirannoszaurusz, a Submarine és az Ez itt Anglia fölött. Nyolc mozira kötöttek szerződést, immár Warp X-ként futnak. Peter Strickland filmje, a Berberian Sound Studio jött a mi filmünk, vagyis a Halállista után, így a miénk lett a hatodik a sorban, Peter rendezése a hetedik. Utána pedig a Csak saját felelősségre...

PRAE.HU: Ó, imádtam! Ősszel láttam Miskolcon. Zseniális.
 

... a nyolcadik. A Halállista is a szerződés értelmében készült, ráadásul a Warp szeretett volna Bennel dolgozni, ezért a mi cégünk, a Rook Films ugyanúgy közreműködött. Ezt szintén lelkesen fogadták, így kapcsolatba léphettünk a BFI (British Film Institute – Sz. Á.) nagy fejeseivel, akik innentől tudták, kik vagyunk. Benyújthatjuk a projektjeinket, és ők rábólintanak. A Film4 hasonlóan jelentékeny. Ők kimondottan ragaszkodnak a rendezőikhez, például Steve McQueen mindhárom filmjében (Éhség, A szégyentelen, 12 év rabszolgaság – Sz. Á.) benne volt a kezük. Tényleg, csak az első lépést kell megtenni. Nehéz befejezni az első nagyjátékfilmet, de ha megvan, onnantól számításba vesznek, megismernek. Pályázni természetesen ugyanúgy kell, mint bárki másnak. Felmész a weboldalukra, és az egész egy nyitott könyv, nem valami titkos társaság, a döntéshozás szintén pártatlan. Egy befutott alkotónak persze könnyebb dolga van: nagyszerű kritikákat kap, bejárja a fesztiválokat, aztán hamarabb mondanak igent a következő filmtervére. Fontos mindez. Napjainkban rengeteg forrásból érkeznek filmek, könnyen elérhetők a nézők. Egyszerűen hangzik, csak egy jó filmre van szükség, hiszen az embereket érdekli a mozi. Annyi, de annyi fesztivált találni a világon, és a közönséget sem hagyja hidegen a felhozatal. Nem is tudják azonnal, mire számíthatnak, így kivált fontos, milyen filmet készítünk.
 

PRAE.HU: Mi a különbség a brit és az amerikai produceri rendszer között?

Az amerikaiak nem adnak pénzt. (nevet) Onnan tényleg nem érkezett semmi. Jelenleg egy nagyobb kiállítású produkcióhoz igyekszünk finanszírozót találni, de ez már jóval bonyolultabb ügy, mert ha nagyobb a költségvetés, akkor nyomós okot ildomos mondani, hogy pénzhez jussunk, ehhez pedig a szereposztáson át vezet az út. Így működik az ipar. A Valahol Angliában azért ennyire őrült, mert nagyon olcsó volt. Több pénz kell, mondjuk 20 millió dollár, hogy legyenek nagy nevek, akik miatt a néző beül a filmre. Angliában kvázi haldoklik a művészmozi intézménye. Manapság pedig érdekes időket élünk, hiszen kiszámíthatatlan, hogyan is néznek meg egy adott filmet. A filmkészítés pedig drága mulatság.

PRAE.HU: Tudja, ha látom egy film előtt a Film4 logóját, biztosra veszem, hogy egy kiváló munkát látok majd. Így volt ez tavaly szeptemberben a Csak saját felelősségre című opusznál vagy korábban a Harry Brown esetében...
 

Sok szerv érdekelt a pénzosztásban. A legnagyobbak alighanem a Film4, a BFI és a BBC Films. Ezeken túl még rengeteg stúdiós dolog adódik, magánpénzek forognak kézen-közön, minden komplikált. Hangsúlyozom, nekünk szerencsénk volt.
 

PRAE.HU: Tavaly ősszel hazánkban forgott Peter Strickland következő filmje, a The Duke of Burgundy. Mennyit árulhat el róla?
 

Zseniális. Nagyon jó. Műfajfilmnek nézem, ez Peter válasza a ’70-es évekbeli drámákra. Európai hangulat lengi át, igen különleges és furcsa. 
 

Fotó: Bach Máté.