Arnon Grunberg: A betegség nélküli ember



Szerző: Grunberg, Arnon
Cím: A betegség nélküli ember
Információk: 280 oldal, kartonált, 2800 Ft
ISBN: 978 963 693 534 4
 
Arnon Grunberg új regényében kafkai vonásokkal és a tőle megszokott kegyetlen humorral ábrázolja, ahogy a nyugat-európai szemléletmód zátonyra fut a számára kaotikus Közel-Kelet kiszámíthatatlan viszonyain. A regény főhőse Samarendra Ambani, svájci állampolgár és sikeres építész, „más emberek boldogságának nagy, névtelen manipulátora” (ahogy önmagát látja). A férfi kényelmes élete (jól fizető állás, szép barátnő, higiénikus szex) alaposan félresiklik, amikor egy rejtélyes befektető megbízásából Bagdadba utazik, hogy megtervezzen egy operaházat. Utazása az iraki fővárosba a kezdeti csalódottságtól a szenvedésen át az életveszélyig vezet. Sam testileg és szellemileg egyaránt megtörten érkezik haza Zürichbe barátnőjéhez. Néhány hónappal később, mit sem tanulva a leckéből, elfogad egy újabb megbízást: ezúttal Dubaiban kell megépítenie a Nemzeti Könyvtár épületét. Újabb útja során Samnek rá kell döbbennie, hogy a történelem nagyon is képes megismételni önmagát, és hogy az európai útlevél távolról sem jelent garanciát a biztonságos hazatérésre. („Naiv volt, és a naivitás rosszabb a hülyeségnél, még talán a gonoszságnál is rosszabb.”)

A betegség nélküli ember tragikomikus látlelet a korról, amelyben élünk – az igazságosságról, a megaláztatásról, a hamis biztonságérzetről és a modern építészet túlzásairól. Grunberg kafkai kegyetlenséggel űzi hősét egy olyan világban, amelyből az nem fog fel sokkal többet, mint szállodai szobájában a csótányok.

A. F. Th. van der Heijden: Tonio 
Fordította Fenyves Miklós
 


Gondolat Kiadó, 2014
ISBN 978 963 693 532 0
494 oldal, 3990 Ft
 
„A Tonio a legerőteljesebb és leghatalmasabb teljesítmények közé tartozik, amelyeket csak az emberi szellem önmaga ellentétével, a halállal és a semmivel szemben képes felmutatni.”
Die Welt
 
A. F. Th. van der Heijden holland író Tonio című regénye szinte napra pontosan egy évvel azután jelent meg, hogy az író huszonegy éves fia, Tonio 2010 pünkösdvasárnapján életét vesztette egy közlekedési balesetben. Van der Heijden saját poklán kíséri végig olvasóját, s megbízható elbeszélő lévén nem engedi el a kezét a könyv végéig.

A könyv nem életrajz, nem is feljegyzések füzére vagy napló, hanem megkomponált regény, de minden formai zártsága ellenére is kicsap belőle a gyötrő fájdalom. A szöveg nem terápiás céllal íródott; szerzője az írás médiuma révén próbálja életben tartani szeretett halottját. És csakugyan, ahogy mindinkább összefonódik a Tonio kórházba szállítását követő órák, napok és hetek „sűrű leírása”, a Tonióval töltött évek története és Tonio utolsó napjainak detektívregény-szerű rekonstrukciója, úgy elevenedik meg a fiú (és vele együtt az apa) alakja a könyv lapjain.

A szerző nem kíméli sem önmagát, sem olvasóját; mégis, meglehetősen paradox módon, a könyv letehetetlen – talán mert a nagy nyelvi erővel megírt (például a kisfiú Toniót felidéző) részletekben a szerző valami alapvetőt képes elmondani az emberi létezés szépségéről és fájdalmáról. Mintha a művet létrehozó erőfeszítéssel is csak azt akarná tanúsítani, hogy nem apadt el a Tonióból áradó energia: ha a „Fekete Pünkösd” után is képes tovább írni, az arra bizonyság, hogy fia továbbra is teremtő részese munkáinak.

A. F. Th. van der Heijden (1951) az Eindhoven melletti Geldropban született, Nijmegenben tanult pszichológiát és filozófiát, majd, miután Amszterdamba költözött, az írással kezdett foglalkozni. Hollandiai hírnevét a De tandeloze tijd (A fogatlan idő) című regényfolyama alapozta meg, melynek 1983 és 1996 között publikált hét kötete a hetvenes–nyolcvanas évek Amszterdamját eleveníti meg. 2003-ban jelent meg a De Movo Tapes, a Homo duplex címet viselő új regényciklus első darabja, amelynek eddigi utolsó kötete 2007-ben látott napvilágot (Het schervengericht, Cserépszavazás).

A Tonióért szerzője 2012-ben elnyerte a rangos Libris Irodalmi Díjat. Életművét 2011-ben a Constantijn Huygens, majd 2013-ban a P. C. Hooft Díjjal jutalmazták.
 
Van úgy, hogy szorosan magamhoz fognám. Legtöbbször ágyban fekve támad ez a gondolatom, olyankor, amikor olvasok, és egyszer csak félreteszem a könyvet. Gyere csak, mondom hangtalanul. Gyere, Tonio, ide, a takaróm alá. Majd én melegen tartalak.

A teste ernyedt, akarattalan, de nem hideg. Az úton fekvő Tonio az, nem sokkal a gázolás után, fél nappal a halála előtt. A piros Suzuki utasai ott állnak az autó mellett, nem mernek rápillantani az arrébb nyekkentett testre. Még nem lehet hallani a rendőrség és a mentők szirénáit. A villogók kék lobogása is csak később tűnik fel. Ez az a perc, amikor felnyalábolom, és elviszem őt az ágyamig, amelyen félrehajtom a takarót.

Gyere csak. Jó szorosan mellém. Ez majd melegen tart. Mindjárt itt lesznek, hogy segítsenek rajtad.

Kjersti Annesdatter Skomsvold: Gyorsuló lépteim távolba tűnnek
Fordította Fejérvári Boldizsár



Gondolat Kiadó, 2014
125 oldal, 2400 Ft
ISBN 978 963 693 485 9

Mathea Martinsen a betűk, rímek és számok szerelmese, így tökéletes társra talál férjében, a statisztikai hivatal tisztviselőjében. Eleven pillanatképek során keresztül ismerjük meg kettejük életútját az immár öreg Mathea szemszögéből, aki egy kicsiny lakásban él Oslo külvárosában, és nem egykönnyen nyílik meg mások felé, de a legmindennapibb események is különleges kalanddá nemesednek az életében. Tudja, hány kavics van az iskolaudvaron (ha a kisebbeket és a nagyobbakat is összeszámoljuk), hány lapot kell statisztikailag letépni a vécépapírtekercsről, és hányszor kell átkeverni a kártyapaklit, bár az már nehezebb kérdés, hogy kinek osszon azután. És nem mellékesen kiválasztott: belécsapott a villám – igaz, ez kétes dicsőség, hiszen a villám csapta meg őt, nem pedig megfordítva.

Mint minden ember, Mathea is az élet nagy kérdéseire keresi a választ: mi van a „ragadd meg a napot!” vezérelve és a rideg statisztikai igazság, a hírnév és elismerés, illetve az ismeretlenség és láthatatlanság közötti senkiföldjén. Aki pedig elég kitartóan keres, az előbb-utóbb talál, így végül az is kiderül, hogy Mathea életének értelmét egy időkapszula, egy fülvédőkből varrott kabát, egy alkalmi ismerősnek adományozott óra, netán valami más jelenti-e majd.

„Igen vicces, kétségbeejtően szomorú, és nagyon igaz.”
Eileen Battersby, Irish Times

„Az olvasó mindvégig jól szórakozik, és lépten-nyomon meghökken. A könyv egyszerre kegyetlen és vicces. Az év leghumorosabb kiadványa a gyászkönyv kategóriában.”
Sindre Hovdenakk, Verdens Gang

Kjersti Annesdatter Skomsvold 1979-ben született, és első diplomáit matematikából és számítástechnikából szerezte. Harmincéves sem volt még, amikor a Gyorsuló lépteim távolba tűnnek berobbant a norvég irodalomba, elnyervén a legjobb első könyvnek járó Tarjei Vesaas-díjat. 2014-ben a regényből készült színdarabot is bemutatták. A szerző első regénye óta egy újabb regényt és egy verseskötetet jelentetett meg.

Most arra gondolok, hogy a saját egyénként való felfogásomon is felül kellene emelkednem, és a világegésszel kellene azonosulnom, de ez nem megy, olyan messze vagyok a világegésztől, hogy csak na. De talán még nem késő, és eszembe jut a lehetőség, hogy valaki észrevesz, amikor lemegyek a közértbe. De mit tennék, ha ez bekövetkezne? Feltehetően semmit, amivel bizonyára csalódást okoznék az illetőnek. Sosem hallottam olyanról, hogy valakinek imponált volna a semmi, én pedig nem szívesen okozok csalódást.

***

Egyre inkább exponálnom kell magam a halállal szemben, no persze nem szabad túl messzire mennem, belátom, hogy a finom egyensúlyon múlik minden, de végül képes lehetnék együtt élni azzal, hogy meg fogok halni. Magam előtt kétféle utat látok, és sorra veszem őket.

1. Temetőbe járhatnék, temetéseken vehetnék részt, megtervezhetem a saját temetésemet. Amikor elmondtam Epszilonnak, hogy melyik éneket kívánom a temetésemre, kuncogtam magamban, elvégre én nem halhatok meg. Kuncogásom azonban abbamaradt, amikor Epszilon ceruzát kerített, és felírta az éneket az almanachjába.
Hát nem szörnyű, hogy az ember a saját temetéséről elmélkedjen? Talán könnyebb, ha valaki másét tervezem el.

2. Elkezdhetnék veszélyesen élni. Átmehetnék az utcán anélkül, hogy előtte balra, majd jobbra néztem volna, azután ismét balra.
Az utolsó eshetőség, amely eszembe jut, hogy „elfelejtem” lekapcsolni a gáztűzhelyt, és úgy döntök, ezzel fogom kezdeni.

Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare
Fordította Bényei Tamás


 
Gondolat Kiadó, 2014
Kb. 450 oldal, 3990 Ft
ISBN 978 963 693 513 9
 
Mire végzek majd, kegyelmeteknek is muszáj lesz elismerniük: nem hord a föld a hátán olyan embert – sem férfit, sem nőt –, aki az öreg Pickleherringnél többet tudna a néhai Mr. Shakespeare-ről.
  
Egy londoni bordély manzárdszobájában egy öreg komédiás William Shakespeare első életrajzán dolgozik. Ki volna alkalmasabb erre a feladatra, mint ő, Robert Reynolds, alias Pickleherring, aki zsenge ifjúságától kezdve olyan fontos női szerepek első megformálója volt a Mester társulatában, mint Kleopátra, Júlia, Rosalinda vagy Lady Macbeth? És aki igen közel állt Shakespeare-hez, barátja, sőt tán szerelme volt?

Megtudhatjuk e könyvből, hogy milyen szerepet játszott Erzsébet királynő Shakespeare fogantatásában. Vagy hogy mivel foglalkozott Will, mielőtt drámaírásra adta volna a fejét. Avagy hogy kiről mintázta Falstaff alakját. És hogy ki(k) volt(ak) a szonettek titokzatos Fekete Hölgye(i). Meg hogy pontosan hogyan is halt meg Shakespeare, s melyek voltak az utolsó szavak, melyek elhagyták ajkát. Nem is beszélve egy teljes szonettről és elveszett drámarészletekről, melyek műveinek egyetlen kiadásában sem láttak még napvilágot. És sok-sok egyébről: mesékről, balladákról, dalokról, ízes káromkodásokról, mondókákról, szaftos pletykákról és bölcs elmélkedésekről.
Pickleherring írása rendkívül tudós mű, ugyanakkor rendkívül pajzán is; egyszerre a nagy drámaíró életrajza és egy cseppet sem szégyellős bohém önéletrajza. A Robert Nye életművét megkoronázó regény végtelenül összetett játék mindazzal, amit valaha írtak Shakespeare-ről, és mindazzal, amit Shakespeare valaha írt: komolytalan, szellemes, szókimondó és frivol, mélyen emberi és megindító szöveg, mely Bényei Tamás ihletett fordításában szólal meg magyarul.
 
„E könyv méltó párja Anthony Burgess Nem fénylik, mint a napjának. Színtiszta szórakozás.”
Kirkus Review
 
„Fantasztikus, megindító, bizarr... Nye biztos kézzel eleveníti meg Pickleherring korának látványait, hangjait és nyelvezetét.”
Los Angeles Times

Robert Nye (1939) angol költő, író, drámaíró, kritikus. Írországban él. Tizenhat évesen, miután első verse megjelent a London Magazine című lapban, otthagyta az iskolát; azóta írásaiból él. Második regénye, a Falstaff (1976) igen kedvező kritikai fogadtatásban és számos elismerésben részesült (többek között elnyerte a Guardian Fiction Prize-t). Nye gyerekeknek szóló könyvek, a BBC számára írt rádiójátékok és színdarabok mellett összesen kilenc regényt jelentetett meg, közülük ez idáig egy, a Faust (1980) volt olvasható magyarul.

Robert Nye egyedülálló jelenség a kortárs irodalomban. Munkái ahhoz a Rabelais-tól és Sterne-től James Joyce-on át vezető irodalmi hagyományhoz csatlakoznak, melynek meghatározó jellemzője a rendkívüli filológiai és történelemi tudásanyagot megmozgató, ugyanakkor szellemes, kegyetlenül ironikus, szókimondó és olykor a pornográfiáig pajzán szöveg.