art&design
Vajon a gondolatváltoztatás, a megfordulás, az átalakulás, a korrekció vagy a megtérés kertje képződik meg a kiállításon? A címbe került görög "metanoia" szó ugyanis e jelentéskör valamelyik árnyalatára utal, a Magyar Katolikus Lexikon szerint pl. a kárhozat felé tartó ember megfordulását, jó, ill. jobb útra térését jelenti. De vajon lehet-e értelme valamiféle megtérésként értelmezni egy vizuális költészeti kiállítást?Valójában kérdésünk magában is foglalja a választ, hiszen a vizuális költemények lényegüknél fogva a líra és a képzőművészet közti elválaszthatatlanságot hangsúlyozzák, ilyen értelemben leszámolnak a – tisztán elkülöníthetőnek vélt – művészi kifejezésformák versengésére építő, paragone vita típusú megközelítésekkel, ez pedig annak belátásával jár együtt, hogy a médiumok szükségszerűen egymásba ágyazódva képezik meg a nekik tulajdonítható jelentéslehetőségeket.
Magolcsay Nagy Gábor zenész költőként elsődlegesen szövegeivel, Pántya Bea animátorként pedig koherenciateremtő vizuális tartalmakkal, a képi elemek kidolgozásával járult hozzá ennek a különleges kiállításnak a megvalósulásához. E két dimenzió elválaszthatatlanná válik a munkákban, s talán éppen ez az alapállás, a képi és szöveges aspektusok lényegi egybetartozásának belátása vezethet el bennünket bizonyos alkotói mechanizmusok jobb megértéséhez, a mű transzcendens és transzgresszív erejében való részesüléshez, egyfajta meditációhoz. Hiszen a vizuális költészet egyben elidőzésre késztető metaművészet is, minthogy nem csak a líra, de a képzőművészet belső összefüggéseire is képes reflektálni – azzal, ahogy nyíltan multimediális műfajként nyilvánul meg.A Metanoia Parkban találunk térben szétterített, figurált szövegkonstrukciót Téli tárlat címen; az itt Papp Tibor által elterjesztett logo-mandala műfaját továbbgondoló animált, interaktív munkákat a Triptichon digitális képkereteiben; a kiállított művek többsége mégis inkább a kétdimenziós, statikus szövegreprezentációra épít. A dinamikát nekünk kell megteremtenünk a döntések sorozataként összeálló betűsorok törvényszerűen egyéni megképzésével, hiszen pl. a kör alakú, központozott és szimmetrikus logo-mandalák a tengelyük mentén szinte mindig megfordíthatók, szavaik pedig gyakran visszafelé szintén olvashatóak, így abban is szabad kezünk – vagy inkább szabad szemünk – van, hogy hol lépünk be a kép- és szövegtér szemantikai mezejének feltárásába, s mikor adjuk fel a lehetséges olvasatok sorra vételét.
A Metanoia Park a megtérés kertje, amely átmenetet képez – ezúttal nem pusztán az ember alkotta mesterséges tér és az uralmunkon kívül eső táj létmódja közt, mint a kert, hanem – a vizuális érzékelés eredendően feldaraboló, idő- és tértörésekre koncentráló volta és az olvasás kultúrája által kitermelt betűrendszerek statikája között.
Ez a park, a szavak parkja, képekkel van kikövezve. Vagy éppen fordítva: ez a park, a képek parkja, amely szavakkal van kikövezve. A megfordítás, a visszafelé olvasás, a kombinatorikusság szinte valamennyi műtárgy lényegéhez tartozik. Példaképp a tárlat egyik legizgalmasabb és kicsit mégis külön életet élő darabját szeretném most valamivel hosszabban is elemezni, hiszen ennek a parknak elhalálozott állata is van...A Kuvasz című munkán egy kibelezett kutya artériái, belei rajzolódnak ki az összevarrt textildarabokból, amelyek ráadásul szöveges elemek, mégpedig visszafelé is értelmes szavakat képező betűk hordozóivá válnak – tehát nem szigorú értelemben vett palindrómákról van szó. A balról jobbra kibetűzhető "Szavuk TŐR vason ima létirány" szósor elsőre kissé összefüggéstelennek látszik, viszont nagyon is sűrű, a textilből képzett hús eredetére utaló szavak ezek: a "Szavuk TŐR" ruhadarabokból álló szópár metafora, egyben viszont mintegy a kibelezés nyelvi megképzéseként is értelmezhető, és különös hangsúlyt kap a kézírásszerű formátumot váltó nagybetűk miatt. A "vason ima" szintagma pedig egyrészt a műtárgy anyagszerűségére utal, hiszen gyakorlatilag fémvázra szőtt textilszavakról beszélünk, melyek ebben a kvázi emlékműben a kuvaszért szóló gyászimává válnak. A "létirány" az "ima" szóhoz kapcsolódva pedig metafizikai távlatot teremt, de önreflexíven a szavak és így a létezés megfordíthatóságára vagy körkörösségére is utal.
A munkán szereplő szavak sorrendjének felcserélésével, visszafelé olvasva a "nyári tél aminosav RŐT kuvaSz" szósort kapjuk. Az α-aminosavak a fehérjemolekulák építőköveiként kiemelkedő jelentőségűek az élővilág számára, sok fehérjetípus valamely biokémiai folyamat katalizátoraként segíti elő a sejt életben maradását, épp ezért különös, hogy ebben a második olvasatban a fehérrel írt, halálon túliságra utaló "nyári tél" paradoxont követi az "aminosav" kémiai vegyület említése, amely a "kuvasz" szótól való elválasztottságában mutatkozik meg. Közéjük a vörös színű, nagybetűs "RŐT" betűsor ékelődik, s ez a gesztus – az ábrázolt belső szervek és a cím fényében – mintegy a vég, a halál jelölőjévé is válik.
Ha már a Kuvasz szövege értelmezhető imaként, szeretném felhívni a figyelmet a Lengő imák című stop motion-re is, amely animációs fázisrajzokon ábrázolja, hogyan képződik meg szénporkupacból egy különös szöveghálózat, s aztán az információk felsokszorozódásával miképp veszíti el a lap fehér felületeit és ezzel együtt jelentéshordozó erejét is. A Márcidus című munka különlegessége pedig az, hogy a rajta szereplő szövegek hologramszerűen az elrejtés-megmutatás kettősével játszanak: a vágott fólián más és más motívumok villannak elő és halványodnak el, ahogy elhaladunk a mű előtt, s ez a szöveg jelentésrétegeivel, tehát a tél utáni tavaszi kivirágzás képzetkörét líraian kiforgató metaforákkal összhangban történik.
A Metanoia Park egyébként is az évszakok közötti átmenetek helye, a Férfihang II. című vizuális költemény például a tavasz logo-mandalája, a Horizont pedig a fák leveleinek lehullásával visszanyert kilátásra utal, miközben a lapra került levelek "előtüremkedő hátteret" vagyis "háttérbe húzódó előteret" képeznek a képmező telet előjelező, fehéren hagyott szövegének. A Fátum és a Teknő diptichonja már egyértelműen a tél gondolatköréhez kapcsolódik, nem csak színeivel, hanem a logo-mandalaszerűen szerveződő szövegekből kiolvasható, abortuszra utaló, negatív tónusú jelentésekkel is, melyeknek különös nyomatékot ad a vászonnal habkarton lapra felfeszített babaforma kitüremkedése és a statikus, kikezdhetetlen betonlap között képződő termékeny feszültség. A nem felejthető és a megmásíthatatlan kettőse kap itt formát az emlékek kertjébe helyezve. Talán maga a "metanoia" ez, ha a megvalósított alkotás a feltárásban való megfordítás. Súly, melyet az olvasáskor nekünk is viselni kell.