Ha Sebestyén Mártáról van szó, első körben az utánozhatatlan – és véleményem szerint a népzenében évtizedek óta páratlan - énekhang, majd a végtelen szerénység és kedvesség jut eszembe. Koncertjei sosem mesterkéltek, mindig megvan bennük a spontaneitás: köszönhetően annak, hogy maga konferálja fel a dalokat, s gyakorlatilag az egész koncertet ő vezeti.

Most sem volt másképp. Az est koncepciója az volt, hogy különböző népek zenéit hallhatjuk Márta kedvenc filmes jeleneteivel megspékelve vagy – igazi csemegeként – a róla készült riportokkal, amatőr videókkal. Legnagyobb részben a magyar népzene képviseltette magát, hiszen – gondolnánk – a művésznő abban érzi leginkább otthon magát.

A kedves olvasót azonban el kell, hogy kedvtelenítsem: amikor skopjei népdalt énekel, akkor azt hinnénk róla, hogy macedón, amikor isztambulit, akkor töröknek gondolnánk, amikor pedig a görög barátaival zenél együtt, Göröghonból valónak hinnénk. Egyszóval – gondolom, ezt a felsorolt nemzetségek is megerősítenék – Márta nem végez félkész munkát: egy adott nemzet népdalánál minden egyes sejtjében érezhető, hogy magáévá tette annak összes elemét (táncot, nyelvet stb).



A magyar népzenei frontot – ahogy Márta nevezte őket – "régi barátai" erősítették: Soós András, Gombai Tamás, Havasréti Pál és Hegedűs Luca a csodálatos erdélyi népzenék talpalávalóit húzták, a Sebő Együttes pedig szokásához híven megzenésített versekkel színesítette az estét (a bolgár vagy macedón népdalt legtöbbször eredeti nyelven, majd Nagy László fordításában magyarul hallhattuk).



Az est számomra egyik leglenyűgözőbb pillanata azonban az volt, amikor egyenként három dudanótás jött a színpadra, somogyi népdalokat játszva, majd negyedikként Márta is becsatlakozott, aki – már hangszer nélkül – a dudához hasonló hangot adott ki magából. Ha már itt tartunk, szerintem nem áll távol az igazságtól az, aki hangszernek véli Márta énekhangját...

Sajnáltam, hogy a magyar népzenéhez most nem társultak táncosok. Pedig táncban egyébként nem volt hiány: a Tanac Néptáncegyüttest macedón, bolgár és moldvai csángó autentikus népviseletben táncoló 2-2 pár képviselte.

Ha ez eddig nem lett volna elég széleskörű "világ" zene, akkor a hivatalosan "világzenének" titulált zenét játszó Deep Forest együttes egyik tagja (Éric Mouquet Franciaországból) elégítette ki az eziránt érdeklődőket: előadták a Marta’s song néven ismert dalt (az Istenem, Istenemet, mely egy csíki népdal alapján íródott), mely az együttes Boheme című albumán szerepel. Az album 1994-ben Grammy-díjat kapott.

Ezután – visszavágásképpen – a francia zenész is "kénytelen volt" meghallgatni a dalt eredeti hangszerekkel, mártás hajlításokkal. Láthatóan nem volt ellenére...



Ha már a díjaknál tartunk, akkor nem maradhatott ki Az angol beteg című film Oscar-díjas betétdala a Szerelem, szerelem sem, mely eredetileg egy erdélyi faluból, Magyarszovátból származik.

A két és fél órás, szünet nélkülii koncert alapvető vonalvezetése a film lett volna, de épp erre nem jutott túl sok idő. Azt hiszem, Sebestyén Márta túl sok mindent szeretett volna nekünk megmutatni, gondolom, ezért nem volt idő szünetre sem...

Rövid filmrészleteket láthattunk például Gaál István Gyökerek című Bartók-trilógiájából, amiben egy néni kenyeret dagaszt. Ez a kenyér-motívum a koncert végén a Sodrásban című film utolsó képeinél is előkerül, amikor az idős néni kenyérrel és gyertyával keresi unokája holttestét a Tiszán.

Az amatőr videók közül kiemelkedik az, amelyben Isztambulban Bárdy György (Jumurdzsák szerepében megmaradva) török akcentussal próbál csecsebecséket eladni Mártának.

Az est egyik, számomra meghatározó momentumát már említettem. A másik akkor jött el, amikor reneszánsz dalokat adtak elő, többek között egy 17. századi olasz dalt, a Fuggi, fuggit, melynek a végén – szünet nélkül – szinte észrevétlenül kötöttek át kalotaszegi magyar népzenére. Az "összeillesztés" pedig tökéletesre sikeredett, s érdekes volt látni, hogy a különböző zenei kultúrák összepasszintása, az egymástól való "lopás" nem valamiféle modern, erőszakos folyamat, hanem ez már ki tudja mióta így megy.

Ezen dal esetében – Márta elmondása szerint – a mantovai Gonzaga-udvarba eljutott a kalotaszegi népzene, s a Gonzagák a "maguk képmására" formálták azt, az ottani zsidók pedig Purimkor játszották. Sőt, az izraeli himnusz dallamát is ez a dallam képezi.



Ezután az amolyan, népeken és korokon átívelő, elegyítő nagy örömzenélésből visszavettek, és a Sodrásban című film említett jelenete után a moldvai A fényes nap szívbemarkolóan és meghatóan szép dallama következett. 

A tapsvihar után már csak Márta tért vissza a színpadra Sebő Ferenccel, aki dorombon kísérte a művésznőt, és az Úgy néztem magamra mindig kezdetű dalt adták elő.



Úgy gondolom, ezzel a koncerttel Sebestyén Márta sok arra érdemes embernek állított méltó emléket: Kallós Zoltán és Halmos Béla néprajzkutatóknak, a filmek készítőinek és nem utolsósorban Bartók Bélának (a hangversenyterem is róla lett elnevezve), aki nélkül – ahogy Márta többször is jelezte – ez a sok "gyönyörűség" most nem lenne.

Na és persze a (magyar) népzenének.

Közreműködött:

Éric Mouquet (Deep Forest) - szintetizátorok
Soós András, Gombai Tamás - hegedű
Havasréti Pál - nagybőgő
Hegedűs Luca - cimbalom
Szabó Zoltán, Tóth Zsombor, Végh Andor - duda
Sofia Labropoulou - santur
Andrejszki Judit - csembaló
Caius Herta - lant
Szabó Zsolt, Laczhegyi Anna - gamba
Molnár Andrea - furulya
Stevce Stojkovski - kaval, duda, népi fúvós hangszerek
Pece Petreski - tapan, kaval
Sebő Együttes
Tanac Néptáncegyüttes