Damrosch professzor munkássága igen kiterjedt, foglalkozik a világirodalom elméletével, irodalom és egyetemes történelem kapcsolatával, a különböző írásrendszerek szerepével a világirodalom tekintetében, de fordít is (fordításai között megtalálhatók például Walther von der Vogelweide, Madame de Staёl művei), emellett az utóbbi időben mintegy 190 előadást tartott világszerte. Előadásainak és szemináriumainak központi kérdésfeltevése szakterületétől korántsem függetlenül a világirodalom mibenléte volt. Ennek megfelelően a világirodalom megközelítésének lehetséges módjait, a világirodalommal kapcsolatos olvasási stratégiákat, többek között a különböző kultúrákból származó irodalmi művek összehasonlító elemzését helyezték fókuszba. Kiemelt hangsúlyt kapott a kulturális kontextus jelentősége az irodalmi szövegek olvasásában, a különböző kultúrák találkozása, a lokális és a globális, a nemzeti és a nemzetközi fogalma, valamint interakciója.

David Damrosch: What is World Literature? (2003)
 

Ezt az összjátékot, vagyis világirodalom és nemzeti irodalom érintkezését és összetett kapcsolatát a két előadás címe is jelzi tükörszerű elrendezésben: The World in the Nation – From National Languages to Global Markets [A világ a nemzetben – Nemzeti nyelvektől a nemzeti piacokig], valamint The Nation in the World – Local Writers in Global Markets [A nemzet a világban – Helyi írók a globális piacokon]. Az első előadás tehát világirodalom és nemzeti irodalom kölcsönhatását vizsgálta. Kiindulásként Damrosch megfogalmazta, hogy a világirodalom alapvetően a nyugati kultúra fogalma, miközben bele kellene tartoznia például a kínai irodalomnak is. Így felvethető a fogalommal kapcsolatos egyik legfőbb probléma: vajon a világ irodalmából mennyit vagyunk képesek elolvasni? Miként azt is fontos tekintetbe venni, hogy a világirodalmat nem kezelhetjük egységes egészként, egyetlen rendszerként, mivel az alapvetően a nemzeti irodalmakon alapul. Ehhez hasonlóan a nemzeti kultúrát sem különíthetjük el egyértelműen a globálistól. Az előadás során ennek igazolására láthattunk számtalan példát, amelyek a különböző kulturális jelenségek komplex keringésére mutattak rá. Az eltérő kultúrák furcsa együttállására volt érdekes példa az épület, amely Vietnamban a kommunista párt győzelmét hirdette egy plakáton, amelyen a KFC reklámja is szerepelt. De hasonló az a könyvesbolt kirakatában díszelgő könyv is, amelynek borítója – valószínűleg reklámfogásként – Micimackót ábrázolja, miközben vietnami történeteket tartalmaz.
 

David Damrosch előadása az ELTE BTK-n (2014. március 13.)
(Háttérben: Vietnami könyvesbolt kirakata)
 

A világirodalom nemzeti irodalomra tett hatása kapcsán természetesen a fordítás szerepe is fontos hangsúlyt kap, hiszen a nemzeti irodalom nagyon sok fordított szöveget foglal magába. Ez a kultúra importálásának és exportálásának a megnyilvánulása egyben. Bár a fordítás ma sokszor komoly kérdéseket vet fel (például vajon mennyire képes közvetíteni az eredeti művet és a kulturális kontextusokat egy nem eredeti nyelven olvasott szöveg?), a 19. századig mindez nem volt problematikus. A fordítás és az idegen nyelv, a nemzeti és a kozmopolita komplex érintkezésének izgalmas példája volt Oswald de Andrade brazil költő Manifesto Antropófago című esszéje, amelynek elhíresült mondatában – "Tupí or not Tupí: that is the question." [az angol fordítást idézem, amely maga is fordíthatatlan] – a tárgyalt problémák összetett módon nyilvánulnak meg: az esszé amellett érvel, hogy a brazil kultúra legnagyobb erőssége, hogy mindig is más kultúrákat "kannibalizált", miközben rájátszik arra az érdeklődésre is, amelyet a modern kultúra a törzsi rítusként értett kannibalizmusiránt táplált. A kannibalizmus így a posztkolonialista kulturális dominanciával szemben Brazília önérvényesítésének egy lehetséges módjává válik. A sor egyszerre a tupik (Brazília területének legrégebbi lakói, akik gyakorolták a kannibalizmus bizonyos formáit) ünneplése és a kannibalizmus metaforikus instanciája: bekebelezi Shakespeare-t. Ezáltal az európai irodalom iránti kétértelmű vonzódás is megnyilvánul a szövegben.

"Tupí or not Tupí?" (Oswald de Andrade: Manifesto Antropófago)
 

Fontos lenne, hogy változtassunk a nézőponton és a megfogalmazáson: nem pusztán hatásról kellene beszélnünk, hanem együttes jelenlétről. Ez arra is rávilágíthat, hogy a világirodalmat csak nemzeti kontextusban vagyunk képesek megtapasztalni, és hogy a külföldi írók a nemzeti irodalom részeként válnak jelentőssé számunkra. Ugyanígy az irodalmi globalizmus kérdésköréhez tartozik az is, amikor szűkebb nyelvterületek alkotói nem anyanyelvükön írják műveiket, hanem szándékosan elterjedtebb nyelvet választanak, ez esetben pedig saját országuk olvasói csak fordításban olvashatják műveiket (például Nabokov). Ilyen esetekben merül fel a piac vagy a népszerűség szerepe, amely ily módon az irodalom megszületését is befolyásolja. Ugyanakkor ennek fordítottja is igaz lehet, mikor egy kisebb nyelv szerzőjének művét a "nagyok" fedezik fel: összetett példa a fentebbiekre, hogy a román Ionesco franciául írt Kopasz énekesnőjét először az angol BBC-n mutatták be, majd a német Düsseldorfban. A sok-sok példa szemléltetését követően Damrosch a nemzeti irodalom fogalma helyett a nemzetközi nemzeti irodalom fogalmát indítványozta, miként szerinte inkább nemzeti piacról, helyi irodalmi kultúráról, mint nemzeti irodalomról kellene beszélnünk. A világirodalom pedig ilyen értelemben egyfajta olvasásmód lenne, egyfajta többnyelvűség.
 

Eugène Ionesco: Kopasz énekesnő
 

A második előadás éppen az ellenkező irányból vizsgálta világirodalom és nemzeti irodalom kölcsönhatását: hogyan válhat a nemzeti irodalom globálissá, milyen hatással lehet a nemzeti kultúrára és irodalomra? Damrosch egyik visszatérő példája Kipling volt, akit az első globális írónak lehet tekinteni. A szerző egyszerre gondolkodott belső és külső pozícióból, írásait pedig mára öt kontinensen olvassák. Ebben az értelemben feltalálja a globális Európát. Olyan formákat hoz létre, amelyeket később más írók is alkalmaznak, például az idegen szavakat meghagyja fordítás nélkül, aminek következtében azok megőrzik rejtélyességüket. Etnográfiai kíváncsiság vezérli. Egyszerre tartozik egy kultúrához és kívülálló is (ír angol, aki beszéli az indiai nyelvet, valamint találkozik a Dalai Lámával, a buddhizmussal). Damrosch másik példaként P. G. Wodehouse-t tárgyalta, aki saját (brit) angol nyelvű írásait fordította globális angolra, ami arra mutathat rá, hogyan alakul át a kulturális környezettel maga a nyelv is.
 

Kipling: Kim
 

Rendkívül érdekes esetként Pamuk művét és nemzetközi elismerésének összetett hatását szemléltette. A szerző által elnyert Nobel-díj egyszerre vonzott irodalmi olvasókat Isztambulba, és fejtett ki hatást a helyi környezetre. Ugyanis Pamuk Az ártatlanság múzeuma című könyve nyomán valóban létrejött egy múzeum, amelynek tetőterét a mű kézirata fedte, és amelybe ingyen lehetett belépni, amennyiben a látogató felmutatta a könyvet (melynek 520. oldala rejti a belépőjegyet). A múzeum kiépítése renoválta a környéket és munkalehetőséget biztosított a helyieknek. A regényt így a helyi környezet anyagába dolgozták bele: a globális keretet ennek révén lokális módon használták fel.
 

Múzeum Isztambulban Pamuk: Az ártatlanság múzeuma nyomán
 

Hasonlóan izgalmasan fonódik össze globális és lokális, fikció és valóság Sherlock Holmes története kapcsán a tibeti Jamyang Norbu regénye esetében. A különböző nyelveken legtöbbször szabadfordításban, magyarul Sherlock Holmes Tibetben címen megjelent Sherlock Holmes mandalája című könyv azt a két évet hivatott betölteni, amikor Sherlock eltűnik, s csupán annyit tudunk, Tibetben volt. Már az is árulkodik a kulturális különbségekről, hogy nagyon eltérő címekkel fordították le különböző nyelvekre, a mandala műfaja nem minden kultúrában ismert.
 

Jamyang Norbu: The Mandala of Sherlock Holmes
 

Az előadást követő beszélgetés során a fordítás kérdése került középpontba: vajon mennyire kapcsolódik a fordítás egy adott kultúrához, milyen mértékben szükséges fordítani a kulturális kontextust? Amit veszthetünk a fordítással, ugyanannyit nyerhetünk is. S itt felmerül, amikor a fordítás talán jobb is az eredetinél, ahogyan gondolhatunk arra is, miként Damrosch megfogalmazta, hogy a fordítás egy mű folytatódó élete.
 

Franco Moretti: Distant Reading
 

A szemináriumokon az előadás során felvetődött problémákat tárgyaltuk tovább. Az első alkalom, Paris: Capital of Cultural Capital, az első előadáshoz szorosan kapcsolódott. Többek között Pascale Casanova, Borges és Georg Brandes esszéit olvastuk. Brandes World Literature című szövege kapcsán beszéltünk arról, hogy egy adott nemzeti irodalmi kánon nem feltétlenül azonos a világirodalommal, evidensnek tűnik, de mindenki számára egyértelmű (Brandes például erről panaszkodik esszéjében), hogy a világirodalom szempontjából nem ugyanazok a művek lesznek fontosak, mint a nemzeti irodalom számára. Így előfordulhat, hogy a nemzeti irodalom nagyjai ismeretlenek maradnak más országokban, míg az adott kultúrának kevésbé fontos művek éppen külföldön válnak népszerűvé. Éppen ezért a világirodalom tanulmányozása során egyszerre kettős nézőpontot kell alkalmazni, ugyanúgy oda kell figyelni a helyi kultúra sajátosságaira és viszonyaira. Felmerült az irodalomtörténet, a kolonializmus és a popkultúra összetett viszonya és egymásra hatása is, emellett szó esett a gazdasági szempontok érvényesüléséről. Borges olvasásakor pedig megfogalmazódott, hogy a központ és periféria dichotómiáján túl kellene lépni, ily módon a nemzeti és nemzetközi irodalom új megvilágításba kerülhet. A második alkalom, A Far Cry From Florence: Localizing World Literature Franco Moretti ellentmondásos esszéit tárgyalta, akinek Distant Reading című könyve élénk vitákat kavart. Moretti kezdeményezését konkrét irodalmi szövegek (Petrarca, Walcott és Agha Shahid Ali műveinek) elemzése révén tette Damrosch vizsgálat tárgyává, miközben a középpontban a kultúra globalizációjának kérdése állt.

 

David Damrosch
 

David Damrosch látogatása sok fontos kérdést felvetett, inspiráló volt, hiszen az irodalomtudománnyal, humán tudományokkal foglalkozó közönség egy az eddigiektől különböző perspektívából láthatott rá saját tevékenységére, és ezáltal új kontextusban helyezhette el önmagát. Emellett a nem szakértő hallgató számára is élményt jelentett, hiszen a tudomány problémái mellett az irodalmi példákon keresztül tapasztalhattuk, milyen intenzív a kultúra körforgása. Továbbá olyan izgalmas eseteket is szemléltetett az előadó, amikor a fikció képes belépni a valóságba, hatással lenni egy kulturális környezetre és mindennapi életünkre egyaránt. Nagyobb távlatból fogalmazva pedig azt mondhatnánk, művészet és élet találkozásának színtereit mutatta be.

Az esemény plakátja megtekinthető: itt.

A fényképeket készítette: Cserba Aurél és L. Varga Péter.

David Damrosch mesterkurzusát az MTA-ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport (www.aitk.hu) „Kultúraalkotó médiumok, gyakorlatok és technikák” (TKI01241) és „Történés, médium, nyilvánosság” (NK81636) projektjei tették lehetővé együttműködésben „Az angol irodalom magyar története” (K101798) projekttel.