"És ha felkötnénk magunkat?" / Beckett Godot-ra várva című darabja nyomán / PRAE.HU

A Godot-improvizációk a programfüzet egyik lapján Godot-ra várva címmel szerepelt. Helyesen, mert itt az eredeti darabot láttuk némi impróval – szerencsére. Az pedig természetes már, hogy sok kiszólással, aktualizálással és újrafogalmazva. A nagy és híres Marcel Marceau nyomdokain egy Beckett-darab maszkkal és néhol akrobatikus mozgással távolodott el még az eredetileg eltávolodottól is.

Hol az a hely, ahol lenni, létezni, várni kell? Várni? Kell-e? Na és mit? Kit? Persze, az abszurd, a mindenről lemondó, a fa helyett is cserjét látó világ itt van. Ebben élünk. És a cserje-fa helyett nincs ott másik fa, de még cserje sem. Mégis keressük.

Aki nem hhallott volna a darabról: Két "főhősünk", Vladimir és Estragon (miszerint Didi és Gogo) semmiföldjén, egy fa tövében találkozik. Jól ismerik már egymást, és most szakadt ruhájukban, mindentől távol várnak, csak várnak Godot-ra. Godot pedig nem jön, csak egyszer üzen, hogy majd holnap jön, de holnap is ezt üzeni egy fura figurával. És mi lenne, ha mégis eljönne? Akkor talán történne valami talajt vesztett anti hőseinkkel? Ha Godot jönne, akkor megint mást kellene kitalálni, másra kellene várni.

Találkoznak azért másokkal, egy másik fura duóval, melynek egyik tagja, Pozzo, rabszolgaként, szinte kutyaként tart egy másik arctalan lényt, Luckyt. Ők talán még rosszabb helyzetben vannak Didiéknél, bár első pillanatban még Godot-nak hiszik a fura idegeneket, hol egyiket, hol másikat. Mikor másnap találkoznak velük, akkor már bizonyosan szerencsétlenebbek, hisz egyik megsüketült, a másik megvakult. Nyomorúságukban végképp egymásra szorulnak, csak egymásra számíthatnak.

Itt hangzik el Didiéktől a felvetés, hogy segítsenek-e nekik, vagy segítségüket inkább feltételekhez kössék-e. Ugye hogy mai? Igazi cselekmény, szokásos karakterek, drámai építkezés nincs, ne is várjuk! Beckett valami egészen mást talált ki.

Uuuu, ajjajj, eeeeeee! – valahogy így indul a sötétben az előadás. Hangutánzásban később sem volt hiány. Előtte még csörömpölés, csörgés, recsegés, aztán bejönnek a színészek, egyikük fél pár női cipőben egyensúlyozva... Olyan ez is, mint maga az életünk. Ő a cipőjétől nem tud megszabadulni, társa pedig a kalapjával bajlódik. Adják vissza a jogainkat, mondja egy helyütt egyikük – válasz, reakció nem jön. De ez a magvasnak tűnő mondandó is csak úgy szól, csak annyi jelentőséget kap, mint az, hogy répa vagy retek jut-e mára étek gyanánt.

Bevonják a közönséget, magyarul hangzik el egy-két mondat az egyébként román nyelvű előadásban. Az előadás során ezenkívül is többször kiszólnak, hozzánk szólnak, mint ahogy a magyarok számára egy adott pillanatban egy Omega-szám is, a Gyöngyhajú lány is felhangzik. Mögöttem ifjú színészhallgatók ültek, nekik nem volt világos a poén. Nem baj, a lényeg úgyis máshol van.

Didi és Gogo, Vladimir és Estragon megvívja saját harcát, összetartozásuk, önfeladásuk, szeretet-gyűlöletük, vívódásuk, létük semmisége, semmisségük tarthatatlansága, a kitörés lehetetlensége az, ami világos itt: "Csináljunk valami mást!" "Úristen, élet, könyörülj rajtam!" "Váljunk külön!" "Csak sikerül lábra állnom egyedül!" Végül pedig a már idézett szöveg, a kérdés: "... és ha felkötnénk magunkat?" Ezek a kulcsmondókák itt számomra. Világos, mint ahogy az is, hogy két ember gyilkos összetartozásáról van szó.

A Godot-improvizációkban itt és most, lehet, hogy Didiben és Gogóban önmagában rejlik a várt valami, valaki így együtt, ahogyan a cipőjüktől, illetve a kalapjuktól próbálnak megszabadulni - de hiába várják, hogy sikerüljön.

Beckett abszurd. Beckett abszurd volt. Mára a világ túljátszotta. Nem túllépte, de majdnem. Abszurdságában mindenképpen. Beckett a negyvenes évek végén írta a darabot, nagyon közel a második világháborúhoz. Első bemutatójára 1953-ban került sor. Más világ? Vagy nem is annyira? Itt élünk egyesülő és széteső birodalmak környékén, amikor a szavak, gondolatok egyik napról a másikra új lehetőséget kapnak. Amit tegnap még nem mondhattál ki, ma odakiabálod a másiknak gond nélkül. Széteső világ, széteső kapcsolatok. Értelmetlen vagy annak tűnő motyogások, dialógusok. Ragaszkodás, kapaszkodás, erőlködés, félelem és kihasználás, gyűlölködés és túlragozott szeretet, rabszolgatartás és állandó harc azzal is, aki itt áll vagy állna mellettünk.

Godot-improvizációk

Vladimir: Anatol GUZIC
Estragon: Ștefan BOUROȘU
Pozzo: Laurențiu VUTCĂRĂU
Lucky: Dan MELNIC
Fiú: Denis DIMITRIU

Rendező: Petru Vutcarau

2014. március 30.
Gobbi Hilda Színpad
Az Eugene Ionescu Színház, (Kisinyov, Moldova) vendégjátéka
Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában

Fotók forrása: Nemzeti Színház

színház

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról