gyerek
2014. 03. 29.
A zajt szeretem, a csöndtől mindig is féltem
Interjú Dóka Péterrel
Úgy gondolta, hogy a magyar gyerekirodalom nem eléggé sokszínű, ezért hozzátett még egy színt, a kéket. Dóka Péterrel beszélgettünk tavaly megjelent ifjúsági regényéről, legfrissebb olvasmányélményeiről és egy lila királylányról.
PRAE.HU: A sok mízes-mázas, a gyerekeknek az életből semmit meg nem mutató mesék után üdítő kivétel volt A kék hajú lány megjelenése. Szokatlan benne a téma és a kivitelezés is. Vajon a gyerekek fel vannak készülve olyan dolgokra, mint betegség, válás, halál? És a szülők? Bátrak? Nyitottak a kísérletező, a megszokottól elrugaszkodó mesékre?
Dóka Péter: Sokszor hallom felnőttektől: nem veszek szomorú könyvet a gyerekemnek, az élet éppen elég szomorú. Ezt az érvelést én sosem értettem. Szerintem pont azért kell szomorú, megrendítő könyveket is olvasni, mert az élet nem féktelen kacarászás reggeltől estig. Egy katartikus, erőteljes befejezés megtisztító hatású, ha tudunk sírni egy szép utolsó bekezdésen, akkor utána jobban vagyunk, másként nézünk a világra. A kék hajú lány egy gyerekeknek szóló melodráma – egy regény a sok közül. A magyar gyerekirodalom szerintem még mindig nem elég sokszínű, ezért is akartam hozzátenni egy színt. A kéket.
PRAE.HU: Érkeztek a könyvvel kapcsolatban szülői reakciók, olvasói levelek? Volt, aki kifogásolt valamit a történetben?
Csak néhány levelet kaptam, azokat sem szülőktől, hanem olvasóktól, főleg lányoktól, nőktől. Úgy tűnik, őket jobban megragadta A kék hajú lány témája, mint a fiúkat, férfiakat. A levelek írói nem kifogásoltak semmit a könyvben, a szöveg elindított bennük egy gondolkodási folyamatot, amit meg akartak osztani velem. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.
PRAE.HU: A Móra Kiadó szerkesztőjeként rengeteg kéziratot kap. Milyen visszatérő témák jelennek meg nagy átlagban a beküldött mesékben?
A szerkesztői feladatok mellett csak lassan tudok haladni a kéziratok olvasásával, és ez állandó lelkifurdalást okoz. A hozzánk kerülő kéziratok nagy része furcsa nevű manókról, koboldokról és kedves kiscicákról szól, a szerzők általában fiatal anyukák vagy nyugdíjasok.
PRAE.HU: Meseíróként milyen könyveket olvas? A felnőtteknek szóló irodalom mellett kiktől olvas szívesen gyerekkönyvet?
Főleg felnőtteknek szóló könyveket olvasok, mindig mást, összevissza. Nemrég Raymond Carver novelláit, most épen Daniel Kehlmann regényét, A világ fölmérését. A gyerekkönyvek közül nagyon szeretem Gimesi Dórától a Csomótündért, illetve Szergej Szedov Anyukamesék című könyvét.
PRAE.HU: A magyar irodalomban többeknél sokadik műfajként jön elő a meseírás. Balázs Béla, Móra Ferenc, Török Sándor, Tamkó-Sirató Károly, Kormos István mind alkottak más műfajokban. Sokáig másodrangú műfajként kezelték a mesét, aztán ez néha változott, például a fent említett Kormosnak köszönhetően. Mára mi a helyzet? Elfogadottá vált a mese és a meseíró?
Nem tudom. Szerencsére most már létezik egy kritikusi réteg, amelynek tagjai sokat foglalkoznak gyerekkönyvekkel, és ez jót tesz a gyerekirodalomnak és a szerzőknek is. Őszintén szólva szeretném, ha a kritikusok könyörtelenebbek lennének, ha okos emberek okos mondatai csapnának össze rendszeresen, és a gyerekirodalom vitáktól volna hangos. Rettegek a kimondatlanságtól, a lehúzó kritikát sokkal jobban el tudom viselni, mint a kritika hiányát. A zajt szeretem, a csöndtől mindig is féltem.
PRAE.HU: A kékhajú lány óta min dolgozik?
Jelenleg egy rövid kötetekből álló trilógia első részén dolgozom, egy időalagutas lovagregényen. A főhőst Kiskopasznak hívják, szuperereje van, és legjobb barátja Bibóca, a szürkemarha kölyök. És közben izgatottan várom, hogy végre lássam a könyvhétre tervezett meséskönyvem, a Lila királylány készülő illusztrációit.
PRAE.HU: Egy apró észrevétel, leejtett labda hangja, reggeli rigófütty, gyerekkiáltás, miből adódnak össze a történetei, a meséi? Figyel ezekre a behatásokra? Leköveti magában a mese születését?
Utólag mindig lekövetem, de nem szívesen beszélek róla. Ha esetleg érnek valamit a mesék és fennmaradnak, akkor úgyis lesz valaki, aki kibogozza, hogy mi volt a pontos motiváció. Ha meg halandó a mese, akkor ez úgysem fontos.
PRAE.HU: Hogy érzékeli, milyen irányba tart a kortárs meseirodalom? A témákban, ötletekben bátrabb, kísérletezőbb? Van elmozdulás?
A gyermekirodalomban – akármilyen durván hangzik is ez – a piac szabályai határoznak meg szinte mindent. Ez általában a közepesen tehetséges íróknak kedvez, akik megbízható ütemben tudnak dolgozni és elfogadható színvonalú, könnyen fogyasztható könyveket piacra dobni. Őket szeretik legjobban a kiadók, ők hozzák a nagy pénzt. A valóban tehetséges, ennek következtében érzékenyebb és emiatt gyakran hektikusabban dolgozó íróknak nehezebb betörniük a szakmába, ilyenkor sok múlik a szerencsén: találnak-e szponzort vagy támogató társat, van-e egy jó állásuk, ami mellett írni tudnak. Ha ezt a tehetséges réteget jobban sikerülne támogatni – akár államilag szervezetten, akár kiadói szinten –, bizonyosan jobb és színesebb lenne a magyar gyerekirodalom.
Dóka Péter: Sokszor hallom felnőttektől: nem veszek szomorú könyvet a gyerekemnek, az élet éppen elég szomorú. Ezt az érvelést én sosem értettem. Szerintem pont azért kell szomorú, megrendítő könyveket is olvasni, mert az élet nem féktelen kacarászás reggeltől estig. Egy katartikus, erőteljes befejezés megtisztító hatású, ha tudunk sírni egy szép utolsó bekezdésen, akkor utána jobban vagyunk, másként nézünk a világra. A kék hajú lány egy gyerekeknek szóló melodráma – egy regény a sok közül. A magyar gyerekirodalom szerintem még mindig nem elég sokszínű, ezért is akartam hozzátenni egy színt. A kéket.
PRAE.HU: Érkeztek a könyvvel kapcsolatban szülői reakciók, olvasói levelek? Volt, aki kifogásolt valamit a történetben?
Csak néhány levelet kaptam, azokat sem szülőktől, hanem olvasóktól, főleg lányoktól, nőktől. Úgy tűnik, őket jobban megragadta A kék hajú lány témája, mint a fiúkat, férfiakat. A levelek írói nem kifogásoltak semmit a könyvben, a szöveg elindított bennük egy gondolkodási folyamatot, amit meg akartak osztani velem. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.
PRAE.HU: A Móra Kiadó szerkesztőjeként rengeteg kéziratot kap. Milyen visszatérő témák jelennek meg nagy átlagban a beküldött mesékben?
A szerkesztői feladatok mellett csak lassan tudok haladni a kéziratok olvasásával, és ez állandó lelkifurdalást okoz. A hozzánk kerülő kéziratok nagy része furcsa nevű manókról, koboldokról és kedves kiscicákról szól, a szerzők általában fiatal anyukák vagy nyugdíjasok.
PRAE.HU: Meseíróként milyen könyveket olvas? A felnőtteknek szóló irodalom mellett kiktől olvas szívesen gyerekkönyvet?
Főleg felnőtteknek szóló könyveket olvasok, mindig mást, összevissza. Nemrég Raymond Carver novelláit, most épen Daniel Kehlmann regényét, A világ fölmérését. A gyerekkönyvek közül nagyon szeretem Gimesi Dórától a Csomótündért, illetve Szergej Szedov Anyukamesék című könyvét.
PRAE.HU: A magyar irodalomban többeknél sokadik műfajként jön elő a meseírás. Balázs Béla, Móra Ferenc, Török Sándor, Tamkó-Sirató Károly, Kormos István mind alkottak más műfajokban. Sokáig másodrangú műfajként kezelték a mesét, aztán ez néha változott, például a fent említett Kormosnak köszönhetően. Mára mi a helyzet? Elfogadottá vált a mese és a meseíró?
Nem tudom. Szerencsére most már létezik egy kritikusi réteg, amelynek tagjai sokat foglalkoznak gyerekkönyvekkel, és ez jót tesz a gyerekirodalomnak és a szerzőknek is. Őszintén szólva szeretném, ha a kritikusok könyörtelenebbek lennének, ha okos emberek okos mondatai csapnának össze rendszeresen, és a gyerekirodalom vitáktól volna hangos. Rettegek a kimondatlanságtól, a lehúzó kritikát sokkal jobban el tudom viselni, mint a kritika hiányát. A zajt szeretem, a csöndtől mindig is féltem.
PRAE.HU: A kékhajú lány óta min dolgozik?
Jelenleg egy rövid kötetekből álló trilógia első részén dolgozom, egy időalagutas lovagregényen. A főhőst Kiskopasznak hívják, szuperereje van, és legjobb barátja Bibóca, a szürkemarha kölyök. És közben izgatottan várom, hogy végre lássam a könyvhétre tervezett meséskönyvem, a Lila királylány készülő illusztrációit.
(fotó: Dian Viktória)
PRAE.HU: Egy apró észrevétel, leejtett labda hangja, reggeli rigófütty, gyerekkiáltás, miből adódnak össze a történetei, a meséi? Figyel ezekre a behatásokra? Leköveti magában a mese születését?
Utólag mindig lekövetem, de nem szívesen beszélek róla. Ha esetleg érnek valamit a mesék és fennmaradnak, akkor úgyis lesz valaki, aki kibogozza, hogy mi volt a pontos motiváció. Ha meg halandó a mese, akkor ez úgysem fontos.
PRAE.HU: Hogy érzékeli, milyen irányba tart a kortárs meseirodalom? A témákban, ötletekben bátrabb, kísérletezőbb? Van elmozdulás?
A gyermekirodalomban – akármilyen durván hangzik is ez – a piac szabályai határoznak meg szinte mindent. Ez általában a közepesen tehetséges íróknak kedvez, akik megbízható ütemben tudnak dolgozni és elfogadható színvonalú, könnyen fogyasztható könyveket piacra dobni. Őket szeretik legjobban a kiadók, ők hozzák a nagy pénzt. A valóban tehetséges, ennek következtében érzékenyebb és emiatt gyakran hektikusabban dolgozó íróknak nehezebb betörniük a szakmába, ilyenkor sok múlik a szerencsén: találnak-e szponzort vagy támogató társat, van-e egy jó állásuk, ami mellett írni tudnak. Ha ezt a tehetséges réteget jobban sikerülne támogatni – akár államilag szervezetten, akár kiadói szinten –, bizonyosan jobb és színesebb lenne a magyar gyerekirodalom.
Szerzők
-- Ayhan Gökhan --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
film
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
