2013 őszén indult útjára a 11 afrikai országon átivelő expedíció, melynek célja Kelet-Afrika társadalmi értékei, zárt közösségei, vallásai és kultúráinak megörökítésre volt. Gergely hetedik, közel 30 képből álló fotókiállítása Eltűnő Núbia címmel a budapesti Történeti Múzeum után Szegedre, a Móra Ferenc Múzeumba; Győrbe, a Rómer Flóris Múzeumba; Kecskemétre, a Cifra Palotába; valamint Békéscsabára, a Munkácsy Mihály Múzeumba látogat.
PRAE.HU: Hogyan lesz egy közgazdászból profi fotós?
 
Gyerekkorom óta szeretek fotózni, ez mind a mai napig megmaradt hobbiként, másodlagos szerepben. Mivel édesapám üzletember, mindig is érdekelt a pénzügy világa, így ez a fő csapásvonalam a karrier szempontjából. A Corvinuson elvégeztem egy menedzsment szakot, most vagyok pénzügyön és szeretném mester szakon folytatni valahol Európában. A kettő – a pénzügy és a fotózás – egyébként valamilyen szinten kapcsolódik egymáshoz és össze fog érni a jövőben, mivel a fotográfia révén ismertem meg Afrikát, ahol remek üzleti lehetőségeket, európaiak számára nehezen látható beruházásokat vettem észre.  
 
PRAE.HU: Tanultál egyébként fotózást?
 
Nem. Soha nem jártam fotóiskolába, inkább csak autodidakta módon fejlesztettem a tudásomat. Én annak a híve vagyok, hogy ki kell menni és fényképezni. Nyilván tudom az alapvető összefüggést a rekesz-záridő érzékenység, fehér egyensúly, expozíció, korrekció meg pár dolog között, de velem nem nagyon lehet elbeszélgetni a fotótechnika meg a fotóelmélet gyönyöreiről.   
PRAE.HU: Ennek ellenére az egyik képed díjat nyert a National Geographic Traveler nemzetközi fotópályázatán.

Igen. A 2012-es pályázaton különdíjat kaptam. Emellett a magyar sajtófotó évkönyvében is már a negyedik éve szerepelek, de alapvetően nem szeretek pályázni, mert azt gondolom, hogy ez egy teljesen szubjektív dolog, nehéz igazságosan rangsorolni az alkotásokat, hiszen egy képnek az az értéke, amit a kép nézője belelát. Főleg mondjuk egy NG volumenű pályázatnál, ahol 16.000 kép érkezik be. A legjobb 500 annyira tökéletes, hogy bőségesen megfelel a technikai kritériumoknak, onnantól a rangsorolás teljesen szubjektívvá válik.
 
PRAE.HU: Miért pont Afrika?
 
Mindig is szerettem különleges témákat feldolgozni és úgy gondolom, hogy Afrika egy fehér folt a térképen a magyarok és általában az európaiak számára. Itt lehet találni olyan zárt közösségeket, ahová még nem igazán jutott el fotós. Eddig 6 expedíciót csináltam 16 afrikai országban, de az egész még előtte, Indiában kezdődött, ahol végül is beleszerettem a harmadik világ hangulatába.

PRAE.HU: Hogyan fogadtak titeket – mint kamerás, fehérbőrű embereket – az ottaniak?
 
Alapvetően nagyon pozitívan, ez már a sokadig ilyen jellegű tapasztalatunk. Nagyon kedvesek, mindenki a maga módján. Nyilván vannak közösségek, mint például a muszlimok, akik kicsit zárkózottabbak, oda jó, ha egy ismerős visz be. Általában nem rohanunk le senkit, hanem szépen lassan megbarátkozunk velük, és utána kezdünk el dolgozni.
PRAE.HU: Ha jól tudom, még afrikai nevet is kaptál.
 
Igen. Észak-Kelet Etiópiában egy fegyveres muszlim pásztortól, egy afartól kaptam ezt a nevet, mikor a határra mentünk benzinért, ugyanis csak igazi Afarok lehetnek fegyverrel a határon. Így lettem Aytassou, ami annyit jelent afarul, hogy "külföldi férfi". Azóta is mindenhol így hívnak Afrikában. A név egyébként azt a filozófiát is tükrözi, amit expedícióim során követek: hogy igazán értékes pillanatokat örökíts meg a törzsek valódi világából, a közösség tagjává kell válnod, ami akár azt is jelentheti, hogy egy törzs vagy egy vallási kultusz részese leszel.
 
PRAE.HU: Mi volt a legemlékezetesebb pillanat számodra az út során?
 
Nyilván több is volt, de talán az emberek vendégszeretete és önzetlen segítőkészsége, ami igazán elképesztő. Alapvetően az iszlám vendégszeretete engem mindig nagyon rabul ejt, Afrikában én legjobban a muzulmán emberekben tudok megbízni és Szudán ebben a tekintetben is kiemelkedik. Például ha leülünk egy teázóba, "a vendéget meg kell vendégelni" elv szerint sohasem engedik, hogy mi fizessünk. Illetve a vidéki Szudánban nem fordulhat elő az, hogy kiraboljanak vagy meglopjanak. Pont a fordítottja történik: mindenki támogat, az ott töltött egy hónap pontosan ezt igazolja. 
 
PRAE.HU: Kerültetek veszélyes helyzetbe?
 
Kenyában a rendőrbűnözők karácsony előtt fehérekre vadásznak, akiket mindenféle ürüggyel bevisznek. Én véletlenül egy egyirányú utcába hajtottam be, ami nem volt kitáblázva. Rögtön letartóztattak, elvették az útlevelem és pénzt követeltek: 150 dollárt. Két napig akartak bent tartani, de egy köztiszteletnek örvendő muzulmán barátom végül pár óra alatt kihozott.
 PRAE.HU: Az expedíción készült 28 ezer felvételből az Eltűnő Núbia című kiállításon a szudáni fotók láthatóak. Ez az első kiállításod?

Nem. Eddig hat volt, közülük egy általános életmű kiállítás Gödöllőn, egy a Fővárosi Állatkertben Madagaszkár élővilága és egy a Sziget Fesztivál Afrika sátrában, Afrikapozitív címmel.
PRAE.HU: A kiállítás a Wadi Halfában élő magyarab közösségek életét is bemutatja, akik ősei a monda szerint az 1500-as években érkeztek Egyiptomba, mikor is I. Szelim oszmán-török szultán egy lovas sereget küldött a faluba. Vezérük, a magyar Ábrahám ott maradt és egy helybéli nőt vett feleségül. Maradt mára bármi hasonlóság a magyarok és a núbiai magyarab emberek között?
 
A magyar eredet mára csupán identitásukban nyilvánul meg, külsejük és anyanyelvük egyáltalán nem hasonlít a magyarra.

PRAE.HU: Fotósként mik a terveid a jövőre nézve?

Nyáron szeretnék egy expedíciót csinálni Mozambikba, illetve ami még tervben van 3-5 éven belül, az egy a Nagy Kelet-Afrika Expedícióhoz hasonló út a kontinens nyugati oldalán. Ez Tunáziától kiindulva egészen Kongóig egy hosszabb, 6-8 hónapos túra lenne, ugyanezzel az autóval.