Az asztal körül csupa olyan alkotó foglalt helyet, akiknek az életében így vagy úgy, de szerepet játszik a sport, a testedzés: Triceps például nemcsak performanszművészként volt jelen, hanem fekete öves shotokan karatemesterként is, Mán-Várhegyi Réka pedig az írás mellett gerincjógával is foglalkozik. Horváth Györgyi irodalomtörténészként dolgozik, miközben szenvedélyesen fut, Kőrösi Zoltán profi focista, Maros András pedig teniszező volt. Már ez a gyors felsorolás önmagában is igazolja azt, hogy a művészeknek, alkotóknak a testtudatuk az idők folyamán egyre erősebbé vált, mára pedig sokuknál kialakult a test-felelősség, persze ez sportágtól és személyiségtől függően más és más.

A jógát és a futást például meglehetősen individualista sportnak tartják, ahol leginkább a görög értelemben vett önmagunkkal való törődés (gnóti seauton) kerül előtérbe, tehát ilyen aspektusból nézve nem teljesen a külsőre, a testfejlesztésre irányul, az csupán a tevékenység pozitív mellékhatása. Mán-Várhegyi Réka elmeséli, hogy a gyerekkori gyorskorcsolya után sokáig konzekvensen nem sportolt semmit, majd jött a jóga, amiről állították, hogy az egész életét be fogja szippantani, éppen ezért kicsit ettől is idegenkedett, de később rájött, hogy ez a mozgásforma amellett, hogy jó hatással van a testére, a fizikumára, agyilag és mentálisan is rendbe teszi. A futás is hasonló előnyökkel bír, teszi hozzá Horváth Györgyi, aki szerint a futás a küzdőképességet, az erőt és az akaratot is fejleszti, ez pedig nyilvánvalóan pozitív kihatással van az alkotásra, a szellemi tevékenységekre is. Az irodalomtörténész szerint a sport és művészet szorosabb kapcsolódását a szigligeti JAK-tábor is visszaigazolja: míg korábban a résztvevők inkább az alkohofogyasztásba és a cigarettázásba fektettek nagy energiákat, mostanában egyre gyakoribbá váltak a reggeli futások.

A közösségi sportolásról Kőrösi Zoltán a Magyar Íróválogatott kapcsán beszél. Úgy gondolja, hogy a magyar író lassú, lusta, önző és egoista, ezek az attitűdök a játékában is lekövethető. Azonban teljesen mást tapasztalt akkor, amikor évekkel ezelőtt Ausztria volt a Könyvfesztivál díszvendége: ekkor eszmélt rá, hogy az írók képesek levetni elitista attitűdjeiket és alázattal, egymásra odafigyelve is tudnak játszani. Kőrösi tehát úgy gondolkodik, hogy a csapatsportok az alkotókból is kihozzák a legjobb természetüket, mert ebben a játékban csak úgy lehet eredményeket elérni, ha az önös érdekeket háttérbe szorítják, ha képesek az áldozat meghozatalára és így közös, egységes erőként együttműködnek.

Triceps példája ebben a történetben meglehetősen egyedi, hiszen sok esetben az edzettsége nélkül nem lenne képes művészetet létrehozni. Példaként hozza fel 1987-es fizikai színházi előadását, amit a Kugla Glumište-vel együtt készítettek: hatalmas erőkifejtésre és fizikai erőnlétre volt szüksége ahhoz, hogy a különféle “feladatokat", az ugrásokat, eséseket elvégezhesse. Ráadásul a harmadik előadás után az egyik sarokcsontja eltörött, így a továbbiakban kénytelen volt fél lábra ugrani, ami tovább fokozta a program nehézségét.

A beszélgetés végén a versenyszellem problematikája kerül elő, Maros András pedig arról beszél, hogy teniszkarrierje leginkább amiatt ért véget, mert ez mindig is hiányzott belőle, Mán-Várhegyi ehhez kapcsolódva megjegyezi, hogy az emberek sportolás iránti érdeklődését sok esetben a versenyszerűség oltja ki, szerinte ez hátráltató tényezőként működik: ha ki lehetne belőle ezt az elemet iktatni, akkor sokkal többen kezdenének bele valamilyen sporttevékenységbe. Maros is arról beszél, hogy az önmagáért való sportolás sokkal hatékonyabb, hiszen ilyenkor az ember kikapcsol, Triceps szavaival egy testnélküli állapotba kerül, ami lehetővé teszi, hogy felszabaduljanak a különféle ötleteit. Ilyen módon is segíti tehát a sport az alkotást.

Ezt követően az est második programpontjaként a Prae 2013/4-es, "hangyás" számának bemutatásaképp Fenyvesi Orsolya, Nagy Márta Júlia és Tamás Zsuzsa olvasott fel verseiből.

Beszélgetés a sport és a művészet kapcsolatáról a Prae sportos-jelmezes buliján, Roham, 2014. 03. 12.

Fotó: Bach Máté