PRAE.HU: Tulajdonképpen, hogy kerültél te kapcsolatba a titkoktól és tabuktól hemzsegő arab világgal?

A Szépművészeti Múzeumon keresztül, ők már évek óta kapcsolatban voltak a kinti konzullal, Velez Bélával, és együtt szervezték az utakat. Kishonty Zsolt művészettörténész, galériás ajánlott Lengyel Lászlóéknak, amikor figurális festőket kerestek. Azt gondoltam én túl "durva" leszek nekik, olyan témákat feszegetek, amitől biztos elzárkóznak.

PRAE.HU: Ezek szerint mégsem. Hosszabb ideig tartózkodtál Szaúd-Arábiában, legutóbb pedig az Egyesült Arab Emírségekben töltötted az időd. De valóban, mit csinál egy a test reprezentációjával hangsúlyosan foglalkozó képzőművész egy olyan világban, ahol a test és a szexualitás kérdéskörei teljesen más megvilágításba helyeződnek, a kulturális, szociális, történelmi koordináták mentén?

2012-ben már jártam az iszlám világban, Szaúd-Arábiában, ami egy zárt, fundamentalista hely. Az út előtt Slavoj Žižek törékeny abszolútumát olvastam, ami különösen feszegeti a pénz, a hatalom és reklám de- és reterritorializációs folyamatait a globális világban. Elgondolkodtató a muszlim világ ellentmondása, annak tekintetében, hogy a nem szekularizált, a vallásban élő társadalom milyen gördülékenyen integrálja a technikai fejlődés minden attribútumát. A jellegzetes női öltözéküket, az abayát nekem is viselnem kellett kinn tartózkodásom ideje alatt. Fura érzés volt, amikor hazafelé a reptéren levettem, úgy éreztem, hogy meztelen vagyok, hogy elvesztettem a védőpajzsot. Kinti munkáim nem kizárólag a test és a szexualitás témái köré rendeződtek. Az abaya ihlette például a Jelenések című fotósorozatom, amit transzparens fóliákra printeltem: jelenés a benzinkútnál, a plázaépítkezésen, a Mekkába vezető autópályán.
A másik dolog, ami felkeltette az érdeklődésem, az olajfúró fej volt. Ezt a tárgyat a rijádi Helytörténeti Múzeumban fedeztem fel, amikor a múltat idéző termekből kikeveredtem a jelenbe, ez az igen furcsa formájú, brutálisan kemény szerkezet később több képemen is megjelent. Különböző gépek, fúrók, a jack hammer, a légkalapács, a súlytólég már korábban is témáim voltak.

Az Emírségek, ahol 2013-ban tartózkodtam, egy sokkal lazább, turistákat befogadó, ugyanakkor szintén ellentmondásokkal küzdő világ, viszont jobban nyitnak a kortárs képzőművészet felé. Van kortárs múzeumuk, art fair-eket rendeznek, elképesztő objektumokba csomagolják a 2015-ben nyíló Louvre-t és a Guggenheim Múzeumot. Szaúd apróbb lépésekben halad.

Van egy igen jól működő abszolút monarchiájuk, rengeteg a szerencsét próbáló bevándorló, főleg Délkelet-Ázsiából. Jó művészeti szaktanácsadókból viszont még van hiány.
Tapasztalataim alapján számomra úgy tűnik, mintha csak a hiúságukra lehetne hatni, az ő attribútumaikat "színpompásabban" megfestve. Elgondolkodtam, hogyan is lehetne ennek a bizonyos okok miatt hirtelen meggazdagodott, gyarmati, majd félgyarmati, viszonylag új államnak, egy alapvetően vallási, de egyben formálódó önálló identitású nemzetnek a tudatára hatni. Bár ők ebben partnerek, még idő kell nekik, mostanában kezdtek nyitni a művészetek felé. Az újgazdag ízlésére hatni pedig nem könnyű, itt nálunk Európában sem. A meztelen test ábrázolása még párszáz évig ki fogja verni a biztosítékot, abban a világban ahol a világ luxuskurvái randalíroznak.

PRAE.HU: A határokat eltüntető nyugat-európai miliőben, amit a környező országok csatlakozni vágyó igyekezete vagy ellenszenve vesz körül, szerinted miként értelmezhető a test, marad-e időnk és energiánk, a globalizáció mentén saját, szuverén, egyedi individuumunkkal foglalkozni? A határkérdés tükrében mennyiben változik a te képeiden is sok esetben megjelenő bezártság-nyíltság fogalomkörének értelmezése?

A fogyasztói kultúra “elintézte", illetve folyamatosan közben jár annak érdekében, hogy egyre kevésbé legyen affinitásunk foglalkozni szuverén, egyedi individuumunkkal. A média az önértékelés fontosságát feszegeti, a tökéletes test utáni vágyat erősíti. Körülbelül arra ösztönzi az egyéneket, hogy küzdjenek a romlás és a hanyatlás ellen, azt sugallja, hogyan lehet akár extrém fájdalmak árán is tökéletesnek és kívánatosnak maradni. Gondolok itt például a kevésbé jómódú rétegek elszánt házi plasztikai műtéteire, amikor a csekély önbizalom és a korlátoltság szörnyeket szül, amikor is a hőn rajongott példakép elkívánt/odakívánt testrészét magunkévá tesszük és étolajat fecskendezünk a hátsónkba, majd furcsa zsírszörnnyé válunk. A zsírszörny esete egy szélsőséges példa ugyan, de hűen példázza az eldeformálódott énképet, testképet.
PRAE.HU: Mintha a legújabb, Rebellis creatura című kiállításodon látható arcok is ezt a belső, eltűnő félben lévő "én"-t próbálnák tükrözni. Így jönnek létre képeiden az egymásra rakódó rétegek. Többek között ismert arcokról is szó van itt, mondhatni popikonokról, akik úgy kreálják meg identitásukat, hogy közben egyféle kirakatlétben oldódik fel, értelmiesül saját "világuk". De létezik-e saját világ vagy tényleg a külső tényezők összessége nehezül ránk, mint ahogyan a földgömb a képeiden megjelenített arcokra?

Társadalmi, etikai normák ellen lázadó személyeket kerestem modellnek, közismert és anonim arcokat, lényeket. Közben persze felmerült a kérdés, hogy valóban lázadók vagy csupán deviánsak? Ezek a teremtmények már életükben emlékművet állítottak önmaguknak. A "saját világ" ezt sok esetben elszenvedi, és én ezt az elszenvedést próbáltam megjeleníteni, úgy ábrázolni az alakjaimat, hogy ne a kreált én szépelegjen a képen. A kiélt, szétzilált arcukat próbáltam megragadni, talán azért is, mert sokkal inkább e mögött lelhető fel az ún. emberi spiritusz, mint azokon az arcaikon, amelyekkel a médián keresztül egyfolytában bombáznak bennünket. Az arcra nehezedő földgömb volt az utolsó kép, amit a sorozatban festettem, talán nem véletlenül...
PRAE.HU: Szerinted meghatározhatóak a jelenlegi kortárs magyar festészetben zajló tendenciák? Minek a függvénye, a nemzetközi piachoz való felzárkózás? Mostanában elszaporodtak a tematikus kiállítások, amelyek néha egyneműsítenek egy-egy alkotót a kiállítás terében. Hogy látod ezt?

Az egyénibb, szubjektívebb, karakteresebb festészet is jelen van, de ennek nehezebb utat törni, hacsak nincs mögötted jól működő kereskedelmi galéria. A nemzetközi piachoz való felzárkózás elég lassan halad, nem tudom, pontosan hol lehet a probléma. Lehet, hogy nem vagyunk kifelé annyira érdekesek? Vagy nem tudunk az úgybevezett kommunikációba becsatlakozni? Ezt persze kétlem. Léteznek már olyan kereskedelmi galériák, amelyek horribilis összegekért standokat bérelnek különböző jobb nevű nemzetközi vásárokon. Az, hogy igazából mekkora a sikerük, senki sem tudja, de idővel, pénzzel és kitartással talán érdeklődésre találnak. A hazai kultúrpolitikai diktatúrában ez talán az egyetlen esély. 

A tematikus kiállítások nem mostanában szaporodtak el. Sok esetben figyelhető meg a nyugatról átvett tematikák, kérdések feszegetése. Ez az egész kifulladni látszik? A kérdésfelvetések sok esetben nem egyéni látásmódból fakadnak, szintetikus gondolati kreációk, az egyéni karriervágyról, a kurátori vagy a hatalmi pozíciókról szólnak, ami csak jó esetben jelent egyben jó tárgyismeretet, hiteles valóságérzékelést is. Ha minden a megfelelő módon jön össze, kisülhetnek jó dolgok is, van erre jó néhány példa. Mindez persze világtendencia, nem csak a hazai helyzetre jellemző. 

PRAE.HU: Ahogyan erőteljesen meghatározott az emberek identitása például az arab világban, úgy szerinted létezik-e európai, mitteleurópai identitás, ezen belül meghatározó-e, hogy épp Magyarországon, vagy másként kifejezve az Európa és a Balkán közé szorult miliőben élünk? 
 
Létezik az identitásnak egy ilyen kivetülése, persze mindig attól függ, milyen perspektívából vetül rá a fény, tehát ez így egyfajta képlékeny identitást jelent. Nem csupán földrajzi kategóriák, hanem kulturális szempontok alapján is. A közép-európaiság egy központi, középen elhelyezkedő régiót jelöl, így lényege a kettőség. Máig vitatott téma a volt Jugoszláviában élők számára, hogy hol kezdődik a Balkán. Mindig máshol? Mindig kicsit délkeletebbre? A szerbek számára Boszniában, a horvátok szerint Szerbiában. A szlovén úgy véli, hogy náluk zárul ez az ún. közép-európai határ. 

Minél nagyobb a közös érdekek metszete, annál kedvezőbbek a feltételei a régión belüli identitás kialakulásának. A régión belül bizonyos országokban feléledő új típusú nacionalizmusok mintha gátat szabnának mindennek. Ezt érzem sajnos nálunk is, hogy eltolódtak a realitás érzékelésének hangsúlyai. 

Többféle tendencia van terítéken a kortárs magyar festészetben. A társadalmi mozgásokra érzékeny művészet, a koncept vonal is erős, de az intézménykritikus művészet szintén egyre jobban megerősödik. A jelenlegi politikai helyzet miatt sokkal több művészből tör ki a vészhelyzeti kreativitás, ami persze néha túlzottan szájbarágós, és csak akkor van értelme, ha túllép a gegen.