A kulturális központ leginkább a bányáiról és iparáról híres Katowicében, annak is Dab kerületében épült fel, a baráti Lengyelországban, tervezője Rafal Mazur Varsóból. A bányászmúlt erősen megalapozza a koncepciót, akár a helyi formahagyományt, akár a kulturális kontextust nézzük.

Az épület egy meglehetősen heterogén környezetbe próbál beilleszkedni és közben integrálni a különböző és meghatározó rétegeket, életformákat. A területre egyrészt jellemzőek a téglaburkolatos bányászlakások, a meglehetősen jellegtelen irodaházak, üzemépületek, az újabb korok lakótelepi lakásai, de megtalálhatók a hagyományos sziléziai házak és a zöld: az utca végében ott a park, tó és az állatkert.

A kulturális központ ezen a határon táncol, egy saroktelken, igyekezve a környéken összegyűjthető értékeket megába fogadni. Ebből adódóan a zöld ráfut az épületre amellett, hogy első ránézésre, bizonyos szögekből egy bányatárna bejáratát juttatja eszünkbe.


© Joanna Nowicka

© Joanna Nowicka

Az épület az utca szintjén, az utca felé kinyílik, az utcai forgatagot próbálja megfogni, becsalogatni, közteret nyújt egy körrel beljebb, a kultúra meleg kebelén.

A ház a város két fontos pontja közötti útvonalon fekszik, ezt ki is akarja használni: összefogdossa az arra járókat és aztán nevelni akar, kultúrát és észt osztani az elfeledett bányász és iparos családoknak. Ezt kétféle módon próbálja meg, kiindulva abból, hogy egy átlag iparvárosi lengyelnek a kultúra a luxus és nélkülözhető cikkek között szerepel. Egyrészt megpróbál reflektálni arra a kulturális és gazdasági környzetre, amiben az itteni családok szocializálódtak, ezt a maga keresetlen módján a bányász és ipari formaképzésben találja meg, másrészt az átláthatóságot, a nyitottságot próbálja közvetíteni. Semmi titkos dolog, semmi konspiráció. Fontos része a formálásnak, hogy a központ átlátható és nyitott, látható, mi folyik odabent, ami csalogathat és ott tarthat. A homlokzati részletek Mies Van der Rohe munkáira is utalnak, miközben a közvetlen reflexió erőteljesen áthatja.


© Joanna Nowicka

© Joanna Nowicka

A belső anyagok kontrasztot képeznek a külsővel, bent elsősorban a tégla és a stukkó kombinációja dominál. A meleg tónusú felületek érezhető ellentmondásba keverednek a külső üveg, sötét fém, hideg világával. Ha már valaki bejött, az érezze jól magát, és ne is gondoljon a zord külvilágra: a kultúra megnyugtat, kényeztet, örömet szerez. Egészen a zárásig.

Az emelkedő tetőforma formalista tobzódását funkcionális okok is magyarázzák: a második szintre került könyvtárnak független bejáratot kellett adni, így a feljutás oda hipp-hopp történhet, elkerülve az épület többi részét. A könyvtár rögötön be is kebelezte a zöld teraszt is, ahol szabadtéren lehet olvasni, intim helyen az utca forgataga felett.


© Joanna Nowicka


Az épület a tervezői szándék szerint katalizátor kíván lenni a környezetében, az emberi interakciók létrejöttében, azokban a momentumokban, amik önmagát a kultúrát létrehozzák. A nyitott terek, a szűk városi utcák sűrűsödnek benne, új gyalogos átjárókat, tereket hoz létre és remélhetőleg új világokat is nyit meg a katowicei tárnák felett.