Császi filmje egyszerre újszerű és ismerős. Újdonság, hogy míg a 2000-es évek magyar queer drámáiban (Nincsen nekem vágyam semmi, Férfiakt, Köntörfalak) a meleg karakterek nyíltan vagy burkoltan veszélyeztették a heteroszexuális férfiidentitást, addig a társadalmi realitáshoz közelítő Viharsarokban éppen fordítva: a meleg(ségükkel küzdő) szereplőket fenyegeti az agresszívan heteronormatív környezet. Noha nem készült még magyar film, amely ilyen erővel beszélt volna a homoszexuálisok megbélyegzéséről, hasonló stílusú és cselekményű kirekesztésellenes petícióból az utóbbi években többet is láthattunk Mundruczó Deltájától Fliegauf Csak a szél című munkájáig, ez pedig levon a film újdonságértékéből. A friss hangütés hiányát az alkotók érzékeny profizmusa kompenzálja, így végeredményben a Viharsarok finoman egymásra helyezett drámai rétegei, szimmetrikusan kibontott konfliktusai erőteljesen hatnak.    

A stigmatizációs drámát a 18 év körüli szereplők − Szabolcs, Áron és Bernard − vonzásainak és választásainak háromszög-melodrámája fonja át, de a történet felfogható atipikus coming-of-age sztoriként is. A finom arcélű, inas-izmos futballista, Szabolcs otthagyja a németországi sportiskola kőkemény versenyistállóját, és nagyapja elhagyott, romos dél-alföldi tanyáján próbál új életet kezdeni. A lázadó, nyers lépés oka lélekmélyből fakadó értékválasztás: a profi foci öldöklő és megalázó világnak tűnhet a tanyán tervezett méhészkedés bukolikus idilljéhez képest. Nem lehet nem drukkolni Szabolcsnak, miután meghozza élete talán első felnőtt, mégis gyerekesen naiv döntését, amit különösen kockázatossá tesz, hogy hamarosan már egy helyi vagány sráccal, Áronnal képzeli el közös életüket a pusztán. A kettejük közt formálódó baráti, szexuális és ingatag szerelmi kapcsolat − amit a német focista, Bernard érkezése bonyolít −, kihívja a zárt, katolikus vidéki közösség agresszív reakcióit. A kamera hol a fiúk mindig esztétikusnak és erotikusnak ábrázolt testét simogatja, hol az ijesztően végtelen dél-alföldi tájat vagy a festőien lepusztult falusi környezetet mutatja meg gondosan kicentizett kompozíciókban. Miközben a mainstream filmek heteroszex-jeleneteihez hasonlóan tálalt, finoman kendőzött fiúszexet figyeljük, érezzük, viharfellegek gyűlnek a pusztaság felett. 

A film borús társadalomképében kitüntetett helye van az erőszaknak és a poláris ellentéteknek. Igen és nem között nincs talán: vagy normális vagy, vagy buzi. Vagy velünk jössz, vagy megverünk. Vagy sztárfocista leszel, vagy remete a világ végén. Vagy pofont kapsz, vagy ölelést. A szélsőségekben megmutatkozó külvilággal szemben Szabolcs, Áron és Bernard viszonya árnyalt, bizonytalan. Császinak sikerül elérnie, hogy a nézőt érdekelje, mi lesz a fiúk sorsa az ellenséges viszonyok között. Már csak azért is, mert a fiatal szereplők természetesnek tűnnek a vásznon, noha inkább aurájukkal hatnak, mintsem játékukkal. Börcsök Enikő a tehetetlen anya, Horváth Lajos Ottó a rideg apa mellékszerepében egy-egy hangsúllyal, félmondattal brillírozik.
A szűkszavú forgatókönyv alig beszélő szereplőket mozgat, a jellemeket és érzelmeket többnyire a cselekvésekből, gesztusokból kell kiolvasnunk. A szikár dialógusokból időnként kiemelkedik egy-egy különös súlyú mondat, amely mögé komplett történetet, világnézetet képzelhetünk. ("Fiam, miért félsz te tőlem?", "Ez bűn."  "Mi nem vagyunk olyanok, mint te.")

Máskor bonyolult lelki folyamatokra kell következtetnünk ritkásan elszórt jelekből: feszültséget teremtő kihagyásokkal, elhallgatásokkal írja körül a film Szabolcs szexuális identitáskeresésének és Áron identitásválságának állomásait. A főszereplő a film végére mintha eljutna mássága elfogadásáig ("Szégyellsz?" – kérdezi Áront), aminek nemcsak a történet kerekké formálása, hanem a homoszexualitás mint vállalható identitás magyar filmvásznon való reprezentációja szempontjából is jelentősége van. Az alkotók egyébként érezhetően − noha kissé didaktikusan − positive imagingre törekszenek, például abban a tekintetben, hogy Szabolcs a sztereotip melegképet cáfolva tehetséges labdarúgó.

Jó lenne előbb-utóbb egy olyan magyar drámát is látni a mozivásznon, amelynek meleg szereplői már nem elsősorban a társadalmi kirekesztéssel vagy az abból fakadó önelfogadási válságukkal kénytelenek megküzdeni, hanem ugyanazokkal az általános emberi problémákkal, amelyekkel a heteroszexuális többség. Az a film nem "melegdráma" lenne, hanem dráma, történetesen meleg szereplőkkel. A Viharsarok a hézagmentesen beillesztett szerelmi bonyodalommal és felnőtté válási motívummal egy nagy lépést tesz e filmtípus irányába, miközben dobogós helyet követel magának a hazai minimalista drámák társdalmilag érzékeny vonulatában.

 
 
Viharsarok (Land of Storms)
Színes, magyar-német filmdráma, 105 perc, 2014 
Rendező: Császi Ádám
Forgatókönyvíró: Szabó Iván, Császi Ádám
Operatőr: Rév Marcell
Szereplő(k): Sütő András Miklós (Szabolcs), Varga Ádám (Áron), Téby Zita (Brigi), Börcsök Enikő (Áron anyja), Horváth Lajos Ottó (Szabolcs apja)
Uwe Lauer (Edző)
Bemutató dátuma: 2014. március 20. 
Forgalmazó: Cirko Film
Korhatár: