Az ember szabadnak születik, mégis mindenhol bilincsbe verik. Kim Leine regényének, A Végtelen-fjord prófétáinak főszereplője ezt az állítást próbálja megérteni, sőt tulajdonképpen életcélja is ennek a mondatnak a megértése. Az író elfogadja ezeket a bilincseket, saját életéből hozva példát a szabadsághoz való viszonyára: két gyermek édesapja, ami felszabadító érzés, ugyanakkor a családfő szerepe bilincsbe is veri, mert éppen miattuk nem tölthet el hosszabb időt Budapesten. A rövid ittlétet azonban láthatóan élvezi, a Toldi Mozi nagytermében a Scolar Kiadó és a Dán Nagykövetség által közösen szervezett, dedikálással keretbe foglalt könyvbemutatón Fon Gabi kérdéseire válaszolgat. Arra például, hogy miért éppen az 1700-as években kezdődik a történet.

A helyszín adott volt, az író azonban fokozatosan jutott el az önéletrajzi regénytől a fikcióig, illetve a jelentől a múltig: legújabb regénye játszódhatna akár ma is, de Grönland és Dánia jelenlegi problémáit inkább a gyarmatosítás idejébe helyezte vissza. Mint megtudjuk, dánok és grönlandiak együttélése soha nem volt felhőtlen, még ha az egész világot lázban tartó véres nemzetközi konfliktusokról nem is feltétlenül ők ugranak be először az embernek. Mindenesetre két nagyon eltérő kultúra találkozott, a szigetre küldött dán lelkészek pedig egyáltalán nem voltak tisztában vele, hogy mi várja ott őket. A két nemzet egymásra gyakorolt hatása az egyértelmű dán erőfölénynek köszönhetően egyirányú volt, és bár az autonóm Grönland ma már saját útját igyekszik járni, a többség például most is beszél dánul.

Leine írói módszereiről is értekezik: a kutatómunka és az írás hagyományos sorrendjét megfordította, először a történettel készült el, és hogy ne vesszen el a gyűjtött információk sűrű erdejében, csak utólag igazította helyhez és korhoz a cselekményt. Fon Gabi szerint ez remekül sikerült, a regény nemcsak megrázó, de aprólékosan ábrázolja például a korabeli öltözködést és a berendezési tárgyakat is. További haszna volt a kutatásoknak Koppenhága részletesebb megismerése is, mert hiába töltött az író sok időt a dán fővárosban, addig csak vendégnek érezte ott magát.

Amúgy is olyasvalakiről van szó, aki nehezen találja a helyét a világban. Egy kis norvég faluban nevelték Jehova Tanúi, nem csoda, ha fiatalon úgy érezte, menekülnie kell a zárt közösségből. Koppenhágában először aztán éppen egy feminista mozgalomba csöppent bele, váratlanul harmincezer meztelen nő között találta magát, ami meglehetősen éles váltás volt a vallási csoportban töltött évek után. De hiába vált Leine szerint személyiséget is, aki nyelvet vált, azt a nézetet is vallja, hogy alapvetően nem változik az ember, saját tulajdonságait viszi magával egy-egy új városba, országba is.

A sok vándorlás miatt nem csoda, ha minden nyelvet akcentussal beszél. Írni dánul szokott, bár gyakran norvégul újraírja szövegeit, álmában viszont grönlandi nyelven beszél. Utóbbi kicsit furcsának tűnhet, de talán érthető, hogy Grönland iránt érez honvágyat, mivel legalább annyi élmény köti oda, mint szülőfalujához vagy jelenlegi lakhelyéhez. A honvágyat hasznosnak tartja, dédelgeti is magában, szerinte ez az érzés az egyik legfőbb írói motiváló erő. Egy másik ilyen pedig a katarzis elérése, mert nem csak azt akarja bemutatni, hogy ő vagy éppen főhőse összeomlik és gyógyszerek, drogok függőjévé vált, hanem azt is, hogy hogyan sikerült megtalálnia a kiutat.

Bár Fon Gabi felvetésére válaszolva Leine elmondja, hogy nem szeretné, ha könyvéből film készülne, de mivel éppen egy moziban vagyunk, a programhoz lazán kapcsolódva megnézünk egy megrázó dokumentumfilmet is. A Village at the end of the world egy kis grönlandi faluról szól, amely festői környezetben fekszik ugyan, lakóinak azonban alig akad megélhetési lehetősége. A községet egy halásztársaság tartja el, amely éppen a csőd szélére kerül, de jellegzetesen kisközösségi történet a fiatal fiúé is, akinek esélye sincs a környéken barátnőt találni. Nem csoda, ha a költözés tűnik az egyetlen megoldásnak, és itt mintha Leine élete köszönne vissza. Izgalmas élet, talán tanulságos is, nem árt belenézni.