A darabválasztás látszólag kilóg az eddig Zsótér Sándor által színpadra állított művek sorából - talán egyedül a Radnóti Színházban játszott és megérdemelt sikerszériát maga mögött tudó Vágyvillamos merít abból a korból és közegből, amelynek emblematikus alkotója Eugene O’Neill. Tőle a Különös közjáték és az Amerikai Elektra mellett pont az Utazás az éjszakába a legismertebb, legutóbb 2009-ben készült belőle egy jó hírű előadás az azóta már megszűnt Budapesti Kamaraszínházban, Tordy Géza rendezésében.

A történet egy vidéki nyaralóban, egészen pontosan annak teraszán játszódik. A családfő, James Tyrone ezt tekinti otthonának, a felesége, Mary viszont gyűlöl itt lenni, bezárva szembesülni gondolataival. A férj és a két fia eljárnak kocsmákba és lebujokba, de az asszonynak semmiféle lehetősége nincs a kikapcsolódásra. A drámának nincs is más térigénye, berendezési tárgyakra is csak jelzésértékűekre van szükség: egy asztal, négy szék, egy ajtó az udvarra, kettő a kertbe. Ambrus Mária díszlete a voyeur-pozíciójával a Vágyvillamost idézi, annak a története is egy erre nagymértékben emlékeztető kulisszában játszódik. Az amerikai családdrámák sémája szerint egy térben és szűk időkeret között felidéződnek a régi sérelmek, de O’Neill nem egy darabvégi csattanóra fűzi fel a múltba merengéseket, hanem folyamatosan kíméletlenül láttatja az okokat és következményeket.

A darab erősen önéletrajzi, a történet melodrámát jelez, viszont a kecskeméti előadás olyan erősen megdolgozza a szöveget, kisajtol belőle minden lehetőséget, hogy nem túlzás azt állítani, hogy az Egy hosszú nap elutazik az éjszakába egy két és fél órába sűrített családregény, végtelenül precíz és pontos pszichológiai analízisen nyugvó karakterelemzés, megbolondítva a színészet lélektanával és a Zsótérra nagyon jellemző társadalmi olvasattal. Nem kínál könnyű szórakozást ez az este, inkább alámerülést a mélylélektan bugyraiba. Humort látszólag alig kapunk, de ha hegyezzük a fülünket, hamar észrevesszük, hogy az újrafordított és átdolgozott szöveg csak úgy ontja magából a jobbnál jobb nyelvi játékokat. Tömény élmény, de megtalálja a közönségét: a kecskeméti nézők értették, mentek az előadással, szinte tapintani lehetett a közösségi élményt.

Nagyon sok az elidegenítő effektus az előadásban, ezeket hosszan lehet sorolni: kezdve azzal, hogy az anyát a fiaival egykorú Trokán Nóra játssza; folytatva az ötvenes évek Coca Cola reklámjait megidéző momentumokon át az angol szavakkal és kifejezésekkel játszó mondatokig.

De még az elidegenítéssel együtt is azt kell mondanom, hogy nem sok olyan színházi estém volt mostanában, amelyik ilyen mértékben a színészi játékon állt vagy bukott volna, és amelyben ilyen mértékben sikerült volna a karakterek múltjában, gondolataiban és érzéseiben elmélyülni. Nagy lehet a kísértés ennek a darabnak a színpadra állítása során, hogy a készítők szimpátiája elbillenjen vagy az anya, vagy a fiúk felé, és az édesapát egy kegyetlen zsarnoknak mutassák meg, így fullasztva az egész estét egy közhelyes melodrámába. Itt szó sincs erről, mindegyik karakternek megkapjuk a szimpatikus és a megvetendő tulajdonságait is, a nézőkből kiváltott érzelmek nem egy tömegműfaj hatáskeltésének eredményei.

Zsótér Sándor megközelítéséből kövezkezik az az alapvető kérdés, hogy a középkorú anya szerepét miért a fiatal Trokán Nórára osztotta. Zsótér O’Neill-lel karöltve a múltból néz Mary/Mari karakterére, mint ahogy el is hangzik ez a végtelenül komor mondat: "a múlt a jelen és a jövő is". Mary fizikailag is abban a pompájában jelenik meg, amilyen életének sorsfordulóján volt, és ahonnan elindult a boldogtalanság, az éjszaka felé. Trokán szenzációsan finom játékkal, hanghordozással adja ezt a Maryt, akinek a szájából a legelkeseredettebb mondatok is néha fiatalos lendülettel szakadnak ki, gesztikulációjában felbukkannak a férje környezetéből ellesett teátrális mozdulatok, máskor pedig egy gyógyszerfüggő, földtől elrugaszkodott szférájában lebeg. Zavarba ejtően precíz színészi jelenlét az övé, nézi az ember, és el sem hiszi, hogy ugyanezt a színésznőt mennyire másmilyennek láthatta legutóbb Mohácsi János A képzelt betegében.
Bár érezhető a rendező részéről, hogy Mary figuráját helyezi a középpontba, a férfi szereplők sincsenek a háttérbe szorítva, sőt ami nagyon ritka, mindhármuk alakítása egyenrangú és ugyancsak kiemelkedő teljesítmény. Az apa szerepben Kőszegi Ákos, bár a többiek legtöbbször egyszerűen "a zsugorinak" jellemzik, sokkal több és színesebb, mintha csak Harpagon bőréből bújt volna elő. James nem zsarnok, sokkal inkább az empatikus képességeivel vannak problémái, amit az előadás főleg a színészi lét ellentmondásai felől közelít meg. Kőszegi azon pillanatai a leghatásosabbak, amikor James színészi múltjáról, a színészi létformáról mereng, családi boldogtalanságának is az a fő okozója, hogy sokkal több figyelmet fordított magára mint bárki másra a környezetében. Az a bizonyítási vágy, ami megvolt benne színészként, de nem tudott kiteljesedni, átfordult az ingatlangyűjtésbe, és részben ez a megfelelési kényszere vágta el családjától is.

A két fiú közül Porogi Ádám Edmund/Ödön szerepében adja O’Neill alteregóját. Ki nem mondott betegsége (TBC), rajongásai az egzisztencialista írók iránt, fizikai és akaratgyengesége mind-mind olyan elemek és félelmek, amelyek ismerősek az író önéletrajzából. Porogi leépülése az előadás alatt kézzelfogható, egyszerre tudja visszaadni a haláltól való félelmet, a fokozatos lerészegedést, a bátortalanságot, jelzi a figura várható szomorú sorsát is. Orth Péter Jamie-je nagyszerű párja, szinte ikertestvére egy másik univerzumból. Ő az, aki pozitív és negatív értelemben is Edmund kiteljesedése: egészséges és fizikailag is tökéletes, mindenbe előbb kóstolt bele, és többre is vihette volna, mint öccse. De pesszimista világnézéte már szintén megingathatatlan, az önpusztításban is következetesebben serénykedett, mint testvére. Ellentmondásos kapcsolatukból visszaköszön a testvéri állapot minden áldása és átka.
A darab egyetlen mellékszereplője, Kertész Kata Cathleen/Katalin szerepében nagyszerű ellenpontja a család minden tagjának: ő az egyszerű százasszög-kisember, aki nem gyötrődik és emészti magát minden lelki nyavalyán, egészséges trampli, de sokszor az a néző érzése, hogy inkább lenne ilyen egyszerű trampli, semmint hogy átélje azokat a belső válságokat, amikkel a jómódú "gazdáéknak" meg kell küzdeni.
A darab súlyos traumás légkörére üdítően hat a dramaturgi munka, mely számtalan helyen tartalmaz remek játékokat a szavakkal, valamint az ötlet, hogy a semmitmondó amerikai márka és vállalatneveket mind áthelyezte a mai magyar világba. Erre a munkára remek példa, hogy Ödön írói pályafutása: munkái a Fedél nélkülben már megjelentek, de a Metropol még nem közölte őket.

Zsótér tavalyi kecskeméti rendezése, az Angliai második Edward élete vendégszerepelt a fővárosban, a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Reméljük, hogy ez a remekül átgondolt és kivitelezett új előadása is műsorra kerül hamarosan valamelyik budapesti teátrumban. Az Egy hosszú nap elutazik az éjszakába előadást mind a kivitelezés, mind a tartalom és az erős színészi játék kötelezővé teszi minden igazi színházszerető ember számára.

Eugene O'Neill: Egy hosszú nap elutazik az éjszakába

Fordította: Ambrus Mária és Zsótér Sándor

Mary (Mari): Trokán Nóra
James Tyrone: Kőszegi Ákos
Jamie: Orth Péter
Edmund (Ödön): Porogi Ádám
Cathleen (Katalin): Kertész Kata

Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmestervező: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
Zeneszerző: Tallér Zsófia
Rendezőasszisztens: Vári János

Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2014. március 11.
Kecskeméti Katona József Színház