Ha egy irodalomkritikus 2013/14 fordulóján a talált kézirat motívumába botlik, könnyedén legyinthet, ugyan már, lejárt lemez. Megteheti ezt másodjára is de harmadik vagy negyedik alkalommal már el kell, hogy gondolkozzon azon, mégis, mi folyik itt a fiatal prózaírók közegében?

Márpedig úgy tűnik, a pályájuk különböző pontján álló, a véletlen folytán különböző országokból, s ami még fontosabb, különböző hagyományokból érkező, ám nagyjából egykorú fiatal magyar alkotók körében visszatérni látszik az írott szöveg önreflexivitása és egyfajta szöveg általi megelőzöttség, méghozzá meglehetősen hasonló megoldásokkal, mint amikkel korábban a szűkebb értelemben vett posztmodern irodalom élt. Legyen szó akár Barlog Károly Maxim című kötetében a címadó ciklus írásairól, melyek csak a szöveguniverzumon belül lehetséges létezésre reflektálnak, esetleg Potozky Lászó Nappá lett lámpafény című könyvében az utolsó elbeszélésről, melyben egy kézirat meséli el hányattatásait, vagy éppen Gerőcs Péter köteteiről (Tárgyak, A betegség háza), egyrészt az önnön fikcionalizáltságára reflektáló szövegek, illetve a már említett, s a szerző által többször is előszeretettel használt talált kézirat motívuma révén.

Száz Pál prózája e rövid felsorolásból Gerőcs Péter írásaihoz áll legközelebb, hiszen már első kötetével, a stílustanulmányként és -paródiaként egyaránt értelmezhető Arcadiával is bizonyította, hogy az irodalmi szöveg számára is egy kimeríthetetlenül hatalmas játszótér. E tekintetben nem okoz tehát meglepetést a második, Halott föld, halott lányok című kötet sem.  



Ugyanakkor csupán a kötet végigolvasása során rajzolódik ki az kompozíciót meghatározó, utólag már kétségtelenül látványosnak tekinthető ív, hogy a közérthető, lineáris felépítésű, cselekményközpontú elbeszélésektől hogyan jut el a könyv a széttöredezett, különböző elbeszélő szintek szétesett elemeiből összerakott szövegig. A kötet egyes darabjaiban egyrészt nagy szerepe van az írás vagy a történetmesélés aktusának, ám a valódi összekötő erő a véletlen, illetve annak inverze, a kiválasztottság motívuma.

A Minotaurus címet viselő első elbeszélésben a kívülálló narrátor egy olyan férfi történetet meséli el, aki bármihez fogott, abban mindig sikerrel járt, végül azonban az okozta vesztét, hogy elhatározza, ezentúl nem az élet írja a szöveget, hanem a(z általa létrehozott) szöveg az életet, s ez a folyamatosan íródó szöveg végül tényleg átveszi az élete felett az irányítást.  Néhány visszatérő motívum révén ennek a történetnek a párjaként is tekinthető a kötet végén található Zaj című írás, amely azonban már nem egységes elbeszélés, a szöveg három különböző szintre bomlik, melyekből kettő az őrület nézőpontját képviseli. Itt találkozhatunk egyébként a kötet címének feloldásával is: a középső elbeszélői szint narrátora tesz becsmérlő megjegyzéseket egy fiatal író kötetére, amelyek Halott föld, halott lányok a címe, és szerinte nem szól semmiről.

Ha alaposabban megvizsgáljuk ezt a szöveget, akár a kötet addigi darabjainak szintéziseként is értelmezhető, gondoljunk akár a paranoia és kiválasztottság-tudat együttállására, vagy arra, hogy az egész elmebaj  - mely addig fokozódik, hogy az olvasó, dacára a fejezetek jelzéseinek, néha elbizonytalanodik, melyik narrátor is szólal meg éppen, s a szöveg melyik szintjén – tulajdonképpen egy alapszövegből, egy zeneszerző feljegyzéseiből indul ki. Miközben az olyan megjegyzések révén, mint például, hogy "Én az Elbeszélő vagyok, és szeretném elmondani az Író történetét." (117.) vagy "Én, az Elbeszélő is része vagyok az Író történetének, de csak egy kicsit" (118. ) már tulajdonképpen a metanarráció paródiájáról kell beszélnünk.

A kötet két végpontja közti elbeszélések közül közérthető beszédmód jellemzi a Foltok a falon, avagy a sötétség és Az idegen című írásokat. Előbbi inkább Darvasi László Vándorló sírok cím kötetének paraboláira emlékezteti az olvasót. A Reconquista idején játszódó történetben az egyéni emlékezet (vagyis az emberi lét) fenntartásának egyik utolsó bástyája az Írás (az Ószövetség ) felidézése, ám végül a szavak is fellázadnak a börtönben nyitott szemmel sínylődni kénytelen  főszereplő elméjével szemben.  A második történet pedig egy félrecsúszott Faust- vagy megkísértéstörténet, ami inkább előkészíti a kötet későbbi darabjaiban központi szerephez jutó véletlen kontra kiválasztottság tematikát.

A kötet további három szövege esetében azonban úgy gondolom, kevésbé az elmondott történet a fontos, sokkal nagyobb hangsúlyt kap a befogadásban az elbeszélés hangneme és dinamikája.  Az Isten nem kíváncsi rád című írás például egy kapkodó, zaklatott lelkiállapotú elbeszélő képzetét kelti, ahogyan végigsorolja, egy-egy véletlenszerű esemény, mindig csupán egy kapcsolódási ponton keresztül végül is hogyan eredményezhet a történetbe belépő újabb és újabb karakter sorsában dominóeffektus-szerű változásokat.

A Triptichon és a Fény megint más hatással játszik. Mindkét szöveg esetében könnyen elérkezik az a pillanat, amikor azon kapjuk magunkat, hogy elbambultunk a szöveg felett, mivel az elbeszélő túlbonyolítja mondanivalóját, s teljesen belegabalyodik egy-egy gondolatába valami betontömbről vagy a tó vízébe dobott kő okozta "cslupp" hangról. Hajlamos vagyok azonban elhinni, hogy ez is csak a játék része, hogy a szöveg bizonyos pontján az olvasó gondolatainak egyszerűen el kell kalandoznia. Ebből a szempontból a Halott föld, halott lányok épp ellentétes megoldással él, mint Gerőcs Péter regénye, melyben az őrület végeredményben az olvasó számára érthető, logikus, transzparens, művi (de persze egyáltalán nem mesterkélt) módon van prezentálva. A betegség házában érthető, Száz könyvében pedig érezhető az őrület. 

Ugyanakkor ez a két szöveg a kötet két neuralgikus pontja, abból a szempontból, hogy milyen összképet alakít ki az olvasó a kötet egészéről. Ha megvan benne az a befogadói affinitás, hogy feladja a ragaszkodását az épeszű történethez, akkor a Halott föld, halott lányoknak véleményem szerint nyert ügye van. Bár az is igaz, ha a kötet végére netalántán valaki kifejezetten kiválasztottnak érezné magát azáltal, hogy akár csak olvasóként is, de részese lehetett ezeknek a szövegeknek, akkor lassan elkezdhet gyanakodni magára, hogyan is áll tulajdonképpen az ép elmével meg az elmebajjal.