Helen Edmundson drámája a XVII. század közepén, Írországban játszódik, amikor I. Károly kivégzése után Cromwell kiépíti köztársaságnak csúfolt, rövid életű lordprotektorátusát, tragikus időket hozva az otthonaikból elűzött, kitelepített írekre, hogy a földjeikkel jutalmazhassa híveit. Annak ellenére, hogy a hagyományos építkezésű darab végig megmarad ebben a korszakban, és az előadás tartózkodik minden direkt politizálástól, nem lehet nem a mából nézni. A március elsejei bemutató körüli napok bel- és külpolitikai történéseit nézve-hallva különösen nem.

A középpontban egy angol-ír házaspár áll. Az előadás elején kisfiuk születik, szerelmük és összetartozásuk rendíthetetlennek látszik. Aztán hírét veszik a készülő kitelepítésnek, és innentől kezdve sorsukon keresztül figyelhetjük a történelmi prés működését.

Ahogy A nagy füzetben, itt is egyenrangú szerepet kap szöveg és mozgás. Helen Edmundson drámaszövege Upor László fordításában egyszerre tud mai és eléggé időtlen lenni ahhoz, hogy a XVII. századi történetben is természetesen hangozzon, ugyanakkor jóval költőibb és indázóbb, mint Agota Kristof szikár prózája. Ráadásul úgy ugranak ki belőle szentenciaszerű mondatok jóságról és gonoszságról vagy éppen a szabadság természetéről, hogy igazságuk lesz, nem közhelyértékük.   

Mint a váltófutásban: a mozgás sokszor nem a szöveg mellett létezik, hanem időnként átveszi a stafétabotot, és éppen annyira beszédes tud lenni. Csak néhány példa: ahogy a földdel teli zsákokból felépített házfal egyik résébe benyúl Földeáki Nóra, az egy szüléshez asszisztáló bába mozdulata; a szeretetet, szerelmet vagy annak megbicsaklását kifejező, kitekert kezű mozdulatsorok; vagy ahogy Pallag Márton háta fokozatosan meghajlik az angol kormányzónál tett látogatás alatt-után.

A nagy füzetben a termények, itt a föld a meghatározó anyag. Vöröses-barnás, homokszerű, fehér zsákokba töltött föld. Utoljára talán a nyári árvíz idején pakoltak annyi homokzsákot nálunk, mint most az Irtásban. Ahogy ott, itt is házak és életek széthullása-megmentése a tét. A színpadképet meghatározó díszletelemek az életnagyságú fekete farkasok is. Sokféleképpen használják őket, sokféle jelentés kötődik hozzájuk, és szinte valamennyi a fenyegetettség köré rendeződik, de sosem a természetes ellenségtől (a ház körüli erdőben lakó állatoktól) kell félni, hanem Hobbes emberfarkasaitól.

A föld barnás-vöröse és a fekete farkasok mellett az írek fekete, bőrhatású ruhái és az angolok vörös öltözete határozza meg a komor, letisztult látványvilágot. (A díszlet Antal Csaba, a jelmez Benedek Mari munkája.) A két női főszereplőről fokozatosan lekerülnek a ruhadarabok, indokoltan, hiszen ők azok, akik végig önazonosak maradnak, akik semmilyen menthető vagy menthetetlen célból sem mutatják másnak magukat.

Ezen a ponton nem mehetünk el amellett sem, hogy a drámának létezhet egy feminista olvasata is, mert ha végignézünk a szereplőkön, ebből a körképből bizony a férfikarakterek – egy kivétellel – nem jönnek ki jól. Ők érdekek és a racionalitás mentén mozognak, legyen szó hatalmi vagy nagyon is érthető önvédelmi érdekről, és ez az angol férj, Robert részéről a felesége elárulásáig vezet, míg az ír feleség, Madeleine és fogadott testvére, Killiane tetteit az érzelmek és az áldozatkészség irányítja. De hogy a kép mégse legyen egyoldalú, a nők mellett ott van Solomon is, a maga szelíd jóságával.  

A Madeleine-t alakító, sőt inkább átélő Ostorházi Bernadett sokaknak lesz meglepetés. Elképesztő ez a fiatal (még egyetemista) színésznő, nem is nagyon bír az ember más Madeleine-t elképzelni helyette. Amolyan "az én vezérem bensőmből vezérel" meggyőződéssel éli az életét, mint akibe egy soha el nem törhető, de még csak nem is hajlítható acélt építettek, de a hajtóerőt ehhez a belső szabadsághoz éppen az érzelmei adják. Az is nehezen felejthető kép, ahogy Földeáki Nóra Killiane-ként addig mozgalmas, csupa ideg arcából megfagyott szobor lesz, miután elhurcolják, testileg összetörik.

Az első fizikai színházas osztályból jött fiatalok, A nagy füzetben az egyik főszerepet játszó Nagy Norbert, valamint Fehér László és Pallag Márton remekül dolgoznak együtt a társulat idősebb tagjaival: Krisztik Csabával, akinek most nem hősszerep jutott, ő (az angol) hatalom első számú, eltökélt és kompromisszumképtelen képviselője, a prés alatt hajlíthatónak és gyengének bizonyuló férjet alakító Andrássy Mátéval és az eltökélt ír szabadságharcost játszó Kádas Józseffel. Zarnóczay Gizella a harmadik nőszereplő, Solomon felesége, aki kezdeti idegenkedése ellenére, az asszonyi együttérzést és az érzelmi szolidaritást választva odaáll Madeleine mellé.

És ő az, aki úgy összegzi mindazt, amit maga körül tapasztal, hogy minden megosztottság alapja az emberi minőség, vagy ahogy ő mondja, az emberi jóság körül keresendő. Abból pedig kevés jut ebbe a farkasok uralta világba.

A látvány, a mozgás és a szöveg mellett a zene sem maradhat említés nélkül: Ökrös Csaba ezúttal népzenéből és egyházi énekekből állította össze az előadás zenei világát, zenészként vonva be a színészeket is. Ego sum via, veritas et vita – éneklik az egymással szemben álló angolok és írek, és hiszik is, hogy kizárólag az ő útjuk, az ő igazságuk és az ő életük az egyetlen helyénvaló. Mint két erdő, amit egy irtás választ el egymástól, mindkettőben farkasok üvöltenek, köztük a kettejükből született, ebben a világban szükségszerűen halálra ítélt gyermek. A legvégén magát élve eltemető ember mozog a föld alatt: farkassá vált emberek között az élet is eltemetődik.
 
Helen Edmundson: Irtás

Fordította: Upor László

A Szkéné Színház és a Forte Társulat közös előadása

Killiane Farrell: Földeáki Nóra
Pierce Kinsellagh: Kádas József
Solomon Winter: Pallag Márton e. h.
Susaneh Winter: Zarnóczai Gizella
Robert Preston: Andrássy Máté
Madeleine Preston: Ostorházi Bernadett e. h.
Sir Charles Sturman: Krisztik Csaba
Áttelepítési főbiztos, matróz, bíró: Fehér László e. h
Csecsemő: Nagy Norbert e. h.
 
Zene: Ökrös Csaba
Jelmez: Benedek Mari
Díszlet: Antal Csaba
Díszlettervező munkatársa: Juristovszky Sosa
Fény: Payer Ferenc
Dramaturg: Upor László
Produkciós vezető: Számel Judit
Rendezőasszisztens: Sólyom-Nagy Fanni

Rendező: Horváth Csaba
 
Bemutató: 2014. március 1.
Szkéné Színház

Fotó: Mészáros Csaba